Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-166

Az országgyűlés képviselőházának 166. uyolni fogja azt a gesztust, azt a segítő szándékot és megértést, amelyet a kormányzat részéről tapasztal és teljes erővel igyekezni fog azt az elméleti és gyakorlati szakképzettséget elsajátítani, amely az ügyvédi gyakorlathoz feltétlenül szükséges. Lehetetlen és méltánytalan lett volna azonban azt a megoldást választani, hogy a nemzeti eszmékért éveken keresztül küzdő ée) helytálló erdélyi fiatal jogásziéi:; eráció háttérbe- szoríttasaék a képesítés elbírálása szempontjaiból csak azért, mert szűkebb hazája visszakerült az anyaországhoz. Erdély kérdéséről szólva, önkéntelenül felvetődik a kérdés: foglalkozik-e az igazságügyminiszter úr azzal a gondolattal, hogy Marosvásárhelyen a kir, ítélőtábla mellett ismét megszervezze az egységes bírói és ügyvédi vizsga szervezetét, amelyhez Erdélynek — hogy úgy mondjam — szerzett joga van. Legyen szabad itt kitérnem a javaslat 3. Vára, amely azt a rendelkezést tartalmazza» hogy az igazságügyminisztériumnak bírói képesítésű fogalmazói személyzete részére megállapított pótlék a nyugdíjba íbeszámíttassék. Nehogy az előadó úrnak esy kifejezése talán félreértésre legyen alkalmas, kifedezetten rámutatok arra, hogy ez, a pótlék már költségvetésileg biztosítva van, ez meg van állapítva, itt tehát csak arról van szó, hogy a nyugdíjba beszámíttatik-e, vagy sem. Én helyesnek! vélem ezt a rendelkezést azért, mert az igazságügyminisztérium fogalmazói személyzete ugyanúgy, mint a bírák és ügyészek, a bírói fogalmazási karban kezdi meg működését, képesítésük ugyanaz, az igaásgügyminisztériumban együttesen teljesítenek szolgálatot és munkakörük egyformán az a magasabbrendű jogászi munka, amelyet mindenki — azt hiszem, még azok is, akik nem speciálisan az igazságügy keretébe tartozó munkákkal szoktak foglalkozni — a tapasztalatból éiss hallomásból ismerve, feltétlenül elismer. Én a költségvetés igazságügyi tárcájánál mint szónok felszólaltam és kellőképp méltattam teljes meggyőződésből ezt a munkát. Azt hiszem, osztatlan helyesléssel találkozik az a megállapítás, hogy az igazságügyminisztérium fogalmazási személyzete — ismétlem —- olyan magas nívójú munkát végez, hogy ez indokolttá teszi azt. hogy az igazságügyminisztérium fogalmazási személyzetének az illetményei azonosak legyenek a velük együtt munkálkodó bírák és ügyészek illetményeivel. Be méltányos is, hogy ez a pótlék, amely — mint mondottam — költségvetésileg már meg van állapítva, a nyugdíj szempontjából is tekintetbe vétessék, . és meggyőződésem szerint az ezirányú rendezésnek eddigi hiánya méltánytalanul hátrányos helyzetben tartotta a minisztérium fogalmazási személyzetét. Az előadó úr felhozta azt a kérdést: nem merülhet-e fel aggály a tekintetben, hogy az ily irányú rendelkezés, 'érintené a bírói status különállását és — hogy erre vonatkozólag az ö szavaival éljek — elhomályosítja a bírói testületnek az állami funikciókban különálló szerepét. Nézetem szerint ilyen aggályra ok nincs. Nevezetesen itt csupán arról van szó, — mint mondottam — hogy az a költségvetésileg már biztosított és ténylegesen meglévő pótlék a nyugdíj szempontjából figyelembe vétessék, nem pedig arról, hogy a bíróságnak külön státusa, külön szervezete ki terjesztessék a minisztérium fogalmazási karára. Kiírtam magamnak *? tekintetben a törvényjavaslat indokolásából azt a rendelkezést, amely egészen világosan ' ülése 1940. december 10-én, kedden 7 kifejezi

