Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-178

Àz országgyűlés képviselőházának 178. tornyosuló magyar sorskérdéseket X vagy Y oldja meg tökéletesen. Mi ennek csak örülni tudunk és nem félünk attól, hogy majd a következő rendszerre kevesebb kötelességnek az elvégzése bárul. De igenis, addig az ideig, amíg gyakorlati formában nem látjuk, bogy itt ebben az országban a falu népének és általában a dolgozó magyar népnek az életkérdéseit meg akarják oldani, addig, ismételve kijelentem, ilyenszerű és ilyen tartalmú expozékban nem tudunk hinni. T. Képviselőház! Most pedig legyen szabad a csúcsminiszter úr gazdasági vonalvezetésére rátérnem. A miniszter úr legelőször is a talajjavításról beszélt, mint tennivalóról. Beszélt a termelésről, az állattenyésztésről, az értékesítés, a nyersanyaggazdálkodás, az anyagelosztás, a pénz- és tőkegazdálkodás kérdéseiről. Legyen szabad ezekhez sorjában fűznöm hozzá észrevételeimet, hogy milyen formában kellene ma ezeket a terveket gyorsan és tökéletesen megvalósítani a magyar nép érdekében. T. Képviselőház! A mai helyzet szintén súlyos bizonyítéka annak, hogy ebben az országban mennyire rövidlátóan és szakértelem nélkül tudnak kérdéseket elintézni. Itt vannak például a sorozatos vízkárok folytán bekövetkezett elemi csapások. Könnyű olyan kijelentéseket tenni, hogy majd jön a kormány áldásos intézkedése és az meg fogja védeni és meg fogja menteni a falu dolgozó népét e sorozatos vízkároktól. De amikor én a vidéket járom, látom, hogy a vízszabályozás is teljesen fejetlenül megy. Tapasztalatokat szereztem arról, hogy egyes járások főszolgabírói egymással teljesen ellentétes vízszabályozási munkálatokat folytatnak. Ez a csekély, de nagyon kirívó példa is támogatja azt a felfogásomat, hogy ebben az országban egészen más gazdasági eljárásokat kellene folytatni a mai rendszer keretében ahhoz, hogy e kormányzati rendszernek a mi oldalunkról is bizalmat szavazhassunk. (Szakáts Pál: Erre ad orvosságot az expozé!) (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) " , . ; •*,*,=• m . » •%_ ^Li T. Képviselőház! Ismerve a német és olasz gazdasági programmok végrehajtása során elért eredményeket, láthatjuk, milyen hatalmas lendülettel oldanak meg ott fontos gazdasági kérdéseket, mindig az adott időben és sohasem elmulasztva a kedvező időpontot. Itt van például a műtrágyázás kérdése. Állítom és vallom, hogy nálunk sem a magyar gazdát kell bűnbakul odaállítani, amiért itt a holdanként! terméseredmény kevés, hanem igenis azt az árpolitikát kell hibáztatni, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amelynek révén a kereskedő mindig illegitim haszonnal adhatja el a műtrágyát a magyar falu népének, a magyar parasztságnak. Szükséges a talajjavítással kapcsolatos munkálatoknak a megfelelő időben való tökéletes elvégzése. A liberális-kapitalista bankgyáripar és a kereskedelmi gazdasági konszernek által irányított jelenlegi gazdasági élet azonban mindenkor akadálya lesz annak, hogy a magyar falu népe, a magyar parasztság és általában a mezőgazdaság mindig idejében, alkalmas módon és megfelelő kamatozású hitelek mellett tudja megszerezni azokat az eszközöket, amelyek egy egészségesen fejlődő mezőgazdasátg folytatásaihoz szükségesek. T. Képviselőház! A mezőgazdasági