Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-180

Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1941 február 14-én, pénteken. 311 később, akár előbb hirdette, az belső meggyőződésből, hitből fakadó meggyőződésből hirdette légyen, (Élénk helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) ne pedig konjunktúrából, ami most divatba jött. (Helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Semmit sem utáltam jobban az életben, mint azokat a bizonyos tengerészpárti embereket, (Derültség a középen.) akik mindig arrafelé húzzák fel a vitorlákat, ahonnan a szél fuj. Ezt tapasztaltam itt majdnem negyedszázados képviselőségem alatt. Élénken figyelő ember vagyok és megfigyeltem, hogy az ilyen hangzatos jelszavak után induló emberekre nem lehet hallgatni, az ilyen emberekben nem lehet megbízni, mert ha a szelek megváltoznak, akkor a vitorlák is megváltoznak. (Úgy van! a középen.) Azokban sem bízom, akik azt hirdetik, hogy bizonyos jelszavak erőteljesebb hangoztatásával a vitorlákból a szelet ki kell fogni. Nekem ezzel kapcsolatban is szomorú tapasztalataim vannak. Voltak ugyanis kormányok, amelyek tényleg ki akarták fogni a szelet a vitorlákból és amelyeket megbíztak azzal, hogy fogják ki a vitorlákból a szelet és a végén kiderült, hogy ők maguk lettek a vitorlások, sőt fővitorlások lettek. (Élénk derültség a középen.) Ez talán egy kissé komikusan hangzik, de^ megfelel a valóságnak és aki a mai politikai életet megfigyeli, az nekem ebben tökéletesen igazat ad. Mondom, nem az a lényeg, hogy ki mikor hirdetett valamit, hanem az, hogy amit hirdet, abban higyjen, mert csakis annak a hirdetett igének van átütő ereje, amely igazságot tartalmaz és amelynek hirdetője maga is hisz abban, hogy az megvalósítható;; az a lényeg, hogy az illető akkor, amikor hatalomra kerül, valóban meg is valósítsa és meg is tudja valósítani azt, amit hirdetett. Ugyanis hitványabb dolgot nem tudok elképzelni annál, mint ha valaki olyasmit hirdet, amit alkalomadtán nem tud megvalósítani. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől és a középen.) Mélyen t. Képviselőház! A pénzügyminiszter urat — nem tudom, milyen furcsa szavakat csempésznek be újabban a magyar szótárba — csiícsmmiszternek nevezték el. (Derültség.) A magyar fülnek ez úgy hangzik, mintha ágyút sütöttek volna el és az ember dobhártyája lenne veszélyeztetve. Hát, hagyjuk ezeket a szavakat, amelyeket sem a magyar alkotmányjog, sem a magyar szótár nem ismer, amelyeket, nem tudom, honnan szedtek vagy fordítottak, a lényeg az, hogy az a pénzügyminiszter, akit. úgy vélem. — kikerülöm azt a szót — a gazdasági tárcák együttes irányításiá'val bíztak meg, aki különleges feladatokat kapott, azokat az elveket hirdette, amelyeket mi annakidején hangoztattunk. T. Képviselőház! Az önző magánérdek mindinkább háttérbe szorul és az emberi közösség nagy gondolata mindinkább kidomborodik. Ez világszerte így van, ahol rájöttek az emberek arra, hogy a régi rothadt világban élni nem lehet, mert a tehetség, a munka, a szorgalom nem úgy érvényesül, amint azt a teljesített munka megérdemelné. A protekciónak, az üresfejűek előretörtetésének visszaszorítása is olyan Programm, amelyet nem hangoztatunk ugyan, de amelyről mindenki érzi, hogy annak be kell következnie. Egyszer már mondtam itt a Házban, hogy újabban minden tehetségtelen azt kiáltja: »Utat a tehetségeseknek!