Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-179

Az országgyűlés képviselőházának 179. eredményt elérni s ehhez meg kell teremteni az atmoszféráit^ a lelki békét, mert e nélkül a gépeket nem szív ós lélek fogja kiszolgálni, ha­nem csak számok: első, második, harmadik vagy tízezeredik szám. A lelket, a hitet kell az emberiség dolgozó millióinak visszaadni. T. Ház! Nem akarok a szociális kérdések­ről beszélni, mert előttem szólott t. képviselő­társaim ezeket már részletesen kifejtették. Az ipar és a mezőgazdaság racionalizálása és gé­pesítése a következő kérdés, amellyel foglal­kozni akarok. Olaszországban az antarchia az elmúlt öt esztendő alatt óriási eredményeket ért el min­den tekintetben. Ott megvolt a Programm, meg­volt a célkitűzés és megvolt hozzá a megfelelő propaganda. Egyes termelési ágak termelési eredményei megnégyszereződtek, mert min­denki érezte, hogy dolgoznia kell és ha dolgo­zik, akkor lesz eredmény. A mezőgazdaság gé­pesítéséről volna szó elsősorban, mert a mező­gazdasági termelést nem lehet bolettákkal, rá­fizetésekkel elintézni. Ha Amerikában olcsób­ban tudnak termelni és idehozván a gabonát, itt még mindig olcsóbban tudják eladni, mint mi a saját gabonánkat, akkor itt valamilyen hibának kell lennie. Nem lehet arra az állás­pontra helyezkedni, hogy a gépek drágáik. Ha a pénzkérdést megoldjuk, — és a pénznek az alapja a termelő nemzeti munka — ha a pénzt nem dobáljuk ki másra, csak termelésre, kon­krét munkára, akkor nem^ kell inflációtól, a pénz elértéktelenedésétől félnünk. Ha tehát a pénznek az alapja a termelő munka, akkor le­het nyugodtan gépesíteni, lehet gépesíteni szö­vetkezetek alakjában a falvakban is. Csak a zsidó sajtó hirdette valamikor, hogy_ ezt nem lehet megcsinálni, holott mint a cionista kiad­ványokban olvastam, Palesztinában a zsidók például gépszövetkezeti alapon oldották meg ezt a kérdést. A magyar népet csak tanítani kell és erre a célra a földmíves iskoláknak, tan­folyamoknak százait kell beállítani. Nálunk túlnagy a termelés jogászban, de kevés mér­nökben, orvosban, gazdaemberben. Mi tízezer­vagónos tételekben tízpengős áron exportálunk műtrágyát Egyiptomba és Indiába. Én azt mondom, hogy inkább fizessen rá a kormány a műtrágyára, de szoktassa rá a magyar kis­gazdát és tegye neki lehetővé, hogy használ­jon műtrágyát. Állítson fel a kormány várme­gyénként 10—15—20 kis mintagazdaságot és azokban mutassa meg, hogy miért van szükség műtrágyára, azután segítse a gazdákat műtrá­gyával. Ha ezt teszi, akkor azok nagyobb ered­ményt fognak a termelésben elérni és lesz több­termelés. T. Ház! Az iparban ugyanez a helyzet. Ha a vámvédelem csökkenni fog, akkor ipari fel­szerelésünk elavultsága miatt sok tekintetben nem leszünk versenyképesek. Szinte hihetetle­nül hangzik, hogy a magyar szén majdnem olyan drága, mint a behozott, úgynevezett po­rosz szén. Bányáink elavultak, a termelés na­gyon költséges, a berendezések egészségtelenek. Ezzel kapcsolatban rendszerint pénzhiányra hi­vatkoznak. Ez a sarkpontja a gazdasági élet­nek, amelyhez mindig vissza kell térni. A: pénz­nek a modernizálásra, fejlesztésre rendelkezésre kell állnia, mert azáltal, hogy modernizálom a nehézipart, a kisipart, a szövetkezetbe tömörült kisipart, a termelés olcsóbbá válik és az embe­reket jobban megnyerem a magam számára, mivel nem veszem ki a zsírjukat és véres verej­téküket. T. Ház! összhangba kell hoznunk a külke­reskedelmet a belföldi szükséglettel és bizonyos ülése 19Ul február 13-án, csütörtökön. 