Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-177
Äz országgyűlés képviselőházának 177. rövidlejáratú kölcsönök .hosszúlejáratú amortizációs kölcsönökké alakíttassanak át. Örömmel üdvözlöm a tervnek azt a részét, amely a tagosítás kérdését akarja végre rendezni, még abban az esetben is, ha ezt kényszerrendszabályokkal kell megoldani. Ez a probléma nem újkeletű, már évtizedes múltra tekinthet vissza. Nagyon sokszor történt már ígéret ennek megvalósítására. Bízom benne, hogy most már az Ígéretek helyett a komoly megvalósítás fog következni. Nem akarok itt rámutatni arra, hogy mennyi termőterületet nyerünk ezzel, csak fel akarom említeni, hogy rengeteg munkaenergia szabadul fel ezáltal, amely így a nemzeti termelés szolgálatába más irányiban és más vonalon lesz beállítható. Én vizsgáltam ezeket a kérdéseket és találtam olyan községhatárokat, ahol egyik parcelláról a másik, harmadik és negyedik parcellára az eke átszállítása több időt vett igénybe, mint a szántás nehéz művelete. T. Ház! Természetesen termelvényeink értékesítéséről is kell gondoskodnunk. Nagyon her lyes a programúinak az a célkitűzése, hogy a német és olasz piacokkal kapcsolatainkat tovább kiépítjük és elmélyítjük, azonban ez a két nagy felvevő piacú ország ipari állam, ahol . mi csak mezőgazdasági terményeink feleslegét tudjuk elhelyezni, ipari feleslegeinket nem veszik át. Már pedig én a magyar közgazdasági élet jövő egyensiílyát csak úgy tudom elképzelni, ha a mezőgazdasági több termelés mellett ipari termelésünket legalább a mai nívón meg tudjuk tartani, sőt biaonyos iparágak terén, amelynek nyersanyagával az ország területén rendelkezünk, az ipar termelésének továbbfokozását is célszerűnek és szükségesnek tartom. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt én elsősorban gondolok az aluminiumgyártásra. Az aluminium nyersanyaga,, a bauxit, korlátlan mennyiségben r található az országban. Az aluminium előállításához szükséges energiát a feltárt, vagy még fel nem tárt barnaszén- és lignittelepeinkből bőven tudnánk fedezni. Én azonban az alumíniumgyártást állami monopóliummá tenném, monopóliummá azért, mert a gyártáshoz szükséges összes anyagok itt az országban találhatók, az alumíniumgyártmány pedig a legkönnyebben értékesíthető valami, mert ma a világpiac legkeresettebb férne az aluminium. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Tudomásom van egy magyar találmányról, amely szinte forradalmasítja az aluminiumtermelést, mert a bauxitból nemcsak alumíniumot, hanem egy nagyon drága és értékes fémet, fideát is ki tudja választani, sőt a visszamaradó salakot is fel lehet használni az építkezésnél, cement helyett kötőanyagul. Meg vagyok arról győződve, hogy ha az állam kellő mértékben és kellő nagyságban kiépíti az aluminiumtermelést. aluminiumexpor tutikból az ország egész importdevízaszükségletét feddőzni tudnók. Számításaim alapján meg vagyok győződve arról is, hogy nekünk, illetőleg az államnak ez az alumíniumipar nagyobb jövedelmet jelentene^ mint Romániának a petróleum. T. Ház! Az ipari szervezés kérdésénél nagyon fontosnak tartom v hogy a ma még zsidó kézben lévő kis- és közepipari üzemek keresztény kézbe kerüljenek. Ezek az ipari üzemek a zsidótörvény következtében, ha előbb nem is, de kihalás útján feltétlenül meg fognak szűnni. (Egy hang' a szélsőbaloldalon: Soha sem halnak ki!) Megszűnésük mindenféle káros következménnyel jár, elsősorban a munkáselbocsáülése 194-1 február 11-én, kedden. 