Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

34 Az országgyűlés képviselőházának 167, zése szempontjából nélkülözhetetlen. Az ő okfejtéseit magamévá téve, nagyon kérem a miniszter urat és a kormányt, hogy ezzel komolyan foglalkozzék, de külön őskép foglalkozzék a prevencióval a fiatalkorúak szempontjából. Hányszor hallunk gyerekről, aki furcsán viselkedik, olyan dolgokat csinál, ami már egyáltalán nem magyarázható a pajkossággal s amikor az ember ezt szóváteszi, azt mondják: ideges egy kicsikét. Ezeknek az ideges gyerekeknek kellő időpontban való kezelésbe vétele sok börtöntölteléktől szabadítja meg a börtönöket és a fegyházakat. Ezekből az ideges, egyszerűen csak idézőjel között: »ideges« gyerekekből lesznek a fantaszták, a kóros hazudozók, a nagyzási mániában szenvedők, a munkahelyeiket változtatók, a társadalomba beilleszkedni nem tudók, az örökösen sérelmet hangoztatok, aminek a vége nagyon sokszor a börtön vagy az elmegyógyintézet. Pedig ha kellő időpontban szakorvosi kezelésben, megfelelő miliőkezelésben részesülne ez a gyerek, ha a családon belül rendkívül sokszor fennforgó okokat megszüntetnék, ebből a gyerekből egészséges, becsületes felnőtt ember lenne, aki sohasem kerülne összeütközésbe a büntetőtörvénykönyvvel. A fiatalabbkorúak érdekében itt kell elsősorban, ennél a pontnál segíteni. Mindent el kell követni, hogy az orvosi tudománynak, a neveléstudománynak a rendelkezésre álló áldásait ezek a fiatalkorúak megkaphassák, hogy minél kevesebb fiatalkorú kerüljön a büntető törvénykönyvvel összeütközésbe és a büntetőbíróság elé. Nagyon hangsúlyozom ezt itt azért, mert a javaslatnak a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseit illetőleg — amint később ki fogom fejteni —- bizonyos különvéleményem van. A miniszter úr tudja azt is, hogy a mi büntetésvégrehajtási rendszerünk egyáltalán nem mondható ideálisnak. Nem mondható légióként azért, mert a kocsmai verekedésben bűnösnek talált parasztfiú összekerül a fegyházban, a börtönben vagy a fogházban a legsötétebb vagánnyal. Nines mód a különválasztásra. Ennek következménye nagyon sokszor az, hogy az egyébként lelkileg tökéletesen ép parasztgyerek kikerülve a fogházból, a börtönből, vagy a fegyházból, tökéletesen romlott vagány lesz, aki vagánytársaival, amikor kiszabadul, szövetkezik és együtt követnek el a jövőben bűncselekményeket. Ezen változtatni kell és gondoskodni kell arról is, hogy a fogházban, a börtönben, a fegyházban igenis nevelés is folyjék. Folyik ugyan, de ez nem elegendő ahhoz, hogy kicsiholják ennek a bűnösnek, aki büntetést seznved, a lelkében levő jót. Hiszen aki látogatást tett fegyházban vagy börtönben, az nagyon jól tudja, hogy még a legromlottabb embernek a lelke mélyén is van valami jó, abból nem pusztult ki teljesen az isteni szikra, abban is van valami jó, tehát ezt a jót meg kell fogni, ki kell. munkálni, hogy .a büntetés elszenvedése egyúttal erkölcsi megújhodást is jelentsen ennek az embernek a részére. Ehhez azonban szükséges az, hogy a büntetés végrehajtása után ne lökjék ki ezt az embert a fegyház, a börtön kapuján és hagyjuk magára, csináljon amit akar, hanem igenis fogjuk meg a kezét ennek az embernek és az elzárás után amúgyis nehéz visszatérését az életbe könnyítsük meg. Ezt is mondotta az előttem szólott Benkő t. képviselőtársam, aki a patronázsok fejlesztését ajánlotta a miniszter úr ' figyelmébe. Hangsúlyozom ezt én is, mert a