Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-180

Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 19J+1 február lJ^-én, pénteken. 371 den eszközzel arra törekednek, hogy azok alól a megszorító intézkedések alól. amelyeket az államok az alsóbb néprétegek nyomására ellenük! alkalmaznak, minél sikeresebben bújjanak ki. A közérdekű gazdálkodás az egyén lemondását jelenti az egyéni haszonról a köz javára. A két fogalom tehát egészen ellentétes. A kapitalizmus a rideg materializmus fogakna: pénzt szerezni minden áron, bárkitől, bármilyen eszközökkel addig a határig, amíg ezt meg nem akadályozzák. A közérdekű gazdálkodás pedig altruizmust, humanizmust jelent: lemondani minden profitszerzséről, a köz, a legfőbb jó javára. E két ellentétes fogalomnak az összeegyeztetése nehezebb dolog, mint a tigrist rábírni arra, hogy spenóttal táplálkozzék. Eddig ez az összeegyeztetési kísérlet sehol sem sikerült. Csendes derűvel hallgattam tőlem jobboldalon ülő képviselőtársaimnak magyarázatait arról, hogy Olaszországban és Németországban mégis sikerült. Méltóztassanak csak elővenni a Frankfurter Zeitungot, a Berliner Börsenzeitungot, a Corriere della Serat és a többi nagy olasz lapokat, de ne a vezéreikkeket, ne a hatalmas eímszókat méltóztassanak elolvasni, hanem tessék tekintetüket a legutolsó lapra fordítani, ahol a börzei tudósítások vannak, meg az egyes vállalatok gesztióinak ismertetése. Itt megtaláljuk, hogy bizony ezekben az államokban is van kapitalizmus, ott is harcol a kapitalizmus a minél nagyobb profitért, a minél nagyobb haszonért, csak egy kissé másképp kalkulál, mint nálunk. Itt nálunk még nyíltan kalkulál, hiszen olyan szerény összegekről van szó, hogy nem érdemes el burkolni a dolgot. Ahol azonban óriási összegekről, példlául a Rheinische Metallwerke hatalmas, felduzzadt hasznáról van szó, ott természetesen a modern kalkulálást kell alkalmazni. Azon a tényen, hogy a kapitalizmus él és virágzik, nem változtat az, hogy a zsidókat az aranyborjú-körüli táncból elhessegették, de hogy a tánc folyik az aranyborjú körül, azt nem lehet tagadni. A miniszter úrnak az a terve, hogy a magángazdaságot bevonja a tervgazdálkodásba, valahogyan még sikerülne, ha a miniszter úr és a Ház elfogadta volna a mi javaslatunkat, amely arra vonatkozott, hogy alakítson egy Országos Gazdasági Tanácsot, amely országos gazdasági tanácsban képviseltessék magukat mindazok a termelőágak, amelyek Magyarországon vannak, természetesen szakmánként, tehát a nagy iparvállalatok és a munkások egyaránt helyet foglalnak benne. Ezzel talán valami sikerült volna és érzésem szerint ez megközelítette volna a közérdekű gazdálkodást. Ha azonban a miniszter úr lesz a legfőbb őre és végrehajtója az általunk szervezett közérdekű gazdálkodásnak, akkor sajnálattal kell kijelentenem, hogy ott a közérdek nagyon hamar az asztal alá fog kerülni, mert majd felülkerekedik a magánérdek, a profitkeresés és hajhászás, amely elkerülhetetlen tulajdonsága a kapitalista termelési rendszernek. A miniszter úr expozéjában azt mondta, hogy a munka mennyiségi és minőségi megszervezése, racionalizálása és felfokozása képezi a kormány gazdasági célkitűzéseinek alapját; majd hozzátette, hogy mindenkinek kötelessége az elvállalt munkát teljes egészében el is végezni s abból a célból, hogy a munkaerők kihasználatlanul ne maradjanak, bárki