263 tással. másodsorban kiesést jelent a nemzeti termelésből. Eengeteg elsőrendűen képzett keresztény szakemberünk van, akik tudással és képességgel rendelkeznek ezeknek az üzemeknek vezetésére; de nem rendelkeznek tőkével, hogy ezeket az üzemeket megszervezhessék. A mi bankpolitikánk mellett vételárként legfeljebb csak a vételár összegének 20% -át kaphatják meg kölesönképpen. Éppen azért tartom én itt szükségesnek az állami segítséget. Én nem új hivatal felállítására, nem a bürokratiJEmus úgyis terebélyes fájának további növelésére gondolok. Ennek a feladatnak megvalósításával az Ipari Jelzáloghitelintézetet bíznám meg a megfelelő mennyiségű állami tőke rendelkezésre bocsátásával. Természetesen először ezt az intézetet is meg kellene reformálni, mert alapszabályaiban van egy rettenetes és semmi által nem indokolt megkötés, hogy tudniillik ez az intézet csak részvénytársaságoknak adhat kölcsönt. (Nagy László: Ez a kapitalizmus.) Ennek a kérdésnek a megoldását nemzeti, közgazdasági és faji szempontból egyaránt fontosnak tartom. Nagyon sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, meg vannak erre vonatkozólag a kidolgozott terveim. Amennyiben a miniszter urat érdékelni fogja, mindig a legnagyobb készséggel fogom azokat rendelkezésére bocsátani. T. Ház! Foglalkoznom kell a kereskedelem, az értékesítés problémájával, mert itt is borzasztó sok visszásságot látok. Példaképpen a Hangya esetét akarom felemlíteni. Magyar nemzeti és faji szempontból semmiképpen sem tartom helyesnek, hogy a Hangya kiskereskedelemmel foglalkozzék. Ez indokolt volt akkor, amikor a Hangya zsidó kereskedőkkel állott harcban, de nem indokolt ma, amikor a keresztény kiskereskedőket pusztítja. (Taps a szélsőbaloldalon.) Én a modern Magyarországban a Hangyának a nagybani áruelosztás szerepét szánom. Nekünk nemzeti, faji és közgazdasági szempontból is szükségünk van minél több önálló, erős, független kisexisztenciára. Ezt csak akkor tudjuk felnevelni, ha támogatjuk őket és a Hangya feladata éppen ezeknek az erősítése, nem pedig a pusztítása lenne. (Ügy van! Úgy van!) Én a megoldást úgy képzelem, hogy a Hangyának a városokban, a keresdedelmi gócpontokban, a járási székhelyeken kirendeltségeket kellene felállítania és ezek a kirendeltségek látnák el a keresztény kiskereskedőket áruval. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) A múltban nagyon kevés, de újabban mind több szó esik a magyar kézmüiparosság sorsáról. Ezt a programmot alkalmasnak tartom arra, hogy ennek keretein belül a magyar kézmüiparosság sorsproblémái is megoldódjanak. Ez egy hatalmas, közel egymillió lelket számláló társadalmi osztály. Ha számítok 170.000—180.000 önálló kisiparost, ez munkásaival és hozzátartozóival együtt körülbelül egymillió lelket számlál. Hatalmas nagy tömeg, amelynek a sorsával érdemes foglalkozni. Mégis azt látjuk, hogy nem történt az érdekükben úgyszólván semmi intézkedés. Amíg a munkásnak, tisztviselőnek munkanélkülisége és öregsége esetén megélhetése biztosítva van, addig a kisiparos a legszörnyűbb jövőnek néz elébe, mert amint munkaképtelenné válik, koldustarisznyát akaszthat a nyakába és mehet koldulni. Éppen ezért arra kérem a kormányt, szíveskedjék a legrövidebb időn belül ennek az átfogó gazdasági tervnek a keretein belül törvényjavaslatot előterjeszteni a kézműiparos-