Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-178

278 Az országgyűlés képviselőházának 17 í zet tagjai között sem olyan, aki ne kételkednék abban, hogy ma a nemzet munkásainak jövedelme és munkaértéke egymással arányban volna, nincs ma olyan ember, aki a jelenlegi liberális munkaértékelési rendszert igazságosnak, helyesnek és célszerűnek találná. Abban a pillanatban, amikor a miniszter úr rávilágított és felvetette a munka igazságos értékelésének gondolatát, ki kellett volna, hogy terjeszkedjék azokra a rövidesen benyújtandó, véghezviendő radikális eszközökre is, amelyeket a végből tervez, hogy ezt a munkaértékelési rendszert kiépítse és megvalósítsa. A pénzügyminiszter úr elmondotta céljait. Nem mondotta azonban meg azokat az eszközöket, amelyekkel ezeket meg tudná valósítani. Nem mondotta, el főleg megkezdett gondolatainak továbbfolytatását Előttem szólott t. képviselőtársaim már kifejtették, hogy a liberális rendszerbe nem Jehet beültetni a nemzetiszocialista elgondolásokat, öezvérrendszert nem lehet csinálni, mert az feltétlenül roszszabb akár a tiszta nemzetiszocializmusnál, akár a tiszta liberalizmusnál. Ha pedig ez így van, akkor gondolják-e a túloldalon levők, hogy ä liberalizmus és kapitalizmus hatalmas magyarországi összeolvadásából keletkezett, uralmon lévő vagy az uralom mögött még mindig ott álló erők tűrni fogják a nemzeti szocialista elvek érvényesülését. Hiszen önök tudják a legjobban, hogy például a zsidóibirtokok igénybevétele, az a folyamat, amely a magyar földnek magyar kézbe való juttatását célozta, hónapok óta teljességgel megállt az országban. (Zsámboki Pál: Be van rozsdásodva! Csikorog

1

!) /Tudom, hogy olyan prők dolgoznak itt a háttérben, amelyeket a túloldalon lévő képviselőtársaim is isimernek, a miniszter úr is ismer és az ezekkel az erőkkel való teljes leszámolás nélkül a programmnak nemzeti szocialista vonatkozású részeit nemcsak megvalósítani nem lehet, de még említeni sem szabadi (Zaj a jobboldalon.) Meg vagyok róla győződve, hogy a környező államok, Olaszország és Németország gazdasági felépítettsége, azok a hatalmas eredmények, amelyeket a tengelyhatalmak az elmúlt évtizedek alatt felmutattak, gondolkodóba ejtette a túloldalon lévő képviselőtársaimat is és példának okáért azokat a kijelentéseket, amelyek eddig a kormányprogrammok szerves részét alkották, hogy a föld hódításával a termőteriileteket növelni kell mind magukévá tették. Nagyon jól emlékezhetnek, hogy Bethlen István kormányzata alatt is foglalkoztak ezzel a kérdéssel, megpróbálták a szikeseket trixin igénybevételével megjavítani, anélkül, hogy a legkisebb eredményt is elérték volna. Megállapították, hogy & földhódításnak ez a módja, a szikesek megjavítása nem gazdaságos vállalkozás, nem fizetődik ki és ezen a ponton azután megálltak anélkül, hogy keresték volna a módozatokat. Az elmúlt esztendőben szerencsém volt az olaszországi talaj javítási munkálatokat részben megtekinthetni és állítom, hogy ennek a hatalmas, sok-sok ezer család számára kenyeretadó nemzeti műnek, amit az olasz ibonifikáció jetlent, nem volt egyetlen holdja sem, ah'ol a közönséges üzletember számításával kifizetődő lett volna a munkálat. Mégis Olaszország igen helyesen, erre határozta el magát és minden más országnak is így kell gondolkoznia. Olaszország szükségesnek és helyesnek tartotta ezt a látszólag nem kifizetődő talajjavítási munkát, mert a nemzet folytonossága, örök élete és céljai érdeké'. ülése Î9U1 február 12-én, szerdán. ben nem szabad a befektetéseket nézni, hanem általános és nagyvonalú munkálatokat kell végrehajtani. Igen t. Ház! Ha ezt látjuk, — és ebben a túloldalon is igazat fognak adni nekem — akkor kérdem, hogy a pénzügyminiszter úr miért nem jelölte meg azokat az összegeket, amelyek tagadhatatlanul szükségesek ennek a tervnek a megvalósításához. Miért nem mondta meg, hogy milyen módon és hominan fogja elővenni a pénzt és milyen arányban kívánja megvalósítani a feladatokat. Ma Olaszország háborút visel két fronton, a talajjavítás munkája még sem szünetel egy pillanatra sem, tehát nem indokolt az olyan megjegyzés, hogy a jelen pillanatban még nem érkezett el ennek az ideje. (Zsámboki Pál: Maszlag volt az egész! — Gr. Pálffy József: Ha egymilliárdot mondott volna a miniszter úr, akkor tízmilliárdot követeltek volna!) Elnök: Zsámboki képviselő urat közbeszólásáért rendreutasítom. Kóródy Tibor: Mélyen t. képviselő úr, lássuk az egymilliárdot, hátha nem követelünk többet. (Gr. Pálffy József: Erre fogadást kínálok!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kóródy Tibor: Ezért nem kapunk semmit. Nem lehet egyéni presztizisszempont szerint felfogni ezt a kérdést, nem lehet úgy tekinteni ezt a kérdést, mintha ajándékot adnának a magyar népnek. A Duna—Tisza közén rengeteg szikes terület van, borzasztó szégyene az országnak, hogy két ilyen hatalmas folyó közt még ma is szárazság lehet. Régi kérdések ezek, de ezeket a programmpontokat feldobni, anélkül, hogy rámutatnáinak a megoldásra, nem valami megnyugtató számunkra. Meg kell mutatni a kormánynak, hogy ez az expozé nem a kérdéseknek a Bethlen-rezsim alatt megszokott feldobása. Bizonyos vagyok benne, hogy ha itt bent a képviselőház üléstermében talán nem is, de kint az életben túloldali képviselőtársaim fejében is megfordultak már ezek a gondolatok (Tost László: Isten őrizzem!) ezzel a beszéddel kapcsolatban és a felhozott programmal szemben ugyanazokat a hiányérzeteket érzik, mint amilyeneket mi érzünk. Hiányzik ebből a meggyőző erő, a tervszerűség bizonyítása, az a garancia, hogy évenként mit, milyen formában és mennyit fogunk megvalósítani, az a nagyvonalú tempó, amely minden korszerű pénzügyi gazdálkodásnak, korszerű gazdasági politikának nélkülözhetetlen alapja. Ennélfogva és kizárólag ennélfogva a pénzügyminiszter úr által elmondott tervet a nemzet gazdasági újjáépítésére alkalmasnak nem tartom és ezt ki kellett jelentenem a Ház előtt. (Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Padányi Gulyás Jenő! EJlnök: Padányi Gyulás képviselő urat illeti a szó. Padányi Gulyás Jenő: Mélyen t. Ház! Az elletnzéki oldalról eddig elhangzott felszólalások egyikében felmerült az a kérdés, vájjon miért tettük tárgyalásunk anyagává a pénzügyminiszter úr expozéját, miért került erre sor. Ez a kérdés annál inkább foglalkoztatta ellenzéki képviselőtársaimat és így az előttem szólott képviselőtársaimat is, mert még hozzá azt állították, hogy miután ez általános, nem pedig szakprogramm, ezt a mi-