Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-178

280 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 19Ul február 12-én, szerdán. mányok elé is terjesztette és bizonyára nem ezeken a testületeken, hanem az akkor uralmon lévő kormányokon múlott, hogy ezek nem lettek aktuálisak. Ennélfogva mindazok a testületek, amelyek ezeket a gondolatokat valóban korábban hirdették s amelyeknek így elsőszülöttségi joguk van, megnyugvással és örömmel fogadják, hogy íme, amiket a kamarákban és más szaktestületekben is hirdettek, azok kormányprogrammá, mégpedig a szak

: miniszter, a csúcsminiszter programmjává váltak. Hogy is ne örülnénk annak, amikor halljuk, hogy a tagosítás, a talajjavítás, a vízgazdálkodás államosítása, tehát nem a vízszabályozás, hanem a vízgazdálkodás államosítása, (Kóródy Tibor: Bethlen is ígérte!) a nyersanyaggazdálkodás, az energiagazdálkodás, (Keck Antal: A szegedi Programm sokkal több volt!) a kis- és nagybirtok hivatásának megfelelő keretek közé szorítása és kötelességükre szankciókkal kötelezése, a közvetítés útjainak megrövidítése, az ipar fejlesztése: hogy ezek, ismétlem, mind egy komoly szakminiszteri expozé tárgyai lehetnek. Hozzá kell tennem azt is, hogy a magam részéről rendkívül nagy súlyt vetek a pénzügyminiszter úrnak egy mellékmondatára, mégpedig arra, hogy a tervek kidolgozására is áldozni kíván. Legyen szabad felhívnom a figyelmet arra, hogy amikor a lehetősége meg lenne egy komoly nagy közmunkának vagy pedig munkaprogramm kivitelének, nagyon sok esetben a hiba az szokott lenni, hogy a kellő pillanatban még nem áll készen maga a terv. Miért? Mert nincs megszabva a költségvetési fedezete annak az éppen szőnyegre kerülő nagy munkának a végrehajtás, megvalósítás céljából, ennélfogva a tervét sem csináltatják meg. Rendkívül nagy jelentőségét látnám annak, ha a csúcsminiszter úr ezeket a szőnyegre kerülő nagy kérdéseket — azért megfelelő áldozatot is hozva — előre megterveztetné már akkor, amikor a végrehajtásnak még a valószínűsége sem látszik, tehát a harmadik etapban sorra kerülő munkákra vonatkozólag is. mert a terv nem romlik el, az elővehető bármikor a fiókból, mint egy jó konzerv és felhasználható. Ennélfogva ezt megtenni kulcsfeladat arra való törekvésünkben, hogy amikor az idő alkalmas reá, a megfelelő nagy terveket gyorsan meg is valósíthassuk. Az a dermesztő bizalmatlanság, azt mondhatnám: rendszeres bizalmatlanság, amelyben ez az expozé a túloldalról részesül, (Kóródy Tibor: Csak rendszeres kételkedés! Ez a dolgok alapja!) — leszek bátor majd rátérni, hogy éhben az esetbe© miért indokolt tárgyi szempontból is felfüggeszteni egyidőre' a bizalmatságot — ismétlem, az a rendszeres bizalmatlanság, amely mintegy hideg szél süvít szembe ezzel a jószándékú programmal, többek között a következő, egyébként nagyon lényeges és fontos aggályt is támasztotta: vájjon hogyan merészkedik valaki egy ilyen nagyszabású, szép Programm végrehajtására addig, amíg az lígynevezett társadalmi egyensúlyról, röviden a zsidókédésről szóló törvényt végre nem hajtják, helyesebben annak módosítása is meg nem történik? Mindenképpen osztozom mindazok aggályálban és véleményében, akik azt vélik, hogy bizony rengeteg sok hátrányt jelent számunkra, hogy nekünk akkor, amikor már dolgozni akarnánk, az eredményes munka