Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-182

Az országgyűlés képviselőházának 182. kereskedő a falu rendelkezésére és a Futurá­nak sem volt megfelelő embere. A magam részéről a szövetkezeti eszmének nagy híve vagyok, mert ez a kisemberek bol­dogulásának leghathatósabb segítőeszköze. (Ügy van! a baloldalon.) De természetes dolog, hogy csak a valódi szövetkezeteknek vagyok híve és nem az álszövetkezeteknek, amelyek a szövetkezet címet csak jelszónak és kalózlobo­gónak használják a gazdasági életben. (Ű0y van! a jobb- és a baloldalon.) Én nagyon örül­nék, ha a kormány valami módot tudna ta­lálni arra, hogy miképpen lehetne jobban rá­nevelnünk a mi falusi népünket a valódi szö­vetkezeti összefogásra, mert ez volna azután egyik orvossága annak, hogy az álszövetke­zetefc ne tudjanak grasszálni. T. Ház! A kormány közlekedési program­jaiban egy igen nagy hiány van. Hiányzik be­lőle a törvényhatósági utak államosításának terve, piedig úgy tudom, hogy a pénzügymi­niszter úr — Iegaláb'b is korábban — ennek a hívének vallotta magát. Nagyon sajnálom, hogy a törvényhatósági utak államosításának gondolata ebből a tervből kimaradt, pedig Magyarországon egységes útügyi politikát a törvényhatósági utak államosítása nélkül nem lehet folytatni és addig Magyarországon or­szágos viszonylatban jó utak nem lesznek, amíg a törvényhatósági utakat nem államo­sítják. Magától értetődik, t. Ház, hogy a tör­vényhatóságok és főkép ezeknek adminisztrá­torai nem örülnek ennek, mert az útadóalapot ők kezelik és természetes, hogy államosítás esetén az útadóalap kezelését kivennék a ke­zükből. Nem nézhetünk azonban ilyen parti­kuláris megyei érdekekre, különösen akkor nem, amikor az útügy révén a honvédelmi ér­dekek is messzemenőlen érintetnek. Csak pár szóban szeretnék még a készlet­gazdálkodás problémájához hozzászólni. Azt hiszem, hogy a tavalyi gazdasági év jó lecke volt a kormánynak és az egész magyar gaz­dasági életnek arra, hogy ne ijedjünk meg attól, ha a jó Isten véletlenül nagyobb búza­terméssel áld meg bennünket és ne rendezzünk ilyenkor végeladás t, hanem a felesleget vonja ki a kormány a piacról és tartalékolja, mert hogy minő nagy kincs a tartalék, azt legjob­ban a mai idők mutatják meg. (Tauf fer Gá­bor: Ügy kell csinálni, mint a bibliai József tette!) Befejezésül legyen szabad a pénzügymi­niszter úrnak, mint gazdasági életünk legfőbb irányítójának figyelmét felhívnom arra, ; — de ez nem az ő személyének van aidresszálva — hogy akik olyan agrárországban, mint Ma­gyarország, a mezőgazdaság rovására akar­nak gazdaságpolitikát folytatni, amint ez r a legutóbbi időkben is történt, különösen az ár­kérdéshen, azok a magyar gazdasági élet sze­kerét menthetetlenül kátyúba viszik. (Üffy van! Úgy van! a baloldalon. Taps.) Elnök: Szólásra következik 1? Megay Károly jegyző: Korláth Endre! Elnök: Korláth Endre képviselő urat illeti a szó. Korláth Endre: T. Ház! Mérhetetlen az a feladat, amelyet a csiícsminiszter úr vállalt, amikor programmját elmondta, és úgy látom, hogy a t. Ház rendkívül nagy megértéssel fo­gadta ,ezt a programmot, mert hiszen mindenki, minden felszólaló a legnagyobb komolysággal foglalkozott vele. Szívesen láttam azt, hogy kormánypárti oldalról ellenzéki hangulatú, ellenzéki oldalról pedig kormányt támogató ülése 194-1 február 1.9-én, szerdán. 