1 ezt a tendenciát, amikor az indokolás szövegezése ezt mondja (olvassa): »A javaslat a költségvetésileg már amúgy is biztosított személyi pótléknak a nyugdíj szempontjából is figyelembevételét kívánja biztosítani anélkül, hogy a minisztériumi tisztviselők státusviszonyait érintené, illetőleg őket a bírói státusról szóló jogszabályok hatálya alá vonná.« Ez az indokolás, annyira világos, hogy kommentárt nem igényel és a fenti szempontból semmiféle kételyt nem hagy maga után. A javaslat 4. §-a a teleikkönyvvezetők kinevezésével kapcsolatosan rendelkezik, amint ezt az előadó úr már előadta, aki rámutatott arra is, hogy az 1938:X, te. 25. §-a szerint két éven keresztül telekkönyvvezetővé, fogházfelügyelővé és f Oigházgondnokká azokat is ki lehet nevezni, akik középiskolai érettségi vizsgát nem tettek. Ennek az intézkedésnek a hatályát a javaslat a telekkönyvvezetőkre nézve meghosszabbítja. Ezt azért kell örömmel üdvözölni, mert egyrészt az ország megnagyobbodásával kapcsolatban egy speciális munkakört igénylő munka elvégzéséhez nyilván nem lehet ele-, gendő 'munkaerőt találni, másrészt pedig a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az érettség"! vizsgával nem bíró munkaerők szakszerűség; szem pontjából kiválóan 'beváltak. Ennél a pontnál legyen szabad az igazságügy miniszter úr figyelmét felhívni a telekkönyvvezetői státus rendezésére is. Es mivel az előadó úr által említett 1938:X. te. 25. §-a nemcsak a telekkönyvvezetők hanem, a fogházfelügyelők és: fogházgondnokok kinevezésével kapcsolatban is rendelkezik, felvetődik a kérdés hogy a jelen javaslatban foglalt időbeli kiterjesztést nem volna-e méltányos alkalmazni ezeknek a kategóriáknak a kinevezésénél ^is. Tartani kell ugyanis attól, hogy az ország- területi megnagyobbodásával kapcsolatban ezen a téren is személyzethiány állhat elő. Az előadó úr részletesen ismertette az 5. § rendelkezését az ügyvédi rendtartás kiegészítéséről, Rámutatott arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint csak a döntés, tartozik egyes ügyekben a választmány hatásikörébe és hogy nem sok előnye van a választmánynak aibból, ha csak a tárgyalás és a határozathozatal előkészítését bíznák a bizottságokra, mert ha a döntés a választmány hatáskörében van, természetesen foglalkoznia kell minden kisebb jelentőségű üggyel. Ez a javaslat már most ki fogja küszöbölni ezt a nehézséget ami által a munkateher egy részétől mentesíteni fogja a választmány és lehetővé fogja _ tenni kisebb jelentőségű ügyek gyorsabb letárgyalását. Az 5. <> (2) bekezdése intézkedik az ügyvédi kamarai fegyelmi bíróságok tagjai lét-' számának felemeléséről, amennyiben a .felső határ esetében, vagyis a budapesti ügyvédi kamara esetéhen a rendes tagok számát húszról harmincra emeli fel. Ezáltal remélhetőleg ki fog küszöbölődni a fegyelmi ügyek terén tapasztalt az a késedelem, amely egyes esetekben, sajnos, a sokszor rosszul értelmezett kartársi szolidaritás látszatát keltette és bizony az autonóm fegyelmi bíráskodásra rendkívül hátránnyal volt. Az ügyvédi kamarai fegyelmi bíróságok tagjai létszámának ez az 50%-os felemelése remélhetőleg hatékonyan hozzájárul majd ahhoz, hogy a fegyelmi ügyek nagyobb késedelem nélkül legyenek elintézhetek. Itt áttérek a Matolesy Mátyás képviselőtársam által említett hitbizományi intézke-