Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-166

Az országgyűlés képviselőházának 166. állami főhatalom változásával egyidejűen hatályon kívül helyeztettek a megszállt területeken, ma a jogi helyzet az, hogy ez a rehabilitáció nem áll fenn. Ez is egy indok ahhoz, hogy a legsürgősebben törekedjünk törvényerőre emelni a rehabilitációs törvényjavaslatot, mert hátrányos összehasonlításokra szolgálhatna ürügyül, ha ebben a vonatkozásban itt bizonyos visszaesés jelentkeznék. T. Ház! A jogtörténet három nemét ismeri a rehabilitációnak — amint Mosonyi t. képviselőtársam is előadta — a törvény alapján, az államfői kegyelem alapján és ami a leggyakoribb és a legfejlettebb, a bírói határozaton alapuló rehabilitációt. Ez a törvényjavaslat mind a három rehabilitációs fajtának az előnyeit igen szerencsés szintézisben tartalmazza. A javaslat 18 éven alul elkövetett bűncselekményekre — néhány súlyosabb bűncselekmény kivételével — a törvény erejével adja meg a rehabilitációs jogot. Még bizonyos mértékig ide lehetne számítani a 2. §-nak azt a rendelkezését, hogy abban az esetben, ha a büntetőbíróság elrendelte egy büntetés végrehajtásának felfüggesztését és a próbaidő a nélkül telt el, hogy a büntetés végrehajtását elrendelték volna, ipso iure, tehát törvény erejénél fogva életbelép a rehabilitáció. Az államfői kegyelem útján való rehabilitációnak elvi ellenzői vannak, de ha az kiterjed a büntetőeljárás törlésére és a büntetés elengedésére, akkor ki kell terjeszteni a büntető ítéleten kívüli jogszabályokban lévő joghátrányok megszüntetésére is és ebben a tekintetben gyakorlatilag is lehet szükségessége annak, hogy például egy haláloságyán fekvő elítélt ember, aki már nem várhatja be, míg a büntetőbíróság őt határozatilag rehabilitálja, esetleg kegyelem útján tudja megszerezni a rehabilitációt, amely őrá nézve lelkinyugalmat., hozzátartozóira nézve pedig igen nagy erkölcsi értéket jelent A bírói rehabilitáció az elmélet szerint is a jaghelyreállításnak legfejlettebb és legklasszikusabb alakja, mert hiszen a magyar felfogás szerint a bírói • ítélettel elvett megbecsültetést a leghatalyosabban csak bírói határozat adhatja vissza. A javaslat 5. §-a felsorolja az előadó úr által is ismertetett azokat a kritériumokat, amelyeket a bírónak határozata meghozatalánál figyelembe kell vennie: a bűncselekmények^ súlyát, indokát, erkölcsi jelentőségét, a kérelmező egész egyéniségét, stb. Itt szeretném a részletes tárgyalás alkalmával beszúratni azt, hogy a kérelmező családi körülményeit, családi viszonyait is vegye a bíró figyelembe. A családvédelem érdekében tartanám kívánatosnak ennek a beszúrásnak eszközlését azért, mert egy rehabilitált családfő felemelt fővel jelenhetik meg családja körében és a családjának nem kell szégyenkeznie a szülő miatt, aki nevelési kötelezettségeit is mindenesetre sokkal intenzívebben tudja ellátni akkor, ha rehabilitálva van, amint akkor, ha hátrányos jogkövetkezmények súlya alatt szenved. A magyar büntetőjog a büntetés megbecstelenítő jellegét nem ismerte. »Non poena, sec] factum 'diffamât« — ez volt a büntetőjogi alapelv: nem a büntetés, hanem a bűncselekmény rliffamál és e tekintetben — amint említettem — a francia jog egészen 1851-ig ellentétes álláspontot foglalt el, megállapítván a meggyalázó jelleget. Nálunk még Werbőczy Hármasköny vében is csak egyes legfontosabo állam elleni bűncselekményekre volt diffamai ó következmény rendelve, ellenben például a Deák Ferenc elnöksége alatt működő bizottKIÍPVISELŐHAZI NAPLÓ IX. ülése 19W- december 10-én, kedden 25 ság büntető javaslatában kifejezetten benne van az az intézkedés, hogy a büntetés önmagában véve még nem meggyalázó és a büntetés törvényes hatása hosszabb időre nem terjedhet ki, mint amit a bírói ítélet tartalmazott, sőt. e javaslat az elvesztett közhivatali állás helyett is új közhivatali állás elfoglalását tette lehetővé. Ezt a jogelvet fejlesztette tovább a mi 1878 : V. tc.