429 hangulatú felszólalások történtek. Ebben bizo­nyos mértékben azt is látom, amit a miniszter­elnök úr egyszer úgy fejezett ki, hogy meg kell találni azt a bizonyos nemzeti összefogást, amelyet azonban azóta nem igen kerestek a kormányzat részéről. Én nagyszerűnek tartom erre ezt az alkalmat. Ebben a Házban most annyira összetalálkoztak a vélemények a kor­mány támogatásában, hogy a csúcsminiszter úr az ország érdekében megoldhatja ezt a rend­kívül nagy munkát s én felhívom a csúcsmi­niszter úr figyelmét arra, hogy ennek a bizo­nyos nemzeti összefogásnak a gondolatát vigye tovább. A programm megvalósításával kapcsu­latban rendkívül fontosnak tartom, hogy n csúcsminiszter úr ne feledkezzék meg arról sem, hogy most mindenkit használjon fel en­nek a hatalmas feladatnak megoldásánál. Ne zárja ki ebből az ellenzéket sem és ezzel kezdje meg a nemzeti összefogás megteremtését, mert erre nagy szükség van. Aki nem látja azokat a hasadékokat, ame­lyek a társadalomban vannak, az még inkább rövidlátó, mint én, aki fizikailag nagyon rö­vidlátó vagyok. Most módunkban áll ezeket a hasadékokat betömni azzal, ha összefogunK csakugyan ennek a hatalmas nagy feladatnak a megoldására. Életemből húsz esztendőt cseh elnyomás alatt éltem. A eseh-szlovák politika nagyon ügyes volt abban, hogy amikor a német, szlo­vák vagy a magyar ellenzék veszélyeztette a cseh társadalmat, akkor összefogott, de úgy öszefogott, hogy az összefogásban találkoztaK a legellentétesebb világnézetek is, A cseh ag­rárpolitika összefogott a nemzeti szocialista politikával,^ összefogott a szociáldemokrata po­litikával. Ügy érzem, hogy amikor most iga­zán tartalmas felszólalásokat hallottam aa ellenzék részéről is, amikor mindenki a legjobb szándékkal szólalt fel, akkor mód van arra, hogy ezeket a hatalmas ellentéteket kiküszö­böljük és a társadalmi hasadékokat a lehető­ség szerint elsimítsuk. Nem szeretem az itteni politikában azt, hogy a koncentrációt vagy az ilyesfélét egyáltalán, a limine kizárja a lehető­ségek közül. Nekünk igenis meg kell találnunk a lehetőséget arra, hogy a nagy nemzeti erő­feszítéshez egységes társadalmai teremtsünk. Erre hívom fel a csúcsminiszter úr, a gazdasági miniszter úr figyelmét. Áttérve a programm további részletes kri­tikájára, csak annyit mondok, hogy az ellen­zéknek azt a megállapítását, azt a kritikáját, hogy a pénzügyminiszter úr vagy a gazdasági miniszter úr programmbeszéde általánosság­ban mozgott és csak kevés konkrétumot mon­dott, egészen természetesnek tartom, de termé­szetesnek tartom azt is, hogy a miniszter úr ilyen általános programmot mondott. A mai viszonyok közt, amikor a miniszter úrnak meg kell küzdenie — amint Váczy József képviselő­társam említette — a háborús előkészületek előteremtésével, (Váczy József: Ez a legfonto­sabb!) amikor számonia kell az erdélyi, a ke­leti részek, a Felvidék, a Kárpátalja szükség­letével és ha majd ezeket megoldja a csúcsmi­niszter úr, akkor — amint Fereuczy Tibor kép­viselőtársam említette — gondoskodjék a .Ti­szántúlról, míg a dunántúliak bizonyára a Du­nántúl érdekeit tartják soronkövetkezőnek: én azt mondom, hogy mindezek egyformán sürgő­sek, kivéve talán a háborús előkészületeket, mert ezek — mint Váczy József képviselőtár­sam is említette — a legfontosabbak, mert mégis csak az az igaz, hogy iam proximus ar­det Ucalegon.

Next

/
Thumbnails
Contents