Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-183

468 Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 19hl február 20-án, csütörtökön évig teremne az a föld, de négy év után nem teremne semmit. Ha mi intenzív gazdálkodást akarunk, egyebet is kell adni. Még annak a teljesen tőkeszegény, vérszegény embernek a kezére is rá «mennék bízni nem 15, hanem 20—, 25—30 holdat is, akkor, ha hosszúié járatú amortizációs kölcsönt nyújtunk neki, hogy tudjon mit invesztálni. (Mozgás. — Rajniss Ferenc: Ez demagógia! — Gr. Pálffy József: E»t elismerjük! Mondtam! Meg kell szervezni! Elnök csenget.) ; Most, hogy körülöttünk lángban ég különböző részein egész Európa és mi éhben a lángtengerben elszigetelve élünk, minden pillanatban várhatjuk az eshetőséget, hogy honvédségünket he kell hívni. Az európai helyzet sa ját hibánkon kívül -belesodorhat a háborúba s ezért nekünk is be kellett hívnunk katonáinkat 1940-ben rendkívüli fegyvergyakorlatra. Megállt a termelői munka, a mezőgazdaság, óriási kárát vallotta e nagyon hosszú fegyver gyakorlatnak, ami szerintem talán nem is volt helyesen szabályozva. Mert ennek nem lett volna szabad ilyen hosszúnak lenni. Ezt észszerűen kellett volna megcsinálni, hogy ne vallja a földművelés ilyen óriási mértékben^ a kárát, (vitéz Lipcsey Márton: Szóval vezérkari főnök akarsz lenni!) T. Ház! Amikor ez megtörtént, mit tapasz taltunk? Àz 1939-es gazdasági évben termett gabonánk egy bizonyos részét ©ozináltuk. (Kovarcz Emil: Most jó volna!) Akikor is mondtam, hogy ezt a búzát még kimosnánk a piros festékből. Az einher kenyerét az állattal etettük meg és most nekünk meg kell ennünk az állat takarmányát. (Kovarcz Emil: Ebből látszik a tervszerűtlenség!) Itt nem látom és nem látjuk a tervgazdálkodást. Csak a itervszerűtlenséget látjuk. Tudhattuk, hogy az egész világ lángban ég, hogy nekünk tartalékolnunk kell, hogy nekünk a tartalékokra kell a súlyt helyeznünk, mégis eozináltunk. (Maróthy Károly: Okos emberek vagyunk!) Mi a parlamentben nagyon sok esetben rámutattunk a sok hibára, azonban a túloldal elzárkózott tőlünk. Most is hallottuk, amint gróf Pálffy József képviselőtársam mondta, hogy meg kell szüntetni a földdel, az agrárkérdéssel űzött demagógiát. Ez nem demagógia, t. képviselőtársam, ez az élet realitása. Igenis, mi követeltünk és követelünk ina is korszerű és azonnal megindítandó földbirtokreformot. Olyan ' mértékben kell kielégítenünk a földéhes népet, hogy ne történhessék meg az, hogy a Tisza és a Duna közt lakó magyarok arzénnal öldösik egymást a föld miatt. Annak ellenére, hogy drákói törvények vannak erre, drákói .szigort alkalmazunk velük szemben, mégis megteszik ezt kétségbeesésükben. A kétségbeeséstől kell tehát megmentenünk a falu népét. Mi akkor is mondtuk, hogy a Dunántúlon telepíteni kell, mondtuk azt is, hogy az őrgrófi intézmény megbukott. Az őrgróf okát őrparasztokkal kell felváltani! Köziben azt látjuk, hogy a Dunántúlon sokszor 30—40 kilométerre kell menni, amíg egy falut találunk. E helyett az kell, hogy sűrűn legyenek a falusi házak egymásmelleit, ahol boldog családok vannak és a gyermek nem átok, hanem áldás. Ez nem demagógia. Mi rajta tartjuk a kezünket nemzetünk, fajunk ütőerén, (vitéz Lipcsey Márton: Szóval vigyáz Magyarországra! — Zaj. — Elnök csenget.) Ez nem felelőtlen kijelentés. Mi