Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-166

20 Az országgyűlés képviselőházának 166. ülése 19 h0. december 10-én, kedden tén beilleszthető, amennyiben ebből a törvényjavaslatból törvény lesz, A jelen törvényjavaslat 4. §-a a hátrányos jogkövetkezmények utólagos megszüntetéséről, a tulajdonképpeni rehabilitációról beszél és itt teljesen a bírói rehabilitáció alapjára helyezkedik; nagyon sok minden feltétel fennforgását kívánja a törvényjavaslat ahhoz, hogy az illető elítélt kérhesse bizonyos idő elteltével a rehabilitációt. Szükséges ehhez egy bizonyos idő eltelte, amit a törvényjavaslat tartalmaz és amit az előadó úr ismertetett. Szükséges az, hogy az elítélt elítélése óta tisztességes életmódot folytasson, szükséges, hogy a kárt lehetőleg jóvátegye. De van még egy olyan kívánság is, amit én egyetlenegy elítélttől sem tudnék megkívánni, nevezetesen azt, hogy az elítélt a kedvezményre egyébként is érdemesnek mutatkozzék. • Akit a büntetőbíróság elítél bűntett vagy vétség miatt, attól ilyen érdemességet nem szabad várnunk, annál meg kell elégednünk azzal, hogy ő egy bizonyos hosszabb időn keresztül tisztességes életmódot folytat. T. Ház! Éppen ezért az én javaslatom a bírói rehabilitációt teljesen kiküszöbölte, kizárólag a törvényi rehabilitáció alapján áll és ha bizonyos tekintetben hosszabbak is a határidők, vagy a próbaidők, bizonyos bűncselekményeknél ennél sokkal rövidebbek. Nevezetesen a rehabilitáció ténye beáll az általam beadott javaslat szerint egy év alatt, ha az elítéltet rendőrhatóság vagy közigazgatási hatóság hatásköre alá tartozó kihágás miatt ítélték el, két év alatt, ha a járásbíróság hatáskörébe tartozó kihágás miatt ítélték el, öt év alatt, ha az elítéltet öt év alatt meg nem haladó szabadságvesztés büntetésre vagy vétség miatt pénzbüntetésre ítélték, tíz év alatt, ha . öt évet meghaladó szabadságvesztés büntetésre ítélték és végül 15 év alatt, ha szigorított dologházra ítélték, Ez a törvényjavaslat semmi mást nem kíván, mint az idő múlását és az idő múlása alatti tisztességes életmódot, amely tisztességes életmódot azonban nem környezettanulmányok, tanubizonyítás és nagy kutatás alapján állapítja meg, — ami a nyilvánosság kizárása nélkül nem lehetséges — hanem kizárólag az idő múlásával és azzal, hogy az idő múlása alatt az illető semmi néven nevezendő bűncselekményt nem követett el. A harmadik formája a rehabilitációnak a kegyelmi rehabilitáció. Ez szerepel úgy- az előttünk lévő törvényjavaslatban, mint szerepei a saját törvényjavaslatomban is. A differencia, mint ahogy ismertettem, a két törvényjavaslat közt egyedül az, hogy az egyik nem ismeri a bírói rehabilitációt..a másik pedig kizárólag a rehabilitáció alapján áll. Most méltóztassék megengedni, hogy a különbség ismertetése után rátérjek arra, hogy ez a törvényjavaslat miként illeszthető bele a mi büntetőtörvénykönyvünkbe jogászi szemmel nézve a dolgot, a másik pedig az, hogy; társadalompolitikai szempontból vájjon a bírói rehabilitáció intézménye helyes-e. Az indokolás a 13. oldalon foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a törvényi, vagy a bírói rehabilitáció-e a helyes. Azt mondja e javaslat igazán kitűnő indokolása, — és ehjaen egyet tudok érteni az előadó úrral, bár az egész előadmány legnagyobb részével nem értettem egyet — hogy (olvassa): »A javaslat előbbrevalónak tartja a kellő egyéniesítést és ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy érdemességének kimutatása nélkül senki se részesülhessen a jogkorlátozás megszüntetésének kedvezményében.