353 I tekintetben nemcsak háború idején, hanem bé­kében is készülnünk kell a háborúra a régi latin közmondás alapján: »Si vis pacem, para bellum«. Már békében is rá kell térnünk az autarchiára és ezért lehetetlenség az, hogy mi a talpbőröknek vagy általában a bőröknek a íelét külföldről hozzuk be és ugyanakkor óriási mennyiségű élő állatot szállítunk ki, mert nem vagyunk a feldolgozásra felkészülve. Termé­szetes, hogy a régi demokrata gazdálkodásnak nagyon jó volt dupla üzletet csinálni, kivinni az élő állatot és külföldről valahonnan újból üzletkötések útján visszahozni a bőrt. Itt van a baj, az alapvető baj, hogy a Máv. nincs fa­gyasztott hús vagy gyümölcs stb. szállítására berendezve. Egy nagy átfogó programmal le­hetővé kell tenni, hogy amit csak lehet, feldol­gozott vagy félig feldolgozott állapotban vi­gyünk ki, mert ha ezt el tudjuk érni, akkor vi­szont nem -lesz nekünk olyan cikkek behozata­lára szükségünk, amelyeket innen élő formá­ban szállítunk ki. Az eddigi lehetősóar azért is előnyösebb a régi gazdasági elgondolás hívei számára, mert ennél a vagyonkisíbolási és át­mentési lehetőségek számtalan alakja és módja kínálkozik. A kereskedelem árjáísításáról is szerettem volna valami konkrétumot hallani. A díszgójok tömkelege lepte el a vezető pozíciókat, holott a vezető pozíciók betöltésénél az ipartelepek­ből, a bankokból, a földből, azokból az embe­rekből kell kiindulni, akik ott dolgoztak, akik ott kiismerik magukat és nem lehet az alan­tasabb emberek kedvét elvenni azzal, hogy soha vezetőpozíciókat el nem érhetnek és ha bizonyos fokot elértek, ott meg kell állaniok, mert a vezetőséget máshonnan hozzák. (Palló Imre: Jöttek az Aladárok! — Maróthy Károly: Az Aladárok, meg az Edömérek!) Ebben a kérdésben nagy bűne volt a régi szabadelvű rendszernek. A zsidóság azt hir­dette ötven éven keresztül, hogy szégyen a ke­reskedelem, az ipar a magyarnak, a magyar úr, az munkáltasson, táncoljon, mulasson, ren­dezzen szép megyebáiokat, nem való ez a kö­zönséges munka a magyarnak. így a zsidóság térfoglalása mind nagyobb lett és ha most ezt meg akarjuk szüntetni, akkor egy gazdasági csúesminiszternek erős kézzel, diktátori hata­lommal kell ebbe belenyúlnia és így kénysze­ríteni ki azt, hogy a megfelelő emberek a meg­felelő helyekre kerüljenek és ne csak az tör­ténjék, hogy tíz keresztényt beteszünk egy iparvállalatba, hogy azok valahol a földszinti szobában körmöljenek, hanem azoknak módjuk legyen ki is tanulni a munkát. Hála Istennek, visszaadatott nekünk Erdély és a Székelyföld. A székelység és az erdélyi magyarság 22 esz­tendő alatt megtanulta az ipart és a kereske­delmet és most módja lesz ennek a népnek arra, hogy a földből kinőtt, becsületesen dol­gozó, hozzáértő, vállalkozó kedvű fiait ide­küldje az anyaországba, hogy a megfelelő pozí­ciókat elfoglalják. Lejárt az időm, befejezem beszédemet. Minthogy, mint bevezetőben említettem, a mi­niszter úr beszédében nem láttam a konkrétu­mokat a részletkérdésekben, expozéjával nem tudok egyetérteni. (Helyeslés és tavs a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Mátéffy Viktor! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentke­zése töröltetik. Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Gróf Bethlen László! Elnök: Gróf Bethlen László képviselő urat v . illeti a szó.

Next

/
Thumbnails
Contents