Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-180

380 Az országgyűlés képviselőházának 180. nia a magyar nyelvben, megbélyegzésül annak a kornak, amikor akadtak keresztény emberek, akik a zsidók szolgáivá szegődtek (Ügy van! a közéven.) és ezzel elvettek állásokat az arra rátermett becsületes munkásemberektől és tisztviselőktől, akik várták az előléptetést; mert a stróman beült a zsidók helyére és látszólag dirigál, de a rugók az íróasztal alatt vannak és onnan irányítják őt láthatatlanul. Fel kell hoznom még egy kérdést és ez a szövetkezetek kérdése. Elhangzott egy bizonyos támadás a szövetkezetek ellen. Én, mint régi, 25 éves szövetkezeti ember, aki önzetlenül dolgoztam a szövetkezeti ügy érdekében itt a Házban, aki utazgattam szekéren a falvakban a szövetkezetek felállítása érdekében, aki a nagy szövetkezeti vezérek: a Darányi Ignácok, Meskó Pálok, Bernát Istvánok és Balogh Elemérek tanítványának vallom magamat és — hozzátehetem — Antal Istvánnal együtt, (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) aki szintén ott volt azokban a nehéz időkben, mondom, én igenis óvást emelek az ellen, hogy itt bárki is hozzányúljon a szövetkezetekhez. Nehéz küzdelmet vívtak a szövetkezetek. Ök voltak azok a bizonyos ciánozó társaságok, amelyek már akkor ciánoztak a vidéken, amikor a, mérnökök a poloskairtást még nem ciánnal végezték. Ök tisztították meg a vidéki kereskedelmet. Ahova szövetkezet jött, ott pusztult a zsidó érdekeltség, vagy ha talán mást nem is értek eL mindenesetre árkiegyenlítő szerepet játszottak. Ha ma jobban megy már nekik, Örüljünk neki, mert volt idő, amikor keserves éveken mentek keresztül. Nem mondom, hogy nincsenek ott hibák. A hibákat ki kell küszöbölni, de magát a szövetkezeti gondolatot meg kell őrizni. Itt elsősorban a szövetkezeti központra, a Hangyára gondolok. Mint régi, meggyőződéses szövetkezeti ember, aki vagyont áldoztam a szövetkezetekért, — a szerb megszállás alatt 100.000 aranykoronám veszett el — itt, a Ház előtt hajtom meg az elismerés zászlaját mind a szövetkezeti központ, mind pedig annak vezetője előtt, aki fáradhatatlan munkával teljesíti nehéz kötelességét. (Éljenzés jobbfelöl.) Még egy kérdést óhajtok szóvátenni és ez az ipar, mégpedig a nagyipar kérdése. Talán kényes téma ez a kormány vagy egy kormánypárti képviselő számára, de én, mint magyar ellenzéki képviselő, őszintén megmondom: (Halljuk! Halljuk!) vigyáznunk kell arra, hogy a magyar kereskedelem és a magyar iparvállalatok a zsidókézből ne kerüljenek idegen, külföldi kezekbe. (Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen.) Egy szép napon arra fogunk ébredni, hogy a magyar ipar kicsúszik a kezünkből. Ezt a magyar ipart — itt most kikapcsolok minden más kérdést — hozzáértő emberek alapították.^ Nagyon sok magyar áldozatkészség és veríték fűződik azokhoz a bizonyos vámvédelmi tarifákhoz és egyebekhez. Ezt mind a magyar nép, a magyar parasztság, a magyar kisiparosság izzadta ki, tehát a magyar verítéknek és mások tisztességes munkájának gyümölcse az, hogy ma megfelelő nagyiparunk van. Nem lenne szabad előfordulnia például olyasminek, hogy a múltkor az általam szerkesztett lap kapott ,egy közleményt, amelyben az állott, hogy már keresztény kézbe került ez és ez a vállalat, olvassuk azonban, hogy a részvények többsége Amerikában, másik része pedig már Svájcban van. Én a közleményt visszaküldtem, elvi okoknál fogva nem közöltem. (Varga Béla: Melyik volt