régi metódus igenis, a visszaeső bűnösök szálmát szaporítja, nem úgy, mint a gyógyítva nevelő és a jövő ülése 1940 december 11-én, szerdán. bűnözés megelőzését szolgáló metódus. A szociális állam, a szociálpolitika ezt is kívánja. Nem lehet arra a liberális szemléletre helyezkedni, hogy a fegyházba egyszer bekerült emberrel, ha onnan kijött, nem kell törődni, mert az fegyháztöltelék. Nem igaz, mert tudom, hogy az onnan kikerült ember igen sokszor élete példájával, becsületes munkájával nagyon nagy hasznokat hozott már ennek az országnak. Tehát egy bűn vagy egy büntetés nem jelenti azt, hogy ez az ember gyógyíthatatlan, hogy ezt az embert ki kell lökni, ki kell taszítani, mint pestisest kell kezelni. A büntetésvégrehajtási rendszer fejlődése ezt célozta, csak sajnos, a gyakorlatban nem úgy került végrehajtásra, mint ahogyan kerülnie kellett volna. Nagyon helyeslem, hogy a javaslat környezettanulmányról beszél. Örvendek, hogy egy igazságügyi javaslatban ezt a szót látom, különösen fogházban, börtönben, fegyházban volt emberekkel kapcsolatban. Ebből látom, hogy jobb úton vagyunk. Nem a rendőrt fogják környezettanulmányra # elküldeni, mert erre már nem gondolok, hiszen akkor nem használták volna ezt a szót, hanem ennek a szociálpolitikai felfogásnak megfelelő szervezet az embereit fogja elküldeni. Ezért nincsen az az aggodialmam, amelyet, azt hiszem, Mosonyi t, képviselőtársam hangoztatott, hogy ez fel fogja dúlni annak az embernek életét, mert ezek szakképzett emberek lesznek, azok pedig tudják, hogyan kell környezettanulmányt végezni. Ebből tehát nem kár, hanem haszon fog származni arra az emberre. Az én meggyőződésem az, hogy e javaslat révén a környezettanulmányt végző szervezet is az igazságügyi tárca keretéhen tökéletes kiépítésre kerül és olyan megbecsülést fog élvezni, mint amilyent megérdemel .a bűnösök visszaesésének megelőzése szempontjából. T. Ház! Hallottam a Házon kívül olyan hangot, hogy ezt a javaslatot a szentimentalizmus szülte. Őszintén megmondom, azzal, aki ilyent mond, nem érdemes vitatkozni, mert annak abszolúte nincsen fogalma arról, hogy mi egy társadalom, mi egy közösség, mi egy állam, hogyan kell abban élni, hogyan kell abban cselekedni. Az ilyen ember individualista szemléletben él, csak morog, ha a közért valamilyen áldozatot kell hoznia és mindig tiltakozik, amikor neki. az egyénnek is áldozatot kell hoznia. Az ilyen ember mondhatja, hogy szentimentális ez a javaslat, ele aki átnézte ennek a javaslatnak a mellékletét, azt a törvény- és rendeletlégiót, az már nem mond; hatja, hogy ez a javaslat szentimentális. Aki elolvasta, hogy a javaslat indokolásában azt mondja, hogy (olvassa:) »különböző törvények a büntetőtörvény könyvben megszabott határidőkön túlmenő, sőt gyakran életfogytig tartó hatást tulajdonítottak egyes cselekményeknek«, annak már nem lehet azt mondania, hogv ez a javaslat szentimentális, sőt feltétlenül be kell látnia, hogy erre a javaslatra szükség van azért is, amit az indokolás úgy fejez ki, hogy (olvassa:) »a büntető törvénykönyvön kívül álló jogszabályoknak nem következetes, gyakran túlszigorú, mindig merev korlátozásain rést bontsunk«. A javaslat szükségszerűségét az indokolásnak ez a része tökéletesen és teljesen indokolja. T. Ház! Most méltóztassanak megengedni, hogy megindokoljam azt, miért helyeslem^ a javaslatnak azt a szempontját, hogy az egyéni elbírálást tartja szem előtt és miért nem va-