Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-180
372 Az országgyűlés képviselőházának 180* ban gyarapodjék. A munkateljesítmény tekintetében tehát nem lehet a munkásságnak szemrehányást tenni. A mezőgazdasági munkásoknál, [ahogyan én tapasztalom, mert eléggé járom a falukat, a tapasztalatom az, hogy ott, ahol a lakosságnak mégis valamennyire megvan a jómódja, ahol a telet nem kell sülttökön, süitkrumplin és görbén átszenvedni, ahol megvan a rendszeres munkalehetőség, ott a munkateljesít meny nem süllyed le, ellenben lesüllyed a munkateljesítmény ott, ahol nagy a nyomor. Általában a mezőgazdaságnak nem az a baja, hogy csökken a munkateljesítmény, hanem az a baja, hogy rendszertelen. Nyáron 16—18 órát dolgoznak naponta, télen semmit, tavaszszal 12—14 órát, ősszel ugyancsak 10—12 órát, télen négy hónapig sokszor semmit. Ez a rendszertelenség az, ami a munkateljesítményben esetleg valami zökkenőt okoz. Ha a miniszter úr a híres és elég szépszámú agrárszakértőjével meg tudja csinálni, hogy a mezőgazdaságban a munkamenet mégis kissé egyenletesebb legyen és a munkaidőt valamivel leszorítja, akkor a munkás egyéni teljesítménye feltétlenül emelkedni fog. De akár a mezőgazdasági, akár a bánya-, akár a téglagyári vagy gépipari munkást nézem, azt kell mondanom, hogy nálunk az a nagy baj a munkateljesítménynél, hogy a kapitalizmus és a kormány nem adja meg cs soha nem is adta meg annak a lehetőségét, ' hogy a munkateljesítmény fokozódjék. Nem értem alatta azt, hogy nem volt elég iskola, mert oktatásban itt, különösen a fővárosban, nincs hiány, ellenben hiány van az észszerű táplálkozásban, hiány van a ruházatban és hiány van a lakásban. Ami a legfőbb baj, az, hogy a kormánynak és a kapitalizmusnak sohasem jutott eszébe, hogy a munkás is érző lény s nem egy száma a gyárban, nem egy valami, akit azért alkalmaznak, mert olcsóbb mint a gép, de áltálában nem törődtek a munkás exzisztenciájának biztosításával. Méltóztassék elképzelni azt a munkást, aki elkezd egy üzemben dolgozni, családot alapít, kéthárom gyereke van és egy szép napon 50—60— 100 társéval együtt kilökik az utcára. Tőkét nem tudott gyűjteni nyomorúságos keresetéből, tartaléka nincs s ha a szatócs nem hitelez, akkor a családdal együtt éhezik. Munkanélkülisegély nincs, rendszeres munkaközvetítés csak a szakszervezetekben van, az állani egy hekubát törődik a munkaközvetítéssel s a mai munkaközvetítés bizony tulajdonképpen karikatúrája a munkaközvetítésnek. A lét bizonytalansága üli meg a munkás ielkét. A mellett, hogy silányan táplálkozik, rosszul lakik és gyöngén rubiizkodik, a létbizonytalansága az, ami megüli az agyát, ami mindennap előtte táncol, mert a léte bizonytalan ságban van. A mellett nehéz munkát végez, éhezik és fázik, tőle tehát nem lehet kívánni azt, hogy felolvadjon abban a nagy óhajban és követelésben: egy mindannyiért, mindanynyian egyért, fogjunk össze most Magyarországon, hogy a termelés és a jólét fokozódjék. A táplálkozásról nem kívánok sokat beszélni, hiszen e tekintetben az urak éppen olyan jól tudják a helyzetet, mint én. Csak egyet kérek azoktól a képviselőktől, akik érdeklődnek a közérdekű dolgok iránt, méltóztassanak egyszer kimenni) Újpestre, Pesterzsébetre, de nem is kell olyan messzire menni. csak az Angyalföldre menjenek ki. Nézzék meg, ott milyen a kenyér, hány szegény asszonynak ülése 