Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-166
Az országgyűlés képviselőházának 166. ülése 1940. december 10-én } kedden azt mondhatom, hogy az említett százezres szám még- kevés is. Igen; szomorú kriminá[statisztikánknak a visszaeső bűnösökre vonatkozó adata. így például 1937-ben 16.444 visszaeső elítélt felett ítélkezett a bíróság és ezek közül a több mint háromszor elítéltek száma 4271 volt. Beszédes számok ezek, t. Ház és nyilvánvalóvá teszik, hogy büntetési rendszerünkben kell, hog-y a hiba legyen, mert hiszen az eszmei cél, a javulás célja, ágylátszik, ezekben az esetekben nem valósult meg. (Nagy László: Igaza van!) A másik büntetőpolitikai cél pedig az elrettentés lenne, vagyis azt, aki gyengébb erkölcsi ellenálíóképességgel bír, a kiszabott büntetés nagysága, valamint az a tudat, hogy a bűn elkövetését a büntetés nyomon szokta követni és ritkán esik meg az, hogy egy bűncselekmény fel ne deríttessék, el kellene hogy rettentse újabb bűncselekmények elkövetésétől. 1. Ház! Ezekben a számokban a valláserkölcsi nevelés fogyatékosságának ós az állam szociális gondoskodásának bizonyos férges gyümölcsei jelentkeznek. Örömmel állapi thatjuk azonban meg, hogy amióta az állam a szociális gondoskodást a maga cselekvőségének a tengelyébe állította be, azóta a büntetések számában is apadás következett be. A bűnügyi statisztika három évenként szokott nyomtatásban megjelenni, így az 1937. évet követő statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésemre, de az igazságügyi tárca költségvetéseinek indokolásából megállapítottam azt, hogy az 1938. évben 3% : kal, az 1939. évben már 125%kal apadt az elítéltek száma. Még szembeötlőbb lesz ez a javulás, lia a rehabilitációs törvény végrehajtás alá kerül. különösen a visszaeső bűnösökre nézve, ha intézményesítve áll a tudat a bűncselekmény elkövetésére hajlamos emberek előtt, hogy ha megjavulnak és újabb bűncselekményt nem fognak elkövetni, akkor nyitva áll előttük a rehabilitáció útja, tehát fontos erkölcsi, jogi és anyagi érdekük is fűződik ahhoz, hogy újabb bűncselekmény elkövetése által ne foszszák meg magukat a rehabilitáció jogi kedvezményétől. Az államnak a bűntettesek számának apasztására irányuló törekvése azonban nemcsak a jogrend megóvásához fűződő hatalmas erkölcsi érdekeken alapszik, hanem anyagi érdekei is fűződnek ehhez az államnak, Nevezetesen az igazságügyi tárca 1941. évi költségvetésében 8,684.000 pengőt Szavaztunk meg a büntető ítéletek végrehajtási költségeire. Ha meggondolom azt, hogy ennek a hatalmas összegnek tekintélyes részét a szociális gondoskodás költségeire és prevencióra tudnók fordítani, (Nagy László: Arra! Arra!) akkor bizonyos. hogy ezeknek a büntetésvégrehajtási költségeknek a mennyisége is jelentékenyen apadhatna. T. Ház! Ma alig van kultúrállam, ahol a rehabilitáció jogintézménye ne lenne bevezetve, így a nyugati államok után 1936-ban Cseh-Szlovákiában is törvénybe iktatták, sőt 1938-ban Románia ban is. Ma tehát az a sajátos helyzet, hogy az ezekből az utódállamokból hozzánk visszacsatolt területeken a magyar állami főhatalom átvételéig a rehabilitáció jogintézménye életben volt. Az ottani bűntettesek tehát joggal remélhették azt, hogy ha a törvényben előírt feltételeknek eleget tesznek, a rehabilitáció kedvezményében részesülhetnek. Miután a közjogi és büntetőjogi törvények