Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-174

Az országgyűlés képviselőházának 174. lóságos cigánytelepek vannak s a lakosságot veszélyeztetik testi épségükben, egészségükben és javaiknak elrablásával, elhurcolásával is. Amint azonban a képviselő úr maga is mondotta, ez a kérdés, bár elsősorban a íoldmívelő lakosságot érinti s elsősorban a falun élő lakosság problémája, mégsem tartozik a íoldmívelésügyi tárca hatáskörébe, hanem a belügyi tárca hatáskörébe tartozik, Magam részéről az interpellációra csak azt a választ adhatom, hogy ismerve ennek a problémának fontosságát, a magunk részéről, a földmívelésügyi kormány részéről is szorgalmazni fogjuk a belügyminiszter úrnál, hogy a cigánykérdés megoldásával komolyan foglalkozni szíveskedjék. (Incze Antal: Ennél fontosabb kérdés nincs?! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Jön az első cigánytörvény!) Kérem a t. Házat, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az interpellációra adott államtitkári választ tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Fricke Valér, vitéz Várady László, Tornyos György képviselő urak, Mezey Lajos képviselő úr kétízben, továbbá Torkos Béla és líuszovszky Lajos képviselő urak interpellációjuk elmondására halasztást kértek. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a halasztást megadni? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Pápai István képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Zeöld Imre Péter jegyző (olvassa); »Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy az 1938. évi XXXI. te. alapján a Tiszántúl létesített hegyközségek jelen helyzetükben sok sérelmet és zavart okoznak a földtulajdonosoknak? Hajlandó-e a miniszter úr e sérelmeket orvosolni és gondoskodni róla, hogy a nehézségek eloszlathassanak s a törvény intenciói megvalósuljanak?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Pápai István: T. Ház! Szerény véleményem szerint az a törvény felel meg a hozzá fűződő várakozásoknak, amely próbát állván a gyakorlati élet tűzkeresztségében, javít azoknak a céloknak szolgálatán, amelyekre rendeltetett és amelyek érdekében alkottatott. Az a törvény jó, amely a mindennapi elet szekere számára kitöltögeti a döcögős útrészleteket. Az ilyen törvényt azután úgy szívja be magába az érdekeltek rétege, mint a szomjú föld a májusi esőt. Ennek a törvénynek a nyomán, élet támad, megnyugvás keletkezik, szinte megpihennek az érdekeltek az alkotásai után. Ellenben az a törvény, amely nem felel meg a gyakorlati élet kívánalmainak, amely nem simít, hanem borzol, amelynek nem élet támad a nyomán, hanem panaszkodás, örökös zúgolódás, — nem jó törvény, azt a törvényt a közérdek szempontjából részben vagy egészben feltétlenül meg kell változtatni és a közérdek szolgálatába kell állítani. (Gr. Festetics Domonkos: Például a zsidótörvény is ilyen!) Az 1938:XXXI. te. a hegyközségek s a szőlő- és gyümölcstermelés kérdését kívánja országosan rendezni, és én készséggel elismerem, hogy ez jelentős részben sikerült is neki. Vannak az országnak olyan részei, amelyeknek viszonyai nem azonosak az ország többi illése 1941 február 5-én> szerdán* 175 részének viszonyaival. Értéke tehát egy törvénynek, hogy, ha ezek az eltérések számottevők az ország területén, számol ezekkel az eltérésekkel s ezeket az eltéréseket külön rendelkezésekkel igyekszik egyenlősíteni. Az 1938. évi XXXI. te. nem ezt teszi, hanem közös kalap alá próbálja hozni és közös kaptafára próbálja gyomrozni az országnak egymástól eltérő körülményeit. Egry Zoltán igen t. képviselőtársam r az előbb, élvezettel hallgatott interpellációjában elment a Tiszáig, azonban a Tiszán túl már nem mert elmenni, pedig oda volna ám érdemes elmenni, mert ott látna sokszor sokmindent. Nekünk tiszántúliaknak, kunoknak, jászoknak és hajdúknak-az a nagy panaszunk, hogy mi ritkán részesülünk meghallgatásban, a mi körülményeink ritkán részesülnek olyan elbánásban, mint amilyenre mi valóban méltók és érdemesek volnánk. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Igaza van!) E miatt történik azután meg, hogy nekünk kunoknak hol fésületlen, borzas fejünk, hol a mezítelen, sovány lábunk szára látszik ki a közös takaró alól. így jártunk mi ezzel a törvénnyel, is. Ez a törvény sem panaszol, ez sem fedi a mi érdekeinket teljesen. Mi nagykunok, jászok és hajdúk tehát tisztelettel sérelmezzük a magunk dolgait és kérünk azokra orvoslást a lehetőség határain belül. Nálunk ugyanis a szőlő nem jövedelmet jelent, nálunk kis területen tartjuk és termeljük azt, de azért szeretjük termelni, nagy áldozattal, nem olyannal, mint más vidéken, hanem sokkal nagyobb áldozattal, mert valahogy jólesik az nekünk, ha asztalunkat megízesíthetjük és az érte ácsingózó -gyerek kezébe gyümölcsöt szakíthatunk a fájáról. Az a helyzetünk, t. Ház, hogy nálunk az egész város határában, amely pedig negyven-ötvenezer, sőt hatvanezer holdas, alig tesz ki a szőlő 50, mondd ötven katasztrális holdat, tehát az egész nagy határ egy hegyközségben tömörül. Speciel nálunk Kisújszálláson van egy ötven holdas viruló kis oázis a Szaharában: a Nagykunság fában szegény vidékén és örömmel szemléljük, amikor látjuk ezt a gyönyörű kis büszkeségünket. Ha arra mennek az urak, nézzék meg, mert ott van éppen a város alatt. Keserű érzéssel veszünk tudomást arról, hogy ez a törvény halálra ítéli a mi gyönyörű kis oázisunkat, amikor 23. §-ában kimondja, hogy szőlőt pedig csak homokos és hegyes vidéken lehet termelni a jövőben, ott, ahol árra kimondottan alkalmas a talaj. Mi, t. Ház, villával nyitunk és csákánnyal kapálunk, de azért görcsösen ragaszkodunk ehhez a kis szőlőnkhöz és sok kisújszállási gazda, iparos, kereskedő és lateiner-ember aggódó szorongással várja kis szőlős kunyhójának ajtajában, hogy mi lesz az ő szőllejével és arra gondol, hogy miért érdemli meg azt a sorsot, hogy akkor, amikor ő olyan áldozattal dolgozik, szőlleje a törvény erejével elpusztíttassák? Az egyik bajunk ez. A másik bajunk az, hogy nekünk a város körül nagyterületű, 300— 400 holdas úgynevezett divatból kiment kertjeink vannak. Ez a meghatározás, hogy »divatból kiment«, azt jelenti, hogy ezeken azelőtt, amíg a filoxera nem volt ismeretes, szőlőt termeltek. Kisújszállás és a töb'bi vidék közönségének mindegyiknek ugyanez a helyzete. Azonban kipusztulván a szőlő, ezek a területek 400— 500—800 négyszögöles kis rátákban apró kisemberek kezébe kerülték. Gyönyörű szép próbatétele ez az emberi munkának, szorgalomnak és kitartásnak. Örül a lelkem, amikor látom,