előfeltételeiről, azok tisztázásáról is gondoskodunk kell és bizonyos, hogy késésben vagyunk ebben a tekintetben. Bátor vagyok azonban rámutatni egy másik, eddig kevéshbé említett nagy és komoly akadályra is, amely mellett egyrészt az előző eltörpül, másrészt pedig az időrendi sorrend talán kissé változik. Kérdem, hogy bárki, aki felelős helyen áll ma és ilyen programmot végrehajtani szándékozik, a sikernek milyen kilátásával foghat ahhoz akkor, amikor adminisztrációnk, közigazgatásunk abban a teljesen elavult rendszerében áll csak rendelkezésre, amelyben ma rendelkezésre áll? (Abonyi Ferenc: Ez a baj, hogy elavult a rendszer!) Azt hiszem, a közbeszóló képviselőtársam sem gondolja, hogy ez a kormány rendszere, hanem igenis a közigazgatási rendszer az, amely mindnyájunknak a munkáját, bármelyikünk ülne azon a helyen, hátráltatná. A jelenlegi adminisztrációval, ennek rendszerével gyors és hatásos munkát végezni roppant nehéz. Kérem a t. Házat, hogy beszédidőmet 15 perccé] meghosszabbítani szíveskedjék. (FelMáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a 15 perces meghosszabbítást megadja. Padányi Gulyás Jenő: Költségvetési beszédem során már rámutattam arra, hogy a miniszterelnök úr ennek a kérdésnek jó megoldására hasznos irányelveket tűzött ki és pedig egészen röviden szólva, abban, hogy disztingvált az elvégzendő munkákban. Azt mondta, vannak kurrens munkák, amelyeket elvégezhet bárki, aki átlagosan jó tisztviselő, esetleg lassan is. Vannak törvényelőkészítő munkák, amelyek külön előképzettséget, szakértelmet kívánnak, de expeditiv tulajdonságokat, gyorsaságot nem követelnek meg a végrehajtó részéről és végül vannak a végrehajtásnak olyan mozzanatai, amelyek a kitűnő képzettségen kívül és azon felül az expeditiv sajátságot, a gyorsaságot is megkövetelik, ennélfogva az ilyen mozzanatokat azokra a tisztviselőkre kell bizni, akikben ez a képesség megvan. Ez rendkívül kényes kérdés, amellyel azonban szembe kell néznünk. (Ügy van! a jobboldalon.) A minőségi munkát tisztviselő polgártársainktól is meg kell követelnünk és meg kell adnunk a felhatalmazást arra, hogy kiválasszák közülük azokat, akik az ilyen külön feladatokra képesek a nélkül, hogy a rangsor megakasztatnék és mellőzés történnék. Elsősorban a célt kell nézni. T. Ház! Nem tudom elképzelni azt, hogy bármely kérdéshez nyúljunk, akármelyikhez, amelyet a konkrét kérdésekből ma már az előttem szólott képviselőtársaim per longum et latum tárgyaltak, az ne akadna meg valamelyik íróasztalnál, ahol történetesen nem egy végrehajtókedvű, hanem egy skrupulózus úr ül. Meg kell jegyeznem, hogy ez a kérdés nem olyan nagyon sötét, mint amilyennek látszik, mert ezek a helyek az adminisztrációban nem végtelenül nagy száminál vannak, hanem mint annak megállapítására már egy kísérlet történt, körülbelül 800—1000 olyan kulcshelye van a magyar közigazgatásnak, amelynél vigyázni kell arra, hogy ott ki ül. Ha azon a helyen olyan valaki ül, akinek a személye maga a megtestesült trombózis, ahol minden akta és ügy megreked, az illető urat még kitüntetés ós előléptetés árán is szépen félre kell tenni és helyébe kell ültetni olyan valakit, aki az ügy elintézése terén nem tromhózist, hanem menetet, haladást, végrehajtást jelent. (Zaj.) Ezt a kijelentést fenntartom; ha kell, még előlépte-