termetese iHl február 12-én, szer dart. 283 lésnél általában véve súlyos hibák vámnak. Amint egy héttel ezelőtt interpellációmban is elmondottam, ennek legfőbb okát abban látom, hogy ebben az országban a kormányzati rendszer nem tud rugalmas és dinamikus árpolitikát folytatni. Ugyanez a helyzet az állattenyésztés terén is. Kérdezem az igen t. Ház minden igen t. tagjától, hogyan lehetséges az, hogy Magyarországon, amelyet agrárországnak nevezünk, ma liszthiánnyal és zsírhiánynyal küzd nemcsak a falunak, hanem a városoknak dolgozó népe is? Ez mind arra vezethető vissza» hogy ezeket a kérdéseket rövidlátással és szakértelem nélkül intézik. Hiszen az elmúlt években a sertésekkel és lovakkai etették meg a magyar búzát, ma pedig a magyar falu népének kell megennie a kukoricát, amellyel pedig sertéseket kellene hizlalni. Én ezt már a tavasz folyamán előre láttam és fel; emeltem intő szavamat, hogy ez a termelési és értékesítési politika csődbe fogja vinni a magyar mezőgazdaságot. Elismerjük, hogy az akkori kereseti lehetőségekkel rendelkező mezőgazdasági munkás, ipari munkás, kiskereskedő, kisiparos vagy hivatalnok nem tudott többet fizetni a zsírért, mint az az ár, amely az élősertés 1 pengő 36 filléres árának megfelelően alakult ki. De kérdezem, amikor a kormányzat elrendelte, hogy a hízósertés ára kilónként 1 pengő 36 fillér legyen, hogyan engedhette meg, hogy a kukorica ára 32—34—35 pengőre ugorjék fel? Ez semmiesetre sem annak a néhány falusi kisgazdának az érdekét szolgálta, akiknek volt 5—10, vagy — mondjuk — 100 métermázsa szemeskukoricájuk, hanem azoknak az érdekét, akiknek magtáraiban 10.000 és 100.000 métermázsa kukorica feküdt. Ezek pedig ismét az idegen faj, a zsidó kereskedelem köréből kerültek ki. Továbbmenve: súlyos hiba az állattenyésztés egyik ágában, a juhtenyésztésnél a gyapjúárak megállapítása. Amikor meg van állapítva, hogy ebben az országban hány millió kilog-ramm gyapjúra volna szükség és a szükségelt gyapjúmennyiség előállításához hány százezer birka kellene, kérdezem, miért nem folytat a kormányzat olyan árpolitikát, amely egyenesen ösztökélné a gazdákat arra, hogy több birkát tenyésszenek? Vájjon helyes árpolitika-e az, hogy a gazdáknak nem adjuk meg a megfelelő gyapjúárat s így az országban nem termelünk elegendő gyapjút, hanem azt külföldről hozzuk be és igen nagy összegű értékes valutákat kell ezért áldoznunk? (Oosztonyi Sándor: Igen, de a kereskedő hitelben kap jaj) Súlyos hiba van az állattenyésztés egy másik ágánál, a tejtermelésnél is. Nagyon jól tudjuk, hogy ma egy liter tej a gazdának 26—27 fillérjébe kerül. Enmek oka az, hogy vidékenként 25—28—30—32 fillérbe kerül egy kéve tengeriszár. Kérdezem: vájjon meddig lesz hajlandó a magyar mezőgazdaság a tejtermelést is ráfizetéssel folytatni? T. Képviselőház! Az értékesítéssel kapcsolatban a következőkben kívánom leszögezni álláspontunkat. A kereskedelemnek csak az Őt megillető tisztességes polgári hasznot szabad megkapnia. Sajnos, napjainkban ez nem így van. Hiszen amíg a mezőgazdaság egész cvi munkája és tőkebefektetése révén előállított javait évente csak egyszer tudja értékesíteni, adidig a kereskedelem, az ipar és a bankokrácia a maga befektetett pénz- és tőkeértékét, valamint munkaértákét legalább havonta egyezer