Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-180

Az országgyűlés képviselőházának 18

r velünk, amely szisztémának a csúcsteljesítmény e a közös munka, a »Common work«, a »Gemeinschaftliche Arbeit« volt. Amikor mi ezekre hivatkozunk, akkor nem mulaszthatom el azt, hogy a kezembe került egyik német gazdasági munkának, Ottó Schwartz »Die Weltí'inanzlage bei Kriegsbeginn« című munkájának rezüméjét, végkonklúzióját itt fel ne olvassam. Ez szól pedig a következőkép (olvassa): »A 1 egf ontosabb feladat az össznemzet gazdasági életét a háború alatt intakt és teljesítőképes módon fenntartani. A modern háború olyan hatalmas katonai és gazdasági csúcsteljesítményeket követel, hogy ezekkel a problémákkal központilag^ és kemény kézzel irányított, a javak termelését, elosztását és fogyasztását szervezetten és fegyelmezetten irányított nem* zetgazdaság képes csak megbirkózni. Amikor mi a világháborúra visszagondolunk, — most is központjában és metszőpontjában vagyunk egy óriási birkózásnak, két nagy gazdasági rendszer küzdelmének — akkor visszacseng fülünkbe Lloyd Georgenak az a mondása, hogy ő a háborút »ezüstgolyókkal« fogja megnyerni. Akkor ez volt a mentalitás, ez tovább" fejlődött és nemrégiben lett szállóigévé Lord Beaverbrooknak, a nagy angol ujságkirálynak az a mondása: »Nem a hosszabb kard, hanem a hosszabb pénzeszsák fogja a győzelmet meghozni.« Amikor ezek után a mondások után indul a mi közéletünknek egy gazdaságilag elég tekintélyes része, akkor fel kell hoznom a másik rendszer vezérmotívumát, amely azt mondja, hogy az ország beisejeoen előállított termeitekhez az anyagbeszerzés finanszírozása a kormány részérői szervezés, a közönség részéről pedig áldozatkészség és fegyelem kérdése. (Ugy van! Ügy van!) Ez az áldozatkészség, ez a fegyelem és ez a szervezés hozza magával azt, hogy nagyon erőteljes kézzel kell belenyúlni gazdasági életünk irányításába, és ez szülte meg a csúcsminiszterség intézményét is. Hogy mennyire szükséges ez az irányítás, erre méltóztassék megengedni, hogy csak egy kis példára hivatkozzam. Nem akarom megnevezni azt a nyersanyagot, amelyről szó van, de roppant tipikus ennek a története. 1940 augusztusában, tehát a múlt év augusztusában egy külföldi érdekeltség egy félhivatalos állami szervnek felajánlott egy Magyarországon nem termelhető, tehát feltétlenül importálandó nyersanyagot 150 dollárért egységenként. Ez volt augusztusban. Az érdekelt gyáripar akkor kijelentette, hogy ő el van látva készletekkel, neki erre szüksége nincs. Természetesen a kor- • mányzat is elejtette a további tárgyalásokat. Ugyanez az érdekeltség novemberben ismét felajánlotta ezt a nyersanyagot, akkor azonban már 200 dollárt kért érte s megint az volt a válasz: »Nincs rá szükség«, s elutasították. Ez novemberben történt. Decemberben ugyanez az ipar annak összes ágzataival lélekszakadva rohant a kormányzathoz, hogy igenis, neki szüksége van erre a nyersanyagra azonnal és hamar szerezzék be. Időközben azonban a spanyolok és az olaszok kartelbe léptek és rendelkezésre bocsátották ugyan ezt a nyersanyagot, de most már 250 dollárért egységenként. 100 dollárt kellett tehát egységenként — pénzben óriási összeget jelentett ez — csak azért kifizetni, mert maguk az illető érdekeltségek nem látták át kellően az ő nyersanyaggal idején való ellátásuk szükségszerűségét. Mélyen t uraim! Ahhoz, hogy mi a gazdaülese 19hl február lU-én, pénteken. 