Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-182
43,0 Az országgyűlés képviselőházának 182. ülése 1941 február 19-én, szerdán. En a szélsőbaloldali felszólalások objektivitásét is megfigyeltem, de abban a tekintetben nem értek velük egyet, amikor azt mondják, hogy a rendszerváltozást már most meg kell csinálni. Mert akár a telet, akár a nyarat hasonlítom a háborúhoz, mindenképpen azt kell megállapítanom, hogy télen a vetemény kifagy, nyáron meg kisül, ha tehát új rendszert állítunk be háborús időben, akkor nagyon könnyen lehetséges, hogy ez az új rendszer éppen ezek miatt megsemmisül. (Horváth Géza: Ebben nincs igazad!) Nem azt mondom, hogy nekem igaziam van, de nektek sincs igazatok! (Derültség. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Akkor kinek vanf — Váczy József: A középen! — Derültség!) A v nemzetiszocialista és fasiszta rendszereknek békés időben módjuk volt az alapokat lerakni és módjukban van ezekre az alapokra most építeni. Én féltem az átállítástól a magyar gazdasági életet, féltem hazám jövőjét, (Krancz Rajmund: Mi nem féltjük!) mert még sohasem láttam azt, hogy egy szerpentinúton rohanó autóban motorcserét végeztek volna. (Krancz Rajmund: A mai időkben azt is kell tudni!) Semmi okom sincs arra, hogy a kapitalizmust védjem. Sem tárgyi, sem személyi okom nincs erre, és megállapítom azt is, hogy azokat a bizonyos kapitalista kinövéseket nem körömollóval kell ám y levagdosni, hanem baltával. Erre a vagdosásra nagyon nagy szükség van nemzeti társadalmunk egyesítése érdekében. De ennek dacára az új rendszer bevezetésétől azért is óvakodnunk kell, mert a mi társadalmunk alapjaiban véve konzervatív, a konzervatív társadalom pedig ragaszkodik szokásaihoz és idegenkedik minden idegen dologtól, jöjjön az a szél Kelet felől vagy Nyugat felől. Általánosságban ennyit kívántam elmondani, de hogy ne méltóztassanak azt gondolni, hogy a részletekben nem látok kifogáisolni valót a miniszter úr programmjában, azért mondom el a következőket. Sajnos, a miniszter úr nem terjeszkedett ki olyan mértékben a felvidéki kisgazda és kisiparostársadalom megsegítésére, mint ahogyan azt húszéves hűsége miatt megérdemelte volna. Én azt tartom, hogy ezt a társadalmat — azután, hogy a munkástársadalom érdekeinek megvédéséről legalább a minimális munkabérek megállapításával igyekeztünk valamenynyire gondoskodni — legalább egy hatalmasan felemelt adómentes létminimummal kell biztosítanunk abból a célból, hogy necsak tengődve tudja fenntartani a maga és családja életét, hanem olyan életstandardhoz is jusson, amelyből gyermekeit felnevelheti és felemelheti abba a középosztályiba, amely nagyon rászorult arra, hogy az alsó rétegekből megfelelő egészséges társadalmi és gazdasági felfogással felfrissüljön. Ezenkívül feltétlenül szükségesnek tartom azt is, hogy a Felvidéken egy pillanatra se szűnjék meg a földosztás. Azok az emberek, akik az elmúlt húsz évben hűségesek voltak hozzánk és a mi kérésünkre, tanácsunkra egyenesen visszautasították a cseh uralom földosztó politikáját és engedték, hogy a csehek hűtlen magyarokat és másokat jutalmazzanak, ma nevetség tárgyai a Felvidéken, mert azt mondják nekik: »Ti hűségesek voltatok és most nem kaptok semmit, mi pedig, akik hűtlenek voltunk, nemcsak hogy kaptunk a csehektől, hanem meg is tarthatjuk, amit kaptunk.