194.1 február 14-én, pénteken. kell órákat eltoltenie azért, hogy egypár deka zsírt kapjon, hány zsír jegy vész el, mert nem lehet beváltani s menjenek be a Belvárosba, nézzék meg. milyen kényelmesen tudja a nagyságos asszony beszerezni a kenyeret, a süteményt, a lisztet és akkor meglátják azt a rettenetes különbséget, amely a fővárosban megvan a kültelek és a belváros között. A kültelken lakik a proli, a Belvárosban laiki a jobbmódú. Elsősorban ezen kell segíteni. A székesfőváros közgyűlésén az urak harsogva mondják, hogy magyar nemzeti és keresztény alapon állunk. (Ügy van! tlay van! a jobbközepén.) Hát a kereszténység egységet jelent és jelenti azt, hogy minden emberrel egyformán kell bánni. En ezért a törvényhatósági bizottságot nem okolom, de okolom azt a lelketlen fővárosi bürokráciát, amelyik nem törődik a kültelekkel, csak addig, amíg a papok táncolnak, csak addig terjed a figyelme, azontúl azonban már nem terjed. (Mozgás és zaj a jobbközépen. -~ Stitz János: De hiszen ez felekezeti izgatás! —' Kéthly Anna: Ez régi magyar közmondás. Hogyan lehet, hogy a képviselő úr sohasem hallotta! — Stitz János: A régi közmondásokban is lehet izgatás. — Folytonos zaj. — Elnök csenget.) De nem is sértő ez az állítás, hiszen a papoknak is szabad táncolni. (Müller Antal: De a fővárost nem lehet hibáztatni! — Stitz János: De a melódia is lehet sértő!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak folytonosan közbeszólni. Malasits Géza: Képviselő úr, a beszédeket nem szokták kottára venni. Mindenekelőtt meg kell említenem a munkateljesítményekre vonatkozólag, hogy sohase hagyjuk figyelmen kívül azt. hogy Magyarországon sokkal magasabb a profit-ráta, mint akár Németországban, akár Angliában, akár Franciaországban. Magyarországon a gyáriparhoz annyi mindenféle parazitaelem tapad és ezek eltartása horribilis pénzekbe kerül. Ezeket a horribilis pénzeket valakinek meg kell fizetni. Minthogy pedig a fogyasztókra nem. lehet minden terhet áthárítani, tehát azt legtöbbször a munkásokkal fizettetik meg. Az utóbbi időben a gyárak versenyt futnak, hogy melyik létesítsen szebb sportpályát, melyik létesítsen nagyobb dalárdát, hogy melyik létesítsen fényesebb egészségügyi intézményt. (Egy hang a jobbközépen: Az egészség szolgálata is fontos!) Hát olvasva és nézve nagyon szép ez a dolog, sőt fényképeken, fotomontázsban nagyon szépen fest, csak ha a gyakorlatban megnézi az ember ezeket a gyárakat, alkkor a következőket látja. A gyárnak szép sportpályája van. kisdedóvója, van gyári gondozónője, ellenben ha bemegy valaki a műhelybe és megnézi a munkahelyeket, ahol a munkások dolgoznak, akkor elborzad a látványtól. A győri vagóngyár például Ökölnyi betűkkel hirdeti a maga altruizmusát. A repülőgépgyártásban azonban csak 3'5 pengőt fizet naponta a szakképzett munkásoknak, a gyár műhelyei pedig bikaistállók voltak valamikor és ma sem néznek ki különben, mint ahogyan egy bikaistálló kinéz. Az avatatlan ember olvass £1 MZ újságokban ennek a gyárnak a nagyszerű berendezéseit és azt mondja, hogy íme milyen^gonoszak ezek a vörös betyár szocialisták, mindig csak szidják a kapitalistákat, pedig íme a kapitalisták milyen gyönyörű sportpályát csináltak. Azonban tessék cs'ak bemenni a 'műhelyekbe, tessék csak megnézni, hogy a műhelyekben a gépek hogyan vannak leburkolva, tessék megnézni, hogyan néz ki a mű-