Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-179

360 Az országgyűlés képviselőházának 179. Maróthy Károly: Nem, igen t. (képviselőtársam! Éppen az zavarja a köznyugalmat, ha valaki azt látja, hogy ha elmegy a Váci-utcába, ott páronként 60 pengőért tíz pár cipőt is tucí vásárolni, ugynakkor a falu számára nincsen talpbőr arra, hogy az emberek a csizmájukat megtalpaltassák. Itt a hiba! Tessék arra gondolni, mi történt Angliában. A proletárasszonyok bementek tüntetni a nagy szállodákba, mert a nagy szállodákban Londonban minden kapható volt, ugyanakkor a dolgozó tömegek éheztek Angliában. Ugyanez van sok tekintetben nálunk is. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) Tessék megnézni, hogy liszt nincs a kenyér számára, de ugyanakkor a péknél és a cukrásznál (kapható a sütemény. (Mozgás a jobboldalon. — vitéz Lipcsey Marton: Kiélezi a dolgokat!) Igen t. képviselőtársamnak, úgylátszik, nincsen ezekhez érzéke és nem látja azt, hogy olyan rendelkezések vannak, hogy a kocsmába nem szabad bevinni a hentestől vásárolható kolbászt sem, ugyanakkor pedig a nagyszállodákban s azoknak éttermében azt vásárlom meg pénzemért, amit akarok. (Ellenmondások. — Rassay Károly: Dehogy vásárolhatja!) De így van, igen t. képviselőtársam, (vitéz Lipcsey Márton: Nem egészen így van!) Minden intézkedésnek elsősorban a kisember issza meg a levét. Marhahúst nem tud vásárolni a munkás, azért, mert el van tiltva bizonyos napokon a marhahús vásárlása, de vadat és halat és a zsidóság kacsát és libát vásárolhat mindennap. Ha ezt nevezik racionalizálásnak és szétosztásnak, akkor mi ezzel nem tudunk egyetérteni. Tovább megyek. Itt van a rézgálic ügye. A földmivelésügyi államtitkár urat bizonyára érdekli ez a kérdés. Köztudomású, hogy miniszteri kijelentések hangzottak el, amelyek szerint harmadrész annyi rézgálicot sem fogunk kapni, mint amennyit tavaly kaptunk. Ez katasztrofális lesz. Szőlőtermelésünk nem egy évre pusztul el egy háború alatt, hanem évtizedekre pusztul el. Tessék módot találni rá, hogy ezt a szükségletet biztosítsuk. Tessék a rezet akárhol van, leszerelni, (vitéz Lipcsey Márton: Mondja meg, hogyan csináljuk!) Ne zavarjon t. képviselőtársam. Nem szoktam önt beszédében sohasem zavarni. (Derültség bal felől. — vitéz Lipcsey Márton: Tanácsot adjon, hol kapunk rezet. Azt tessék megmondani.) Einök: Csendet kérek! Maróthy Károly: Az az álláspontunk, tessék a rezet leszerelni, akárhol található és aluminiuimmal helyettesíteni, mert egymillió ember él a szőlőgazdálkodásból és ha ez a szőlő most elpusztul, ezeket a birtokosokat nekünk nemcsak segélyeznünk kell majd egy életen keresztül, de adót sem tudnak majd fizetni, Tehát nekünk mindent el kell ezért követnünk, hogy ez be ne következzék. Ha mi kellő előrelátással vagyunk, a háború első esztendejében lehetett volna rézgálicot bőven beszerezni. Egy másik dolog, amit szóvá kell tennem, az, hogy a kisembereknél, kisgazdáknál megvan állapítva, hogy 14 fillérért kell megvenni tőlük a tojást, azonban a zsidó kimegy falura és 14 fillért nem ad érte, hanem nyolcat, esetleg csak hetet. A kisgazda kénytelen sokkal olcsóbban odaadni. Ha azonban az a kisgazda a piacon a tejet esetleg két fillérrel drágábban adja, törvénybe idézik, vádiratot kap, el kell utaznia a törvényszék székhelyére és az eredmény az. hogy 20—30 pengő pénzbüntetést vágnak rá. Á kisembert tehát utóiéri a törvény keze. Nálunk, kerületem egyik községében, Sármelléken hét kereskedő közül hatot azért ítéltek el árdrágításért, nyilván nem azért, mert mind a hat ülése 19

