Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-183
4'ÎO Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 19%1 február 20-án, csütörtökön tenni a következő évi gabonaellátással; és egyetértek a kisiparosság érdekében kifejtett álláspontjával is, mert ezekkel a kérdésekkel mái- régebben én úgy, mint ő, foglalkoztam. Nem értek azonban egyet azzal, hogy éppen a pénzügyminiszter úr expozéját kifogásolja, hiszen nem lohet tudni, hogy a gyakorlatban mit fog hozni a jövő. Nem akarom bírálni a t pénzügyminiszter úrnak, mint gazdasági csúcsminiszternek a programmai át; erre különben sincs időm. Mi mint mezőgazdasággal foglalkozók, hozzá Vagyunk szokva ahjhoz, hogy nem a mult a fontos, nem azt kell nézni, ami elmúlt,^ legfeljebb azokat csaik idézzük, ha arra szükség van, hanem azt, hogy a jövőben mit csináljunk. Éppen ezért helytelenítem azoknak a képviselő uraknak a felszólalását, akik azon rágódtak, hogy a miniszter úr mit mondott vagy mit nem mondott. (Börcs János: Szóval csak várjunk!) Nem arról van szó, hogy várjunk, hanem inkáJbb arról, hogy az irányelveket kell megmondaniok a képviselőknek is itt a képviselőháiaban. (Börcs János: Ebbe fulladunk bele!) Éppen ezért mint mezőgazdasággal foglalkozó ember arra kívánok rámutatni, hogy országunk lakosságának legnagyobb százaléka az agrártársadalom, de sajnálattal állapítjuk meg, hogy az agrártömeg évről-évre mindig lejjebb és lejjebb apad; minden évben mindjobban elfordulnak az emberek a mezőgazdaságtól, mindig több és több hagyja ott eddigi mezőgazdasági foglalkozását. Mi ennek az oka? Ez azért van, mert általában természetben kapják az illetők munkájuk ellenértékét és így munkájuk nincs jól megfizetve, mert a gabonának nincs meg a régi vásárlóereje az ipari és kereskedelmi cikkek áraival szemben. A fontos tehát az volna, hogy a kormány a mezőgazdasági termékek árait hozza összhangba az ipari és kereskedelmi cikkek áraival. Az utóbbi években ugyanis különösen az ipari és kereskedelmi cikkek árai annyira feltornászódtak. hogy a mezőgazdasági termények ára mélyen ezek alatt maradt. Nem kívánok rámutatni arra. hogy például a csizmának és más közszükségleti cikknek hogyan alakult az ára, hiszen ezek a kérdések már mindenkinek a könyökén jönnek ki, de mégis csak meg kell állapítanom, hogy a háború előtt egy mezőgazdasági cseléd, ha évi járandóságából eladott 3—4 mázsa búzát, annak a 3—4 mázsa búzának áráért egész családját fel tudta ruházni, most ellenben, ha 3—4 mázsa búzát elad. — akár gázadásaid alkalmazott, akár mezőgazdasággal foglalkozó kisgazda — csak annyi portékát visz haza annak áráért a boltból, hogv legfeljebb csak sajátmagát tudja fejruházni, gyengén, rosszabb gúnyából, családját azonban már egyáltalán nem. Éppen ez az oka annak, hogv az emberek nem szívesen kívánnak mezőgazdasággal foglalkozni es igyekeznek a faluról minden irányban kiszivárogni. Bárhova elmennek, csakhogy ott ne kelljen maradniok. Tehát ez az oka annak, hogv a fővárosban évente 15—20 ez«r lélekkel nő a vidékről felkerültek wima. Ez a lélekszám, mind a mezőgazdaságból szivaros: ki. Én attól tartok, hogv a következő időkben is, tovább is csökkenni fog a mezőgazdasággal foglalkozók száma azért, mert az embereknek nines hozzá kedvük, hogy mezőírazdaságp"nl foglalkozzanak, mind kevesebb