féltjük ezt a rögöt, mert mi ehhez vagyunk kötve, nekünk máshol nincs semmink, nekünk ez a föld adja, ami az élethez szükséges, de meg kell adni hozzá az eszközöket, a lehetőséget, hogy nekünk is jusson a napfényből. Mert mi is kérünk, sőt követelünk a napfényből. (Pándi Antal: Bodor képviselőtársunk ott volt ám Sopronban, meg a többi helyen, ahcl kellett lenni. Olyan gyerek!) Az oirszágban, lent az Alföldön, valamint a Dunántúlon megműveltük a földet, úgy, ahogy tudtuk az ősszel. Igaz, csak későn végezhettük el a mezőgazdasági munkát és a búza elvetését, úgyhogy már akkor is gondoltuk, hogy az 1941-es gazdasági év nagyon nehéz lesz. (Maróthy Károly közbeszól.) m Elnök: Maróthy képviselő urat kérem, ne szóljon közbe és ne zavarja a szónokot. Bodor Márton: Már a múlt évi árvízveszedelem idején figyelmeztettük a kormányt arra, hogy a kellő óvintézkedéseket a legsürgősebben meg kell tennünk. A kishaszonbérleti javaslat tárgyalása során azt mondottam az árvíz- és belvízszabályozó társulatokra, hogy ezek nem egyebek közkereseti társaságoknál, mert — amint kimutattam — az adó 50%-át zsebrevágják és^ húsz esztendő óta a kanálisokon semmi néven nevezendő javítást nem végeztek. Azok a zsilipek, amelyek most az 1940. és 1941. években működtek, már tíz évvel ezelőtt ott állottak. Ujakat nem létesítettek, az adót azonban mindig felvették. A parlament annakidején megalkotott egy törvényt, az 1914 : XXXVIII. te.-et, amely a belvízszabályozó társulatokról rendelkezik. 60 millió koronát szavaztak meg annakidején, amelyből a társulatok évente 3 millió koronát vehetnek igénybe invesztálásra. Kérdezem: miért nem invesztáltak hát? Ezeket az embereket, akik ott az ügyeket intézik, felelőssé kell tenni azért, hogy az Alföldet most elöntötte a Tisza, a Duna és _ mellékfolyóik. Tessék őket a vádlottak padjára ültetni. A hangyaszorgalommal dolgozó magyar néppel ilyen perfid játékot játszani nem lehet. Mi súlyos bírálatot mondunk, de ez a bírálat joffos és a nép lelkéből fakad. Itt van az iskola kérdése. Megszavaztuk a nyolcosztályos elemi népiskolát. A tankönyvek ára azonban olyan borzasztó magas, hogy a szegény zsellérember számára a tankönyv | úgyszólván hozzáférhetetlen. A Színházi Életet, annak apró betűkkel sűrűn teleírt példányait ; potom pénzért dobják a nép közé, ugyanígy a j ponyvaregényeket is, de azokat a könyveket, amelyekből a magyar falu dolgozó népe tuddást és kultúrát meríthetne, (Taps a szélsőbaloldalpn.) lehetetlen áron adják, hogy ne férjen hozzájuk. Hol van hát itt a kultúrfölény? Az ilyen könyveket ingyen kellene a nép rendelkezésére bocsátani, hogy valóban kultúrfölényre emelkedhessünk, hogy a magyar nép saját eszével, saját fejével gondolkozzék. Azt. hogy nekem, mint kicsiny embernek megadatott, hogy valamit láthassak az életben, rettenetes pénzekkel fizettem meg és ehhez könyvtárakat olvastam át. De ezt nem teheti meg az a földmívesnép. amely a röghöz van kötve kora reggeltől a késő éjszakai órákig. Tisztelettel kérek 15 oerc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a 15 perc meghosszabbítást megadja= Bodor Márton: Az iskolakérdés óriási nagy, országos ügy. mindnyájunk ügye. A felekezeti iskoláknál magam tapasztaltam, hogy ott a tanító nemcsak tanító, hanem a legtöbb esetben levente-oktató, statisztikus, családapa,