« Ez az itt lefektetett álláspont, az individualizáció álláspontja, szöges ellentétben áll a ma érvényben levő büntetörvényköny vünkkel. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy különféle büntetőjogi elméletek vannak, amelyek mind igyekeznek megmagyarázni azt, hogy milyen alapon van joga az államnak büntetni, a büntetést kiszabni és azt végrehajtani. Ilyen a megtorlás elmélete, a prevenció elmélete, a személyes felelősség elmélete, a társadalmi védekezés elmélete és a humanizmus elmélete. De van még sok más elmélet s ezek között az egyóniesítós elmélete is. Minden országban azon az alapon épült fel a büntető törvénykönyv, hogy az illető ország kiváló jogászai melyik iskolához, melyik elmélethez tartoznak. Ha a mi büntető törvénykönyvünkben van is esetleg egyéniesítő részlet, ez a rész semmi szín alatt nem hatja át egész büntetőtörvénykönyvünket. Ha ez az egyéni esítés helyes lehet a büntetés kiszabásánál,' a. bűnösség súlyának., mértékének megállapításánál, a rehabilitációnál sohasem lehet helyes. Az egyéniesítés elve azt jelenti, hogy ne egyenlően, hanem a megsértett jogérdek nagysága szerint büntessünk, a büntetés a bűnös egyéni bűnösségéhez igazodjék és a büntetés végrehajtása az egyén lelkületét, lelkiismeretét érintse. Az én szemem előtt az egyéniesítést ennek a régi büntetőtörvénykönyvnek az épületébe most beiktatni olyan eljárás lenne, mintha egy fehér téglából épült házba a hiányzó fehér tégla helyett fekete téglát tennénk. A mi büntetőtörvénykönyvünk ismeri , az elévülést. Amint méltóztatnak tudni, az elévülésnek két faja van. Az egyik a büntető eljárást kizáró ok, a másik pedig magának a büntethetőségnek, a kiszabott büntetésnek az elévülése. A büntetőtörvénykönyv 106. §-a szerint az elévülés kizárja a bűnvádi eljárás megindítását húsz év eltelte után, ha a bűntettre halálbüntetés van kiszabva, 15 év eltelte után, ha 10 éven felüli szabadságvesztés büntetés van kiszabva és így tovább 10, illetve 5 év a vétségek esetén, majd 3 év a kihágások esetén az elévülés ideje. Ennél az elévülésnél teljesen felesleges, hogy a büntető hatóság vizsgálat tárgyává tegye, vájjon az elévülés alatt álló egyén az elévülés ideje alatt^ tisztességes életmódot folytatott-e és az elévülés beálltakor érdemes volt-e arra, hogy vele szemben a bűncselekmény, illetve annak jogi következménvei elévül ienek List Ferenc berlini egyetemi tanár az elévüléssel kapcsolatban azt az álláspontot fej tette ki, hoe:y az elévülés jogalapja tulajdonképpen az, hogy a társadalom bizonyos idő elmultával megbocsát, elfelejt. List Ferenc sze, rint minden bűncselekmény társadalomellenes bűncselekmény s ha a társadalom öt. tíz vagy húsz év múlva megbocsátott az illető bűnös nek, aki — mondjuk — a bűnvádi eljárás hatálya alól külföldre menekült, akkor, midőn a bűnöző húsz év múlva visszajön, már nem érdemes büntetni az általa elkövetett bűncselekményért, mert a társadalom felfogása megváltozván, maga a társadalom sem kívánja a. bűnös üldözését. List Ferencnek ezt az elvét majdnem az összes európai törvénykönyvek átvették, csupán az olasz és a régi osztrák büntetőtörvénykönyv egyéni esit. Itt, t. Ház. nem elegendő az elévüléshez pusztán az elmúlt idő, hanem szükséges az is. hogy az elévülés alatt álló egyén az elévülési idő alatt jól viselje magát és a kárt lehetőleg