Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-179

350 Az országgyűlés képviselőházának 179. árukat szállítsunk külföldre, amelyek minél több munkát rejtenek magukban — hiszen ez a legértékesebb áru — és igyekezzünk a nyersanyagokat visszatartani és nem exportálni. Igen örvendenék például, ha odajutnánk, hogy nem búzát exportálunk, hanem annak készítményeit, ha nem élő állatokat exportálunk, hanejn annak készítményeit, és így tovább. (Helyeslés.) Ez lesz az alapja az ország boldogulásának. Helytelen lenne azt hangoztatni, hogy agrárország vagyunk, tehát nem kell ipar és iparelleneseknek kell lennünk, éppen úgy, amint helytelen lenne viszont azt mondani, hogy minden erővel csak iparosításra törekedjünk. Az expozé éppen azt tartalmazta, hogy egyensúlyba kell állítani mindent és egy célnak kell lebegnie a magyar élet vezetői előtt, annak, hogy minél többet termeljünk, minél több értéket állítsunk elő. Igazat adok ezzel kapcsolatban egyik képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy Olaszországban lecsapolásokkal és föld javításokkal földet adtak a munkásnak még akkor is, ha az tulajdonképpen a tőke szerint gondolkozva ráfizetéssel jár. Ez valójában nem jár ráfizetéssel, hiszen a pénz ugyanazt a szerepet tölti be az országban, mint amelyet a vér a szervezetben: amíg bennmarad az országban és táplálja a munkát, addig értékes és nem elveszett dolog. Az a tőke tehát, amelyet Olaszországban a földek javítására fordítottak, nem kidobott pénz volt, mert azzal újabb értéket állítottak be a termelésbe; az a pénz, amelyet ezekre a munkákra adtak ki, benntmaradt az országban és tovább gyümölcsözött. Mélyen t. Ház! Ezek után igenis azt mondom, hogy az ország vezetőinek és államférfiáinak a jövőben óígy ;kell gondolkozniok, hogy: rendelkezésünkre áll ilyen és ilyen mennyiségű munkaerő és ennek a munkaerőnek felhasználásával kell megteremtenünk országunk jobb jövőjét. Szükségünk van arra, hogy a maximumig feljavítsuk ennek a munkaerőnek az értékét, mégpedig a termelőosztályok, a termelőrétegek munkaerejének értékét. Mert mit látunk? Azt, hogy mindazok, akik közvetve szolgálják a termelést, tehát az állami igazgatás emberei, az orvosok, a tanárok, a tanítók, a pedagógusok, (Padányi Gulyás Jenő: Mérnökök!) — a mérnökökről majd később szólok — a papok és azonkívül mindazok, akik a lakosság szórakozását szolgálják, a művészek, a színészek, egy nagyon is isko1 ázott réteg, •• ezzel szemben a termelőréteg, a munkásság és mindazok, akik a munkásokat irányítják, meglehetősen alacsony színvonalon állnak. Ami a mérnököket illeti, hogy félreértés ne legyen, mérnökeink kiválóak, de nagyon kis számban vesznek részt a termelésben; ugyanez áll a gazdatisztekre és a képzett földbirtokosokra. Ezeknek száma elenyészően csekély az egész termelőréteghez viszonyítva. Ezért van szükségünk arra, hogy le a trágyahordóig, a kapásig mindenkinek értelmi színvonalát es munkaképességét emeljük; ha elértük azt, hogy két mozdulat helyett egy mozdulattal végeznek el valamilyen munkát, akkor már nagy mértékben szolgáltuk a termelést, azt a termelést, amely olyan javakat hivatott előállítani, amelyek a lakosság, az ország életét jobbá teszik. (Helyeslés jobbfelől) Ha tehát elérjük azt, amit a pénzügyminiszter úr mondott, hogy ő a tőkét olyan tényezőnek látja, amely a munkát hivatott szolgálni, amely tehát tulajdonképpen a termelésülése 19ki február IS-án, csütörtökön. nek egy másodSrendű tényezője és nem öncélú valami, ami személytelenül is diktál, ami személytelenül beavatkozik a nemzet életébe, akkor elértük azt, hogy arra a helyre tettük és olyan szolgálatra köteleztük a tőkét, amely neki megfelelő. És itt van a pénz. A pénzügyminiszter úr ezt csak értékmérőnek tartja, tehát nem kell imádnunk a pénzt és az nem okozhat többé olyan gazdasági zavarokat, mint a háború után, amikor infláció következett be. Az infláció ugyanis tulajdonképpen nem volt semmi egyéb, *mint egy társadalmi pánik, amely anyagi romlásba döntötte az országot. (Kóródy Tibor: Ez értékmérői minőségével van kapcsolatban!) Mélyen t. Ház! Én azt hiszem, a mélyen tisztelt túloldal is elismeri, hogy a pénzügyminiszter úr expozéja rendkívül nagyjelentőségű volt és nem hibája az, hogy agrokémiai, agrofizikai és más szempontok szerint nem taglalta azt, hogy milyen alapon akarja az agrárkérdéseket megoldani. Az sem hibája szerintem, hogy nem jött egy onosz pjetiletkatervvel, amely megmondotta, hogy az első évben ennyi tonnát fogunk termelni, a második évben ennyi tonnát és nem jött azzal, hogy az első évben felépítünk tíz iskolát és száz lakóházat. Nem ez a fontos, hanem az a fontos, hogy ezentúl nem a kapitalisztikus rendszer szerint óhajtja berendezni ezt az országot, hanem a nép érdekében és a munkának megfelelően. E mellett és — én hiszem — az önök megfelelő objektív kritikája mellett a jobb jövő felé nézhet ez az ország. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ilyen érzésekkel eltelve még egyszer kijelentem, hogy a legnagyobb örömmel elfogadom az expozét és annak sok sikert és az országnak jobb jövőt kívánok. (Éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Mielőtt a következő szónokot felhívnám, jelentem a t. Háznak, hogy az imént Csia Sándor képviselő urat utasítottam rendre Pándi Antal képviselő úr helyett. A rendreutasítás tehát Pándi Antal képviselő urat illeti. (Pándi Antal: Magamra is vettem!) Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Vajna Gábor. Elnök: Vajna Gábor képviselő urat illeti a szó. Vajna Gábor: T. Képviselőház! A pénzügyminiszter és egyben csúcsminiszter úrnak érdekes beszédét örömmel hallgattam, mert a beszéd igen sok tekintetben azokat az átkos idegen eszméket hirdette, amelyekért minket évekkel ezelőtt itt a parlamentben megróttak, amely átkos eszmékben mi nemzeti szocialisták mindig hittünk és bíztunk, amely eszméket vallottuk és követeltük. Ha a megoldást illetőleg a rendszerben bízni tudnék, akkor ezeket el is hinném, a mondottakat örömmel magamévá tenném és száz százalékban meg is szavaznám. Ha azonban a miniszter úr tervszerűen és kitűzött időperiódusokban ezeket a problémákat meg is fogja valósítani, meg lehet győződve, hogy mi nemzeti szocialisták —

t meg akker is, ha ezek nem mindenben elégítik ki a mi elgondolásunkat — a legmesszebbmenőlég támogatni) fogjuk. A programm és az ezt megelőző ideológiai rész, amelyet a miniszter úr hangoztatott, mindenesetre érdekes és újszerű és ezért egyelőre ezekkel szemben bizonyos tartózkodó és várakozó álláspontra kell helyezkednem. Teszem ezt azért, mert beszédéből csak az ideológiai részt láttam konkrétumnak, míg a ter-