381 sági életből a legnagyobb hatásfokot és a legnagyobb teljesítményt tudjuk kihozni, négy elemnek a beállítása szükséges. Ez a négy elem: az emberi munkaerő, a föld, a gépek és energiaforrások és a nyersanyag. Az emberi munkaerőnek maximális teljesítőképességre való fokozása csak olyan módon történhetik meg, ha e mellett a legteljesebb mértékben az egészségét és a lelkét is megőrizzük az emberi munkaerőnek. Ez szociálpolitikai feladat, erre tehát most itt kitérni nem akarok. A föld a másik kérdés. Erre sem óhajtok részleteiben kitérni, hiszen a rendelkezésemre álló idő, sajnos, rövid ahhoz, hogy mind a négy elemet hosszasabban pertraktáljam. A gépeknél és az energiáknál ugyanaz a helyzet, mert hiszen volt alkalmam, amikor az ipari tárca költségvetését előadtam, ezekről a kérdésekről részletesen előadni véleményemet a t. Háznak. Rendkívül fontos dolog azonban a nyersanyag kérdése. Állandóan tanulmányozom a magyar ipart, annak minden egyes szektorát, járom a gyárakat, ós három szempont vezet engemet ezekben a látogatásaimban és tanulmányaimban. Ez a három szempont: a technikai teljesítmény kérdése, a nyersanyagkérdés és a munkásság szociális kérdése. Mélyen t. uraim! Most egymásután jutok el virágzó gyárakba, amelyek hírt, nevet és közbecsülést szereztek az országnak, de amelyek most, sajnos, — látom — abba a helyzetbe kerültek, hogy vagy azt kell választaniuk, hogy ráfizetnek üzemükre, vagy azt, hogy munkásaikat elbocsátják vagy pedig azt, hogy egymás ellen öldöklő harcot folytassanak és egymás elől halásszák el azt a nyersanyagot, amelyre éppen szükségük van. Például a bőriparra hivatkozhatom itt elsősorban. A magyar bőripar produktumait és kiváló termékeit Shanghaitól kezdve a Fokföldig és föl Oslóig mindenfelé egyaránt ismerik és elismerik. Ez a bőripar azonban nehéz helyzetbe került, mert hiszen ez a bőripar igen nagy mértékben külföldi behozatalra szorul. Csak 1939. évi statisztikánk állhat rendelkezésemre; ebben az évben 20 millió pengő értékben 172.851 mázsa, tehát 1700 vágón nyersbőrt voltunk kénytelenek behozni. Miért, igen t. uraim? Egyrészt azért, mert hála Istennek olyan nagy kapacitású és olyan nagy teljesítményű a mi bőriparunk, hogy a belföldi nyersanyag távolról sem elég arra, hogy fedezze a szükségletet, a másik ok pedig az a körülmény, hogy az élőállatokon lábon szállítjuk ki itthon termelt bőrnyersanyagunk legnagyobb részét. Végeredményben az a helyzet, hogy ez a bőripar szembekerül másokkal, mondjuk, az apró bőrnél szembekerül egyrészt a szúesiparral és másrészt a textilipar gyapjú szakmájával, amelyek mind azon a nyomorult juh- és birkabőrőn lógnak. Nyilvánvaló tehát, hogy itt egy erős állami kéznek kell közbenjárnia elsősorban azért, hogy a termelést fokozzák. Errenézve ma megjelent egy rendelet a földmívelésügyi kormányzat részéről, amelynek értelmében ezer tenyészkost osztanak ki a mezőgazdaság részére. Ez azonban természetesen csak kezdő lépés, mert hiszen a hazai juhászatot a legmagasabb fokra kell emelni, hogy mind ä három ipart el tudja látni. Ehhez azonban, igen t. uraim, szükség van arra, hogy a termelő is megtalálja a maga számítását. Nem lehet ugyanis azt megtenni, — amiről panaszokat hallottam — hogy a termelőnek a juhbőrért alacsonyabb árakat fizessenek. Itt van nálam xA Bőrszakma« és a magyar hivatalos lap, amelyek adatai alapján szembe lehet állítani