-ünkben szabályozott anyagi büntetőtörvénykönyvünk, amely mellékbüntetésként állapította meg a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését. "De ezt is korlátozta időbelileg és hozzáfűzte azt, hogy a bírói ítéletben megállapított idő leteltével â hátrányos jogkövetkezmények megszűnnek. A büntetőtörvénykönyv indokolása igen klasszikusan állapította meg, hogy nem lehet az elítéltet életfogytiglan joghátránnyal sújtani, mert ez tagadásba vétele lenne a büntetés egyik kellékének, javító hatásának; a társadalom nem lehet engesztelhetetlen azzal szemben, kit kénytelen volt egyszer megbüntetni, mert épp a társadalom nyer legtöbbet, ha méltatlan tagjai hasznos polgá

: rokka válnak. T. Ház! A büntetőtörvénykönyvnek ezzel a liberális világszemléletével és az individuális jogoknak leghatványozottabb mértékével szemben áll azonban a közösségnek és főleg a közszolgálatnak mindennél fontosabb érdeke. Ez pedig azt teszi szükségessé, hogy egyes közfunkciók ellátására csak emelkedettebb erkölcsi felfogással rendelkező egyének alkalmaztassanak. Nagyobbmértékü bizalom csak olyan egyénre ruházható és csak olyan egyén élvezhet közbizalmat és tudja megtartani a hivatali tekintélyt, aki minden tekintetben feddhetetlen. Ez a közösségi érdek tette szükségessé azt, hogy a későbbi törvényhozási intézkedések figyelmen kívül hagyták a Mosonyi igen t. képviselő tír által említett, a büntetőtörvénykönyv 57—58. faiban leszegezett jogelvet és számos, a törvényjavaslathoz csatolt mellékletben felsorolt joghátrányokat tartalmazó törvényes intézkedések láttak napvilágot. Az idő rövidsége miatt ezek közül még a legfontosabbakat sem ismételem, csak anynyit említhetek meg saját büntetőjogi praxisomból, hogy éppen ezekben az említett törvényekben stipulait hátrányos jogkövetkezmények végrehajtása alkalmával győződhettem meg arról, hogy summum jus, summa iniuria, vagyis az ilyen esetekből kifolyólag a legnagyobb méltánytalanság is előfcrdulíhatott. T. Ház! Ma már, amint az indokolás is mondj CL) ti bűncselekmény, az elítéltetós nem maradhat titokban, mióta 1908 óta egy igazság-ügyminiszteri rendelet alapján az országos bűnügyi nyilvántartó hivatal minden elítéltről büntető Lapot készít és ez a hatóságok és a bíróságok megkeresésére rendelkezésre . áll. tehát hitelt érdemlő tudomást lehet szerezni bárkinek elítéltetéséről. Ettől eltekintve a büntetőbíróságok a hátrányos jogkövetkezményeket maguk után vonó ítéleteket kötelesek a törvényhatóságokkal és a községekkel közölni. a községi elöljáróságok kötelesek pontos nyilvántartást vezetni a területükön lakó egyének előző elítéltetéséről még abban az esetben is, ha ez talán tévedésből kimaradt az illető büntetőlapjáról, vagy pedig az illetőt olyan természetű bűncselekményért ítélték el, amely a büntető lapra nem jegyzendő fel. Az indokolás igen helyesen mutat rá arra. hogy az ilyen »nem tiszta« erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező pályázók, akár hivatali ál4