« Semmiesetre sem szabad megengedni, hogy olyan erkölcstelen felfogás alakuljon ki, amely esetleges későbbi védekezésünket lehetetlenné tenné Feltétlenül szükségesnek tartom azt is, hogy néhány szót szóljak arról a bizonyos keresztyén kereskedelemről. Nemzeti és keresztyén kereskedelem megteremtéséhez elsősorban szükséges, a mi felvidéki részeinken, de különösen a kárpátaljai részeken az, hogy az önállósítási alap munkáját legalább tízszeresérehúszszorosára emelték fel. Az önállósítási alap van hivatva arra, hogy ott önálló exisztenciákat teremtsen. Ma — sajnos — folytatódik az. ami volt 1919 előtt. A Hangya a maga hatalmas szervezetével ellepte kárpátaljai és felvidéki községeinket és ott úgynevezett tisztviselőket állított be a Hangya-szövetkezeti boltok vezetésére. Én már túlestem azon 1919-ben. hogy láttam ezeknek a bizonyos Hangya-szövetkezeti boltosoknak múltbeli menekülését: 1919-ben, amikor a cseh megszállás volt, a Hangya-szövetkezeti boltoknak ezek a tisztviselői minden további nélkül otthagyták őrhelyüket és jöttek Budapestre a központba. Ha mi ezeket a szórványokat továbbra is meg akarjuk 'tartani a magyar nemzeti gondolatnak — márpedig ezek a szórványok, mint az a Kőrösmező, az a Rahó, az a Bilke, az az Ilosva, Szolyva és így tovább, végvárai voltak a magyar nemzeti gondolatnak, s azok az emberek, akik ott a 20 éves elnyomást szenvedték kiesi kis társadalomban, valóságos mártírjai voltak az idegen uralomnak — ezeket az embereket ma akár az önállósítási alappal, akár másképpen meg kell erősítenünk, mert ezek megerősítése nélkül ezek is ott fogják hagyni ezeket az őrhelyeiket. Én őszinte örömmel látom azt, hogy a magyar kormány mindent elkövetett abban az irányban, hogy a ruszin társadalmat megsegítse a maga fellendülésében. Őszinte örömmel állapítom meg azt is, hogy a ruszin nép ma olyan tekintélyes munkabéreket kap az állam segítségének jóvoltából, hogy például a nyári munka alkalmából leánymunkásnak fizettem cirka 7 pengőt naponta az aratási munkánál és a férfifavágók a téli munkánál 5—6 pengőt keresnek, sőt az intelligens, jobb favágó 8 pengőt is keres. Mindezeket én nagyon szívesen és örömmel állapítom meg. Azonban feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy e helyett a rohamos béremelkedés helyett egy bizonyos háziipari foglalkoztatás — nem valami cicomás háziipari foglalkoztatás, íhanem az egyszerű fafúrás, faragás — honosíttassék meg. Itt ugyanis a lakosság a nyersanyagot olcsón vagy ingyen kapja, mert hi>szén az udvara már endő; nem kell más, csak egy balta és ezzel a baltával előteremti egész családjának téli szükségletét és keresetét: farag küllőt, agyat, gereblyét s nem tudom még micsodát. Ezeknek a famunkáknak felvásárlásáról kellene gondoskodnunk, hogy egészséges munkabérbiztosítás történjék ezeken a vir elekeken. Mert azok a magas munkabérek, amelyekről az előbb emlékeztem meg, csak addig tartanak, ameddig a magyar közgazdasági élet azokat megbírja. Amikor azonban azokat a magyar közgazdasági élet nem fogja megbírni, akkor ezt a becsületes ruszin népet csalódás érné abban az irányban, hogy már elmarad az a bizonyos támogatás. Én a magam részéről nagyon örülök annak, hogy ezt a magyar kormány olyan nagy megértéssel kezeli és csinálja. Tisztelettel kérek 15 pere meghosszabbítást.