az a rehabilitáció fogalma még nem teljesen határozott, másfelől pedig nem lehet teljes a rehabilitáció, mert hiszen ez a törvényjavaslat sem fogja az elkövetett bűntettet el nem •követettnek feltüntetni és a társadalomra nem lehet paragrafussal ráparancsolni a rehabilitációt, tehát teljes és abszolút rehabilitációról nem lehet szó. De nem vette át ez a törvényjavaslat a Balogh-féle javaslatnak azt a rendelkezését sem, amely kinyilvánítani kívánta, hogy a rehabilitált egyén úgy tekintessék, mintha nem követte volna el azt a bűncselekményt, sőt igen helyesen még arra sem terjeszkedett ki ez a javaslat, hogy az elítéltnek az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalban kezelt büntetőlapja onnan eltávolíttassák és megsemmisíttessék, mert a közösség és főleg a közszolgálat érdekei szempontjából bizonyos igen kivételes esetekben jelentősége lehet annak, hogy ezek a régi büntetőlapon szereplő adatok is figyelembe vétessenek. Amint említettem, t. Ház, a törvényjavaslat az . egyéni érdekek védelme mellett a közösség és különösen a közszolgálat érdekeinek védelmét is mindig szem előtt tartja. Az előadó úr a rehabilitáció jogi és erkölcsi alapjai, szükségessége tekintetében az indokoláson túlmenőleg is igen szakszerű, kiváló indokokat hozott fel. Méltóztassanak megengedni, hogy ezek_ közül én is kiemeljem azt, hogy ez a törvényjavaslat a keresztény valiáserkölcsiségbeu fogantatott, ebben gyökerezik. Ez kell, hogy átitassa minden cselekvőségünket, így törvényhozói működésünket is, ha nem akar : juk azt, hogy csak névleges vagy politikai keresztényeknek tartsanak. A krisztusi szeretet és megbocsátás parancsa az, hogy ne érezze magát senki ebben a hazában jognélküli páriának, még ha el is ítéltetett, hanem, ha bizonyos idő eltelt és javulásáról bizonyságot szolgáltatott, a legsúlyosabb bűncselekmények kivételével, adassék meg a lehetőség, hogy az elítélt rehabilitációt kérhessen és ha rehabilitáltatott, felemelt fővel térhessen viszsza az állami és társadalmi életbe, hogy an- * nak hasznos polgára lehessen. Jâhring a maga szociál-uti Utarius jogbölcseleti elme tétében ezt a törekvést akként jellemezte, hogy a bűntettes, illetve elítélt a büntetés kiállása által bűncselekményének árát megfizette és^ nincs joga az államnak ahhoz, hogy az elítéltet a büntető ítéleten túlmenőleg joghátrányokkal vagy jogfosztással sújtsa." Továbbinenőleg pedig az államnak fontos büntetőpolitikai érdeke is az ; hogy a bűncselekmények számát ne «zaporítsa, hanem inkább apasztani törekedjék. Ebben a tekintetben a törvényjavaslat indokolása igen megdöbbentő adatot tartalmaz, amikor tudomásunkra hozza, hogy évente mintegy százezer fővel nő a bűncselekmény miatt elítéltek száma. Megvallom, én ezt a számot túlzottnak véltem, beszereztem a hivatalos' igazságügyi bűnügyi statisztikát és annak adataiból sajnálattal állapítottam meg, hogy még talán r a valóságnál kisebb ez a szám, mert például az 1937. évi statisztikai adatok szerint a kir. járásbíróság által elítéltek száma 38.744, a törvényszék által elítéltek száma pedig 27.109 volt, ezenkívül büntetőparancesal intéztek el 31.566 ügyet, szóval ha ezeken felül még figyelembe veszem azt a statisztikailag- rendelkezésemre álló adatot is, hogy a kihágási büntetőbírák is hány embert büntettek meg bizonyos enyhébb, kisebbsúlyú kihágások miatt, akkor