az?) Nem lényeges, hogy melyik volt; én nem személyeskedem. De elmondok még egy ilyen, esetet; engem ülése 1941 február 14-én, pénteken. szólítottak fel külföldiek, hogy nevezzek meg zsidó vállalatokat s állítsak oda keresztény urakat, a pénzt majd ők adják. Én ezt visszautasítottam, (Helyeslés.) mert amint a magyar földre féltékenyen kell vigyáznunk, éppen úgy kell vigyáznunk arra, hogy a magyar ipar és a magyar kereskedelem ne kerüljön idegen kézbe. (Élénk, helyeslés.) Én, az antiszemita, aki nem konjunktúraember vagyok, — mert volt idő, amikor itt álltam magam, egy szál ember, gúnynak kitéve, s szenvedtem és áldoztam meggyőződésemért — azt mondom: inkább maradjon egy-két hónappal tovább zsidó kézben a magyar ipar és kereskedelem, mert akkor még mindig visszakaphatjuk, mint hogy külföldi kezekbe kerüljön, mert akkor elveszett örökre. (Ügy van! Ügy van!) Már pedig nem ezért szenvedtünk és dolgoztunk érte. Mélyen t. Képviselőház! Befejezésül csak ennyit. Jól tudom, hogy csak rend, fegyelem és a legteljesebb nyugalom mellett boldogulhat egy ország gazdaságilag és erkölcsileg. Ezért arra kérem a Mindenhatót, segítsen ebben és arra kérek minden magyar embert, ' hogy a mai sorsdöntő időkben a megpróbáltatások kálváriáját járva őrizzük meg Öntudatos magyarságunkat, őrizzük meg függetlenségi tudatunkat, legyen meg közöttünk a nagy magyar Összetartás és bízzunk először hadseregünkben, mert azé a, nemzeté a jövő, amely az utolsó szónál, a, végén összefog és erős lesz. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Stitz János. Elnök: Stitz képviselő urat illeti a szó. Stitz János: T. Ház! Nem párhuzamos gazdasági csúcsexpozét akarok mondani, hanem csak néhány gondolattal kívánok hozzájárulni ehhez a most itt elhangzott vitához. Kétségtelen, hogy a mai időket gazdasági vonatkozásban nem lehet normálisnak nevezni. Ezekben a nem normális időkben, amikor gazdasági életünk többé-kevésbé beteg, az orvos módszereihez kell fordulnunk: a prevencióhoz, a diagnózishoz és a gyógyításhoz. A diagnózis a jelen esetben a csúcsminiszter úr expozéja, amelyben visszatükröződik az a régi magyar gazdasági rendszer, amely ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza; mert Béla király névtelen jegyzője, Anonymus, munkájának VI. fejezetében a vérszerződés 2. pontját a következőképpen jegyezte fel: Secundus status iuramenti sic fuit: Quidqüid boni per labores eorum acquirere possent, nemo expers fieret; ez annyit jelent, hogy a magyarokat pedig az általunk szerzett közös javakból semmi módon nem szabad kirekeszteni. Ennek a tételnek, a vérszerződés második pontjának kell érvényesülnie mostani gazdasági politikánkban is. (Űav van! Ügy van!) Mélyen t. Ház! Természetes, hogy az a nagy organizmus, amelyet gazdasági életnek neveznek, ezer év óta óriási fejlődésen ment keresztül. A mai idők mindenesetre megkövetelik, hogy a gazdasági fejlődést irányítsuk és ezért múlhatatlanul szükség van az irányított termelés bevezetésére. A magyar racionalizálási bizottság az elmúlt két esztendőben két rendkívül .érdekes előadást tartott. Az egyiket Harold Whitehead, bosztoni egyetemi tanár tartotta 1938 novmber 22-én: előadásában kifejtette-az individuális racionalizálás módszereit, az angol módszert. Félesztendővel utóbb Georg Seebauer, a Reichskuratorium für Wirtschaftlichkeit és a német hadiipar vezetője tartotta meg előadását, amelyben viszont a kollektív racionalizálási szisztémát ismertette