és kevesebb lesz a számuk s «unok ^öwtke^tóbeu nem i«; í nagyon sokára olyan kevés termény terem majd ebben az országban, hogy behozatalra lesz szükségünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, amire már a múlt évben rámutattam, amikor a törvényhatósági állattenyésztési alapról szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk. Már akkor rámutattam arra, hogy a mezőgazdaságban milyen siralmas helyzete van a jószágtenyésztésnek és hogy milyen alacsonyak a jószágárak. Bámutattam arra, hogy ha ez így megy tovább, egypár év múlva az lesz a helyzet, hogy nem lesz Magyarországnak annyi jószágfeleslege, hogy a lakosságot el tudjuk tartani. 1940 április 3-án, tehát nem is olyan nagy ideje, mondottam ezt; még egy éve sincsen, hogy erre itt a képviselőházban rámutattam.^ Abban az időben, egy évvel ezelőtt, a választási malac darabja még 3 pengő volt, a hízott marha ára élősúlyban 50—55 fillér között mozgott, a hízott sertés ára pedig élősúlykilogrammonként 80 fillérig ment fel, tehát ezeknek a jószágoknak ára alacsonyabb volt, mint az önköltség, a termelési költség, illetve mint amit a beléjük fektetett munka és a kiadások jelentettek. Statisztikai adatokkal mutattam ki akkor, hogy mibe kerül egy gyenge borjú felnevelése, kimutattam azt, hogy mibe kerül egy hízott marha tápláléka, stb. Tehát teljesen ingyen foglalkozott az állattenyésztéssel mindenki, aki állatot nevelt. Éppen ezért odajutottunk, hogy míg a múlt esztendőkben naponta legtöbbször 500— 600 szarvasmarha került eladásra a fővárosi állatvásáron, illetve ennyi szarvasmarha került levágásra, most, az utóbbi időben már csaik 150—200 szarvasmarha a naponkénti^ felhozatal. Hasonló a helyzet a hízott sertésekkel is: hízott sertésből is régebben 6—8—10—12 ezer is érkezett naponta Budapestre, ma pedig csak ennek a mennyiségnek egyharmada érkezik. Vidéken is igen nagy probléma az ellátás kérdése, mert egyáltalában nem akarnak vele foglalkozni. Az nem megoldás, hogy azt mondjuk a mezőgazdasággal foglalkozóknak, hogy: »Viszsza az eke szarvához, vissza a mezőgazdasághoz«, mert ezt nagyon szívesen meghallgatják, de nem teljesítik. Ezt a kérdést másképpen kell megoldani. Ezt a kérdést úgy kell megoldani, hogy a mezőgazdaságot annyira jövedelmezővé kell tenni, hogy egyenesen kecsegtesse az embereket a vele való foglalkozásra. (Helyeslés jobbfelől.) ÍAz elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) T. Képviselőház! A mezőgazdasággal foglalkozók érdekében kívánok szót emelni. Igaz, hogy a múlt esztendőben nagyon sokan be voltak vonulva, de nem éppen ez, valamint nem éppen a sok víz és esőzés okozta azt, hogy az őszi vetéseket nem vetették él mindenütt, hanem ehhez nagy százalékban hozzájárult az is, hogy nem volt elég munkáskéz, amely ezzel foglalkozott volna. Például az én vidékemen is csak még az öregebb emberek mennek szívesen szántani vagy a mezőgazdaságban bármi munkát végezni, de a fiatalabb generáció már egyáltalán nem megy. Ennek az az oka, hogv — mint már az előbb mondottam — a mezőgazdaságban végzett munkáért kaoott természetbeni járandóságokért nagyon keveset tudnak vásárolni. Habár az utóbbi években másfél annyit fizet az ilyen munkáért a gazda, mint amennyit 10—20 évvel ezelőtt vagy még a világháború előtt fizetett, még sem szívesen