kötelezhető megfelelő munka elvégzésére. Amint azonban én a kormány elveit ismerem, ha az expozéban előadottakból semmi sem valósulna meg, egy egészen bizonyos és pedig az, hogy a munkásokból, az alkalmazottakból az eddiginél többet fognak kipréselni. Ez feltétlenül bizony QS és ha ez elkövetkezik, ezzel mindenesetre tud majd dicsekedni a miniszter úr, mondván, hogy sikerült a termelést felfokoznia. A miniszter úrnak arra a kijelentésére, hogy a magyarnak többet kell dolgoznia, ráduplázott a t. többségi párt agrárszakértője, Jurcsek Béla igen t. képviselőtársunk, aki azt mondta, hogy többet, sokkal töbet kell dolgozni és nem lehet a keleti módon végzett munkáért senkinek nyugati életmódot biztosítani. (Váczy József: Az urakra értette!) Megbocsátható egy agrárszakértőnek, ha nem ismeri az ipari viszonyokat, de megnyugtathatom mind öt, mind pedig a miniszter urat, hogy arról, hogy a gyáriparban a munkások ne maradjanak tétlenül és ne keleti módon végezzék munkáikat, a kapitalisták és hajesáraik gondoskodtak a Taylor, Bedeaux és más hasonló munkarendszerek bevezetésével. Akinek egyszer algalnia nyilt egy fémipari gyárba vagy textilgyárba elmenni és megnézni a nem korban, de testileg fejletlen munkáslányokat, akiknek mindegyike 6—8, sőt némelykor tíz Northtroppgépet is kezel és aki ismeri és végighallgatta csak egy órán át is azt a pokoli lármát, amelyet például egy textilgyárban lehet hallani, annak fogalma lehet róla, hogy mit jelent ez a folyotonos egyhangú munka. Tessék elképzelni, hogy ezeknek a munkásnőknek 8 órán keresztül kell naponként ezt a munkát folytatniok ma, holnap és mindig ugyanazt. A racionalizálást a gyáriparban, amely a legtöbb munkást és munkásnőt foglalkoztatja, a kapitalisták keresztülvitték, úgy, hogy ezen a téren nem is sok reménye lehet a miniszter úrnak az embereknek több munkára való szorítására, mert a munkásokból ma már több munkateljesítményt aligha lehet kipréselni. Én mégis azt mondom, hogy a munkásság szívesörömest megy bele minden racionalizálási dologba, ha annak előfeltételeit is megadják. A mérnöki tudomány végtelen és különösen a háború alatt, amely a mérnöki tudományt rendkívüli módon előrevitte, találhattunk dolgokat és találkozhatik még egy Taylor, aki nagy lépéssel viheti előre a racionalizálást, avagy találkozhatik, nem tudom, még egy másik ember is, aki kitalál talán, valamit, amivel a munkamenetet gyorsítani lehet- A magyar munkás teljesítménye megközelíti az amerikai munkás teljesítményét, ezt nyugodt lélekkel állítom. A különbség a magyar munkás és mondjuk, a német munkás teljesítményében annyi, hogy amiből a magyar munkás csak százat csinál, abból a német ezret, esetleg tízezret. Ott a szériagyártás nagyobb, mint nálunk, ámbár most a háború alatt a szériagyártás itt is kifejlődött. Aki Csepelen végignézte a lőszergyárban dolgozó munkásokat, az elcsodálkozhatott. Három hónappal ezelőtt még kukoricát törtek a mezőn, bejöttek ide, egy mérnök vezetésével 400—5O0-an odaálltak egy hatalmas műhelybe, olyan gépek mellé, amilyeneket életükben soha sem láttak s ha most látják ezeket a tanulékony magyarokat dolgozni, elismeréssel kell meghajolni előttük. mert kétségtelen, hogy a magyar munkásság tanulékony s ez a tanulékonysága, ez a gyors betanulási képessége alkalmas eszköz a kapitalizmusnak arra, hogy a mainál is gyorsab-.