Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-177

262 Az országgyűlés képviselőházának 177. ülése 1941 február 11-én, kedden. gással, megszervezett, megbékélt társadalommal lehet szervezett termelést irányítani; csak úgy, ha az egyik, a dolgozó fél érezni fogja azt, hogy nincs elhagyatva, s csak ha fel tudja mérni munkájának nemzeti értékét, jöhet egy szebb jövő és csak akkor dolgozhatunk vállvetve. Mindaddig azonban, amíg a rendszer a szuperkapitalizmus karjaiban van, amely karokból nem tud szabadulni, mindaddig hiába yárjuk és hiába is akarja a pénzügyminiszter úr ideális elgondolásaival a gazdasági életet megreformálni, -a jövőt megalapozni. Ez a szuperkapitalizmus, amely érzi a lejártát, amely nem riad vissza magas árak elérése érdekében a termelt javak elpusztításától sem, ez a kapitalizmus az állam védőkarjai közé veti magát. mert úgy hiszi, hogy csak ott folytathatja tovább életét. Látjuk ezt a társadalom minden megnyilatkozásában. Rajniss igen t. képviselőtársam igen helyesen mutatott rá azokra a társadalmi bajokra, amelyek éppen ennek a szuperkapitalizmusnak a létét továbbviszik. Ebben a régi kapitalista rendszerben ott terjeng az a bizonyos labirintus, amelyből nincsen ki vezető út, amely a maga rettenetes útvesztőivel, csillogó lehetőségeivel nélkülözi a mithosz béli Ariadne-fonalat: a megismerést, az ún szellemben való hitet és a becsületes akarást. Ebben az új szellemben, ebben a szent emberi közösségben, amely mindenki számára lehetővé teszi a politikai és gazdasági érvényesülést, meg kell szűnnie végre annak a felfogásnak, hogy csak a történelmi osztályok vannak hivatva a nemzet vezetésére, hogy minden kezdeményezés csak a túloldalról jöhet és minden. ami innen jën, szélsőséges és gyűlöletes. Szűnjék meg végre a széles tömegeknek a rajtunk keresztül való meg nem értése. Annyiszor méltóztatnak hangoztatni a nemzeti összefogás ér dekében bizonyos gesztusokat, mutassanak hát, ha nem is szeretetet, de legalább egy parányi megértést! Higyjék el, hogy ebből a megértés; bői több hasznot fog látni a nép és a nemzeti közösség, mint amennyit használni vélnek egy bizonyos hatalmi társaság megvédésével. Hiába mondja a miniszter űr, hogy félre kell tenni minden egyéni érdeket, ha azt kell látnunk, hogy a téglahordók meg nem becsülése mellett (Meskó Zoltán: A régi téglahordók megint feltámadnak!) a pénzzel rendelkezők siserahadát istenítik. Tudnunk kell, hogy mit, hogyan mennyit termeljünk. A gazdának, a termelőnek tudnia kell, hogy termeivényeiért bizonyos időben mennyit kell kapnia. (Úgy van! Ügy van a szélsőbaloldalon.) A fogyasztónak éreznie kell, hogy meg tudja venni az életének fenntartásához szükséges anyagokat, amelyeknek birtokában nyugodtan, gondtalanul dolgozhatik. A tervgazdálkodás, amelyet ma már tervszerűtlennek minősíthetek, kinövéseket tartalmaz. Ha például valaki megjelenik vidéken egy vásáron és valamit maximális áron akar venni, akkor egyszerűen kinevetik, mert senki ezen az áron el nem ad s ezen az áron venni senki sem tud. A rendeletek tömegében még az eljáró hatóságok sem ismerik ki magukat, nemhogy az egyszerű polgár. Hangsúlyozom, hogy hiába minden igyekezet, hiába minden akarás, ha a rendszer képviselői a végrehajtóhatalmat nem reformálják meg, s nem igyekeznek odahatni, hogy a megbékélés szellemében egy új társadalmi életben, új társadalmi rendszerben biztosabb magyar haza jövendője alapoztassék meg. Mivel ezt nem látom, nem vagyok bizalommal a pénzügyminiszter úr iránt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik*? Porubszky Géza jegyző: Szabó Károly! Elnök: Szabó Károly képviselő urat illeti a szó. Szabó Károly: Mélyen t. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr által beterjesztett átfogó gazdasági programmot, amely a magyar gazdasági életet van hivatva regenerálni, mivel azt jónak és alkalmasnak tartom arra, hogy a nemzet érdekében megvalósítva, a jövő magyar gazdasági életet egészen más vágányokra állítása és mert a kormány iránt bizalommal viseltetem, örömmel üdvözlöm. Mégis azonban kritika tárgyává kívánom tenni ezt a programmot és úgy érzem, hogy, bár itt a kormánypárt oldalán ülök is, jogot ad nekem erre a miniszter úr beszédének befejező része, melyben felszólít mindenkit, hogy akinek valami komoly elgondolása, vagy terve van. a magyar gazdasági élet jövőjét illetően, hozza tudomására, hogy megvizsgálhassa és ha jónak találja, esetleg meg is valósíthassa. Természetesen kritikámban a legobjektívebb akarok lenni. Meg vagyok róla győződve, hogy talán kevés kivételtől eltekintve, mindannyian — üljünk bár ezen az oldalon, vagy a túloldalon — politikamentesen objektív kritika tárgyává tettük és tesszük a jövőben is ezt a programmot. T. , Ház! A pénzügyminiszter beszédének első részében a földkérdéssel és a mezőgazdasági termeléssel foglalkozott. Tételként állította, hogy minden talpalatnyi földet meg kell művelni a nemzeti több termelés szolgálatában (Rapcsányi László: Kellene!) és a birtokokon a legkorszerűbb, a legintenzívebb gazdálkodást kell folytatni. Én ezt a tételt még azzal bővítenem ki, hogy mindazoktól, akik úgy művelik meg a földet, hogy ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg, el kell venni (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) és azoknak kell adni, akik egész tudásukat, egész akaratukat hajlandók a nemzeti többtermelés szolgálatába állítani és úgy r művelik meg a földet, ahogyan ma az ország érdeke megkívánja, (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Nagy László: Helyes, de nem csinálják meg!) Ha azonban tovább vizsgálgatom ezt a kérdést, meg kell állapítanom, hogy nagyon sok esetben nem is az egyének a hibásak, (Egy hang a szélsőbaloldalon; A rendszer!) azért, mert nem folytatnak korszerű gazdálkodást. Vannak itt egyéb hibákis. Elsősorban célzok a mezőgazdaság' katasztrofális tőke-, pénzhiányára. A magyar bankok által a múltban, sőt mondhatnám, még- a jelenben is folytatott lehetetlen politika, amely teljesen elzárkózott a hosszúlejáratú amortizációs kölcsönök nyújtásától, sok esetben még a legnagyobb jóakarat mellett is teljesen lehetetlenné tette, hogy a földtulajdonos korszerű, intenzív gazdálkodást folytathasson. T. Ház! A kormány részéről a legutóbbi időben történt intézkedés, amely ezen a helyzeten enyhíteni van hivatva. En azonban az előirányzott 500 millió pengő hosszúlejáratú termelési hitelt erre a célra kevésnek tartom, legalább is nem tartom elégségesnek arra, hogy a mezőgazdaság tőkehiány-problémáját megoldja. Éppen azért az a tiszteletteljes kérésem volna a pénzügyminiszter úrhoz, hozzon intézkedéseket az irányban, hogy a magyar í'öldbiirtoikot, vagy legalább a kisebb, mondjuk 500 holdig terjedő nagyságú birtokokat terhelő