H február 13-án, csütörtökön. árdrágító volt, hanem azért, mert vagy nem ismertek az intézkedéseket, vagy pedig, mert kénytelenek voltak annyiért adni. T. Ház! Még csak egyetlenegy példát. Méltóztassék megnézni a faárakat. Hat év alatt több mint 50 százalékkal, némely helyen 100 százalékkal emelkedtek a faárak és nem látok egyetlen vádiratot sem a nagybirtokosok ellen. Ezek gyakorlati kérdések és amikor az igen t, csúcsminiszter úrtól halljuk az elméleti dolgokat, azt mondjuk, minden elmélet, szürke lesz, mert ha mi a vidékre megyünk ki és odalent meghallgatjuk a panaszokat, akkor azt látjuk, hogy a kormánynak nemhogy távoli tervei nincsenek, hanem még gyakorlati kérdéseket sem tud megoldani. Nem előrelátni és kormányozni nem tud. hanem adminisztrálni nem tud. , T. Ház! Éppen ezért, mivel azt látjuk, hogy részint ezek mind hiányoznak a kormányzat programmjából, részint pedig még akkor is, ha ezek megfelelő módon itt konkrété a képviselőházban előadattak volna, akkor sincs meg — úgy látszik — a kormányzatnak elég felkészültsége arra, hogy ezeket megvalósítsa, továbbá, mert bizalommal sem vagyunk a kormány iránt, nem fogadhatom el az expozét. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Bálint József! Elnök: Bálint József képviselő urat illeti a szó. Bálint József: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk!, Halljuk!) Amidőn először szólalok fel a magyar törvényhozás e gyönyörű házában, Önkénytelenül is eszembe jut az elmúlt év októberének az a szép napja, amikor a második bécsi döntés folytán visszacsatolt erdélyi és keleti részek behívott magyar képviselői ünnepélyesen bevonultak a magyar törvényhozás e gyönyörű házába. Ez a mindnyájunk számára mindig felejthetetlen ünnepély és ünnepélyes bevonulás nemcsak azért volt ünnep, mert ez a magyar élet történelmi ünnepévé magasztosult és mert ide az erdélyi képviselők olyan hosszú idő után először léptek be, hanem ünnep volt azért is, mert ünnepet ült a várva-várt magyar egység, amely olyan ritkán szokta megfogni a szíveket és a lelkeket ebben a képviselőházban. (Ügy van! Ügy van!) Egyszerre lehullottak a válaszfalak, amelyek annyira elválasztják a különböző politikai pártokat egymástól. Eltűntek azok az ellentétek, amelyek máskor szembeállították a magyart a magyarral itt a képviselőházban és egyszerre állottak fel a padsorokból a kormánypárti és, ellenzéki oldalról a képviselők, hogy ünnepeljék azokat, akik 22 éves rabság után szívüknek és lelkűknek a szeretetét, a magyar igazság utáni vágyódásnak utolérhetetlen, szinte megmagyarázhatatlan és leírhatatlan ütemét, harcát hozták ide a magyar képviselőházba. Ünnepet ült a magyar szíveknek és lelkeknek, a magyar életnek 22 év nehéz rabsága után kikristályosodott gyönyörű egysége. Az ünnepi hangulatban, igen t. Képviselőház, nem volt színlelés, legalább is ezt lehetett látni. (Ügy van! Ügy van!) összedobbant a magyar törvényhozásban minden egyes képviselőnek a szíve, a lelke és a mi szemünk sarkából kiesett a rabság keserű könnyeinek utolsó cseppje. Megindultsággal és meghatottsággal szívünkben, boldogan állottunk itt a padsorokban, amikor láttuk ezt a gyönyörű magyar egységet. Ennek a szent egységnek a hatása alatt