Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-182
454 Az országgyűlés képviselőházának 182, szabad a véleményét titokban tartani.« Majd később így folytatta: »Az elnöklő főpolgármészter úr lehajtotta a fejét, mint valami zsidó előimádkozó, (Zaj és derültsép.) s elmorgott valamit, amit senki sem értett.« Azt snondja (olvassa): »Felesleges az a mód. ahogyan az a kérdés elintéztetett, összepakkolja az egész dolgot, s mint aki elvégezte a dolgát, elmegy a bal fenéken.« Később azt mondja (olvassa): »Ne felejtsék el az urak, ma nekem, holnap neked.« (Zaj a szélsőbaloldalon. — Palló Imre: Fenyegetőzik! — Elnök csenget.) T. Ház! Ha igaza van Peyer Károlynak, amikor azt mondja, hogy a főpolgármester gyáván megszökik és minősíthetetlenül jár el, konzekvenciát s ba nem* vonja le, a kormánynak kell levonnia a konzekvenciát. (Ügy van! a szélsobaloldalon.) Ha azonban Peyer Károlynak nincs igaza, akkor viszont ennek konzekvenciájának kell lenni Peyer Károllyal szemben. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez múlt év december 13-án történt. (Palló Imre: Luca napján! — Zaj a jobboldalon. — Péehy László: Ezek megvédik a tekintélyt!) Január 17-én újból volt közgyűlés. Sem azon a közgyűlésen nem történt semmi a főpolgármesteri tekintély megvédése érdekében, sem a január 17-iki közgyűlésen nem történt semmit Ezt én tűrhetetlennek tartom. A főpolgármesteri tekintély megköveteli azt, hogy ne lehessen a főpolgármesternek nyilvánosan a szemébe mondani azt, hogy gyáván megszökik az elnöki székből,,nem lehet megtenni azt, hogy minősíthetetlennek nevezzék az ő eljárását, s hogy sem ő, sem a kormányzat ne szerezzen magának elégtételt. Ha pedig igaza volt Peyer Károlynak, akkor a kormánynak a főpolgármesterrel szemben kell elégtételt keresnie. Én, mint a törvényhatóság tagja, igenis nem tűrhetem azt, hogy a főpolgármestert, aki az én főpolgármesterem is, így sértegessék büntetlenül, (Mozgás a szélsőbáloldalon.) viszont azt sem tűrhetem, hogy igazat adjanak valakinek a főpolgármester eljárásával szemben és ennek reá ne legyen konzekvenciája. Ezért tartottam közérdekűnek a kérdést, ezért kérem a belügyminiszter urat, intézkedjék e tekintetben s vagy szerezzen a főpolgármesternek elégtételt, vagy pedig szólítsa fel a főpolgármestert, hogy alkalmatlanná válván ennek a pozíciónak betöltéséire, távozzék helyéről, (Éljenzés és nagy taps a szélsobaloldalon.) ^ Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a belügyminiszter úrnak. Következik Közi Horváth József interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz ; Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy több iparágban még mindig késik a minimális munkabérek megállapítása; több iparágban pedig az érdekeltek hiába kérelmezik a minimális munkabéreket megállapító rendeletek sérelmes szakaszainak módosítását! Módjában var,-e a miniszter úrnak odahatni, hogy a dolgozók százezreinek ezek a sérelmei megszűnjenek?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Közi Horváth József: T. Ház! Kégen fogadott kormányintézkedést olyan egyöntetű helyeslés, amilyen helyesléssel a munkaadók és munkavállalók egyformán köszöntötték a paritásos munkabérmegállapító bizottságok felállítását. E munkabérmegállapító bizottsáülése 19Ul február 19-én, szerdán. gok működése^ alkalmas arra, hogy kiküszöbölje az ellentéteket a munkaadók és munkavállalók között, hogy megszüntesse a sztrájknak termelést bénító fenyegetését. Az utóbbi időben azt látjuk, hogy a imiuinkabérmegállapító bizottságok munkássága nem folyik olyan zavartalanul, mint ahogy kezdetben folyt s mint ahogyan kívánatos lenne ma is. Azt látjuk, hogy igen sok iparágban még ma seim/ állapították meg a minimális munkabért. Az iparágak sorozatát lehetne felemlíteni, ahol a paritásos munkabérmegállapító bizottságok még nem ültek össze. Természetes, hogy ezekben az iparágakban a 7%-os béremelés nem ér egyáltalán semmit, mert olyan nyomorúságos bérekre fizetik a 7%-os emelést, amelyek önmagukban nem elegendők arra, hogy a legszükségesebb életfeltételeket is biztosítsák a dolgozók számára. De nemcsak ott van baj, hogy több iparágban 1 hiányzik még 1 a onlunkabérmegállaipító bizottságok tevékenysége, hanem ott is, hogy más iparágakban, ahol a bizottságok már összeültek, és a munkaadók és munkavállalók közös megegyezéssel im'egállapították a minimális munkabéreket, ezeknek a bizottságoknak határozatait a minisztérium hosszú, nagyon hosszú ideig' nem hagyja jóvá, tehát azok az életre kedvező hatásukat nem fejthetik! ki. Egyetlen durva példát tntondok csupán. A cipésziparban már a múlt esztendő szeptemberének végén megállapították a minimális munkabéreket s azóta sem hagyták jóvá. Mi lett ennek a következménye? A szociális érzésű munkaadók, amikor tudomást szereztek a bizottságok határozatáról, munkásaik kérésére rögtön fizetni kezdték a magasabb munkabéreket. Néhány nap múlva, úgy eimlékszeimi, október 5-én elkövetkezett a bérrögzítés. Ennek az lett az eredménye, hogy a szociális érzésű munkaadók magasabb munkabérekre kénytelenek a 7?/o-ot fizetni, ezzel szemben az antiszociális érzésű imúnkaadók előnyben részesülnek, hiszen kisebb munkabérekre fizetik a 7%-ot, tehát olcsóbban adhatják termelvényeiket, és így ennen azok szenvednek szociális érzékük miatt, A kik a támogatást leginkább megérdemelnék. Semmii baj nem lett volna akkor, ha a munkabérek megállapítását néhány nap múlva a minisztérium, vagy egy másik szerv rögtön jóváhagyta volna — én arra gyanakszom, hogy ueimf az iparügyi minisztériumban van a .hiba. .hanem esetleg az árkormánybiztossáccVian. am elvnek szintén befolyása van a munkahé^k megállapítására. — mert fokkor az amti^opiplis m'ulnkaadók is kénytelenek lettek vnl-na imiár akkor ezt a magasabb munkabért fizetni. Még kellemetlenebb és teljesen érthetetlen az az eljárás, hogy a paritásos munkabérmegállapító bizottságokat nem engedik dolgozni olyan területen sem, ahol pedig sem inflációra, sem semmiféle állami érdekre hivatkozni n p m lehet! Természetes, hogy a munkabérmegállanító bizottságok működésük kezdetén, tapasztalatokkal nem rendelkezvén, a határozatokat úgy hozták meg, hogy azoknak a közösen meghozott határozatoknak egyik-másik pontja az életben nem felel meg. Nemcsak ezeknél a határozatoknál, miniszteri rendeleteknél és törvényeknél is megtörténik, hop"^ az életben egyikmásik szakaszuk nem válik be. Most munkaadók és munkavállalók közösen kérik, hogy bizonyos határozatok egyik-másik ilyen szakaszát helyesbítsék. Ennek gazdasági követkéz-