« — közben elállja az utat, hogy a tehetségesek ne tudjanak érvényesülni. (Derültség a jobboldalon és a középen.) A pénzügyminiszter úr. 57* hiába, a kiszámítás nem jó és az adót csak be kell hajtani, úgyhogy a nép a kiszámítás alapján fizeti az adót. T. Képviselőház! Mint mondottan, nem akarok ebből politikát csinálni. Erre nines szükségem, mert az én politikámat Kárpátalja húsz év alatt jól megismerte. Ezt a politikámat itt kezdtem Budapesten, a megyeháza szép nagytermében, 1918 november 11-én, amikor szembeszálltam — ezt mutatja a jegyzőkönyv most is — azokkal az elemekkel, akik minket Prágához akartak csatolni. Mindamellett arra fogom kérni a csiícsrniniszter urat és az egész kormányt, hassanak oda, hogy Kárpátalján meggyőződést szerezzenek az elmondottakról és megfelelő formában igyekezzenek segíteni a helyzeten. Nem akarok nevet mondani, a napokban is hallottam egy tisztelt képviselő úrtól, hogy: »Kérlek szépen, én ott voltam és láttam egy munkásembert, amint elővett egy kiló szalámit, meg két üveg pezsgőbort és úgy ebédelt.« Nem helyesek ezek a beállítások, nem szabad az ilyennek felülni. Nem nevezem meg az illető képviselő urat, nagyon jóban vagyok vele, de ilyen hang több is van. Ha én kiszállok a képviselő úrral Kárpátaljára, akit minden gyermek ismer, nekem másképp fognak beszélni és másképp fognak ebédelni. (Meskó Zoltán: Különösen, ha a sok zsidót nem látják ott, akkor meg éppen jobb étvággyal esznek!) Kérem a t. Házat, vegye ezt figyelembe és ilyen irányban bírálja el felszólalásomat, mert ha valakit érdekel a magyar nemzet, Magyarország és Szent István Koronájának helyreállítása, akkor engem érdekel, mert én núsz éven át önzetlenül dolgoztam ebben az irányban. Most is kénytelen vagyok itt, a Házban őszintén feltárni a helyzetet, hogy mi van és hogyan és mint lehet segíteni. Ezzel bezárom szerény beszédemet abban a reményben, hogy a csúcsminiszter úr és a magas magyar kormány arra fog törekedni, hogy ezek a dolgok Kárpátalján megvalósuljanak. (Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik $ Porubszky Géza jegyző: Meskó Zoltán: Elnök: Meskó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Meskó Zoltán: T. Képviselőház! Az elavult gazdasági dogmák és dohos pénzügyi elméletek csődjét és egy új világ eljövetelét jeleztük mi kevesen akkor, amikor ez még sokaknak ajkán gúnyos mosolyt fakasztott. Recseg-ropog körülöttünk minden, csak a vak nem látja, a süket nem hallja, hogy rombadől egy régi világ és egy új világ van keletkezőben, amelyben jobban megbecsülik az Isten képére teremtett embert és becsületesebben értékelik az ő nemzetmentő, fáradságos, verejtékes munkáját. Amikor mi ezt hirdettük, akkor bizonyos liberális körök vállveregető, lenéző mosollyal fogadták, ^ mint mondottam, ezeknek a magasztos eszméknek a hirdetését és ma örömmel látjuk, hogy a liberális világ jobb belátásra jutott bajnokai megtértek és a mai fiatalság élniakarásával együtt maguk is követelik és hirdetik ennek a szebb magyar jövőnek az elkövetkezését. Ez ma már kormányprogram m, ma már kormány és pártok programmjuk hirdetésekor versenyeznek egymással, úgyszólván egymásra licitálnak és azt keresik, hogy ki hirdette először, ki hirdette másodszor vagy ki hirdette harmadszor. (Ügy van! a középen.)^ T. Képviselőház! Nem az a lényeg, hogy ki kezdte hirdetni, hanem az, hogy aki akár