Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-182
Az országgyűlés képviselőházénak 182. ülése 19 ül február 19-én, szerdán. 455 menyei nincsenek is, legfeljebb annyi, hogy egyik kategória munkása egy vagy két fillérrel magasabb munkabért kap, ugyanakkor a másik ugyanannyival kevesebbet. De még a munkabérmegállapító bizottságok ilyenfajta működését is lehetetlenné teszik. T. Ház! Nagyon jól tudják ma a dolgozók azt, hogy az államnak rengeteg feladata van, hogy nem lehet szociális törvényeket olyan iramban hozni, amilyen iramot valamennyien szeretnénk. De nem értik meg, mert nem lehet megérteni, hogy olyan intézkedéseket sem engednek meg, amelyek egyetlen fillérjébe sem kerülnek az államnak, s hogy azt is lehetetlenné teszik, aminek ^követelésében a munkaadók és munkavállalók megegyeznek. Ezért én tisztelettel arra kérem a miniszter urat, — s csak sajnálni tudom, hogy nem válaszol rá rögtön — intézkedjék abban az irányban, hogy ez az áldásos munkabérmegállapító bizottsági rendelet a maga hatását ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is kifejthesse. (Helyeslés a középen. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az iparügyi miniszter úrnak. Következik ifi- Tatár Imre képviselő úr interpellációja a kormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni, v Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. kormányhoz a harmadik zsidótörvény beterjesztése és meghozatala tárgyában, tekintettel az interpellációkra adott miniszteri válaszokra. 1. Belátja-e a kormány, mennyi gátlást tartalmaz a második zsidótörvény és tovább fenntarthatatlan 1 ? 2. Van-e annyi erkölcsi ereje a kormánynak, hogy ezt a törvényjavaslatot beterjessze és törvényre emeljél« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Ifj. Tatár Imre: T. Ház! Nincs a magyar sorsnak még egy nagyobb és fájóbb kérdése, mint a zsidókérdés. Hogy ez így van, azt bizonyítja az, hogy itt a parlamentben nagyon sokszor és nagyon sokféle módon hangzanak el észrevételezések és felszólalások. Ha nem történtek volna a múltban a magyarság szempontjából nagy bűnnek nevezhető engedmények, amelyek módot adtak a zsidóságnak a bevándorlásra és a gazdasági megerősödésre, (vitéz Lipcsey Márton: Régen volt!) úgy ma nem kellene erről a helyről mindnyájunknak, akik követeljük a dolgozó magyarság^ életének jobbrafordulását a zsidókérdés keretében, követelni a harmadik zsidótörvény megalkotását, akkor nem volna szükséges, hogy ezzel annyi erőt el is pazaroljunk. De ha már ez mégis megtörtént a múltban, akkor, amikor egész Európát a liberalizmus, a kapitalizmus és a demokratizmus eszméje töltötte el, ugyanakkor ma. 1940-ben. amikor kormányzati rendszerünk jobboldalinak, nemzetinek és szocialistának vallja magát, nem volna szabad ennek a lagymatag és egyhelyben tonosró politika keretében történő eljárásnak folynia. Amikor belemélyedünk a kormánykörök nyilatkozataiba és a megtörtént eljárások bírálataiba, rá kell döbbennünk arra a szomorú valóságra, hogy itt a nemzet és a kormány között nagy szakadék következett be, nae'y szakadék választja el a kettőt egymástól, (vité« Lincsey Márton: Hol van ilyen? Mutassanak rá! — Felkiáltások o jobboldalon: Hol? — Felkiáltások a ssélsőbaloldalon: Keressék meg! — Zaj! -- Elnök csenget.) mert a kormány csak szavakkal próbálgatta a népi és életszüksegleti kérdéseket ezen a vonalon megoldani, amelyeket más államok már jó ideje a valóságban megoldottak. Erre azt a választ adják, hogy azoknak az államoknak, amelyekről beszélek., könnyű volt megoldani a zsidókérdést, mert hiszen az illető országokban a zsidóság kis számban él. Éppen ez a kijelentés igazol bennünket, akik követeljük a harmadik zsidótörvény meghozatalát, mert ha ezekben az országokban, ahol a zsidóság kis számban él, mégis szükségesnek tartották a zsidótörvény megalkotását, akkor nálunk Magyarországon, ahol a zsidóság az egész országban körülbelül 800.000 lelket számlál, hatványozottan szükségesnek tartom a magyarság érdekében, hogy ez a kérdés itt is haladéktalanul és maradéktalanul, minden kivételezés nélkül megoldassék. Amikor ezek az országok tudtak lelki erejükből arra a felfogásra helyezkedni, hogy abban az országban csak az illető bennszülött népességnek van meg a becsületes létjogosultsága, ugyanakkor kijelenthetem, hogy nálunk Magyarországon a jelenlegi kormányrendszer nem törődik azzal, hogy ennek a kérdésnek a megoldása, mint a példák mutatják, olyan hosszú ideje húzódik és nem törődnek azzal, hogy ezalatt az idő alatt nagyon sok magán- és nemzeti vagyon pusztul el. Meghoztak már két zsidótörvényt, de mondhatom, ez a kettő együtt nem ér egy fabatkát sem. Ezt pedig igazolni és alátámasztani tudom a különböző időben és különböző tartalmú felszólalásainkra adott miniszteri és államtitkári válaszokkal, amelyeknek az az értelme, hogy a második zsidótörvény keretein belül más eljárást nem alkalmazhatnak, mert ha alkalmaznának, ez már törvényellenes volna. Engedtessék meg nekem, hogy errevonatkozólag felolvassam gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszternek a földmívelésügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál elhangzott felszólalása egyik részét, amely így szól (olvassa): »En földbirtokpolitikámat azzal akartam nagyobb ütemben végrehajtani, hogy a zsidótulajdonbán lévő birtokokat- nagyobb mértékben veszem igénybe. 515.000 katasztrális hold a zsidóbirtok ebben az országban. 580.000 hold ilyen birtok van a kitértek figyelembevételével. A zsidótörvényben azonban benne van az, hogy a határozatok ellen panasszal élhetnek. Ez következett be és ezeknek konzekvenciáját le fogjuk vonni. Szeptember 30-tól csak 27.000 holdat tudtunk kiosztani. A tanulság ebből az, hogy ezt a kérdést generálisan csak az új zsidótörvény megalkotásával lehet megoldani, mert így ez mindig csak kicsúszik kezeink közül.« Ugyancsak feí kívánom olvasni báró Bánffy földmívelésügyi miniszter úrnak Matolcsy Mátyás képviselőtársam október 9-én elmondott interpellációjára folyó hó 5-én adott válaszát, amely így szól (olvassa): »Az^átengedésre kötelezés tárgyában hozott határozat ellen a törvény értelmében halasztó^ hatályú panasznak van helye a kir. ítélőtáblához. Ezzel a jogával — egyes kisebb ingatlanok tulajdonosainak kivételével — csaknem valamennyi átengedésre kötelezett élt. Ennek következtében eddig csak azok az ingatlanok voltak birtokbavehetők és földbirtokpolitikai célra felhasználhatók, amelyekre nézve az átengedésre kötelező határozat jogerőre emelkedett, vagy amelyek tekintetében az átengedésre kötelező határozat jogerőre emelkedett, vagy amelyek tekintetében az átengedésre kötelezettek megegyezés folytán panaszukat visszavonták.« It van azután Keresztes-Fischer Ferenc
