Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-174

Àz országgyűlés képviselőházának 17

1. nép és ezek közül az egyszobás házak száma több mint 720.000, az egyszobás és kétszobás házak száma pedig, tehát a kicsiny parasztházak száma, együtt 1,200.000-rc rúg. Azt is elárulják ezek a hivatalos adatok, hogy az egy lakásra eső személyek száma a községekben 4-7. Tessék elképzelni, hogy ha a. nagycsaládúak és a gyermektelenek számát is tekintetbe vesszük, mHyen óriási számban fordul elő az, hogy 6—8 gyermekes családok egyszobakonyhás egészségtelen nedves házakban élik le életüket. Itt bizony az egy lakásra eső személyek száma 6—8, sőt sok esetben még a tizet is eléri. Az a meggyőződésünk, — éppen most, amikor az árvíz és a talajvíz súlyos kérdése áll előttünk — hogy a magyar falusi és tanyasi lakóiházaknak a kérdése rendkívül elhanyagolt; látjuk, hogy milyen súlyos problémát kellene haladéktalanul megoldani ahhoz, hogy a magyarság legtisztább, Legmagyarabb széles rétegei tényleg egészséges házakban élhessék le életüket. De emellett szeretném bemutatni azt is, — és ez az, ami a törvényjavaslattal kapcsolatban érdekel — hogy milyen méretekről van itt szó. Az igen t. előadó úr nagyon helyesen rávilágított arra, hogy Amerikában micsoda óriási méretűek a családiház- és otthon-építési akciók. Ö ugyan azt mondja, hogy Európában a méret tekintetében nagy szakadék van, itt alacsonyajbb szinten áll a kérdés^ de figyelmébe ajánlom az igen t. előadó úrnak és az igen t. Háznak is, hogy Németországban nem ezek a kis takarékok intézik el a problémát, hanem a nemzetiszocialista újjáépítés prpgrammjában már most ott szerepel 4 millió egészséges lakás terve és építése évi 350.000 munkáslakás felépítésével, három és négyszobás munkáslakásokkal, egészséges otthonok biztosításával. Magyarországon ennek a problémának a számszerű nagysága a következő. A népszámlálási statisztika szerint az öt holdon felüli gazdáknak, tehát a kisgazdatársa dalomnak 94%-a rendelkezik saját házzal. Ez természetes is. Ami azonban utána következik, az megdöbbentő, mert a gazdasági cselédek 220.000 főnyi táborának és a mezőgazdasági munkásság óriási táborának, akik együtt 662.000 keresőt, legtöbb esetben családfőt jelentenek, együttes számából csak 161.000-nek, azaz 24%-nak van saját családi háza. Ugyancsak a népszámlálás szerint a bánya- és ipari munkásságnak 545.000 főnyi kereső, tehát legtöbbnyire családfenntartó tagja közül mindössze csak 13%-nak van saját otthona, családi háza. Ez azt mutatja, hogy az 1'2 milliónyi kereső magyar családfenntartó közül mindössze 227.000 az, akinek valóban otthona van, tehát mindössze 18%-nak, nem is egészen egyötödének van családi háza, illetőleg — családi háza? — kicsiny viskója, otthona — ahol életét tengetheti. Amikor a problémának ezt a nagy strukturális kérdését felvázoltam, ugyanakkor rá kell mutatnom arra is, hogy az úgynevezett földtörvény tárgyalása során, amely kishaszonbérleti törvényjavaslat címén került a Ház elé, az indokolásban maga a kormány elismerte, — ez mind a csonkaországra vonatkozik — hogy a községekből 85.000 igénylés futott be házhelyek iránt, új otthonok építésének a céljára. Ha ezt számbaveszem s az azóta megnagyobbodott országban ugyancsak meglévő problémákat is figyelembe veszem, akkor minimálisan 150.000 ház építéséről volna szó a vidék számára, az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése 1941 február 5-én, szerdán. 155 óriásivá duzzadt iparimunkás-társadalomnál pedig minimálisan még 200.000 ház az, amivel számolni kellene ahhoz, hogy ebből a proletársorból valóban saját kertes házában, családi otthonában élő munkástársadalmat teremtsünk. Óriási ez a feladat! Nagyon jól tudom, hogy a megépítésre váró 250—300.000 ház, ill. egészséges lakás kérdését nem lehet egyik napról a másikra megoldani. De ha összehasonlítom a méreteket azzal, amit Németországban ni'ost publikáltak — ott négymillió munkáslakás építését vették tervbe, nálunk pedig a szükséglet 300.000 körül van — azt látjuk, hogy az arány itt is ugyanaz, mint ott. Tehát itt is egy nagy tervet kellene kiépíteni és annak megvalósítására minden áldozatot meghozni azért, hogy a ma penészes, nedves, düledező házakban és lakásokban élő magyarság egészséges életkörülmények közé kerüljön. Ahogy Németországban sem egy év alatt kívánnak 4 millió lakást építeni, hanem elosztva úgy, hogy évente 300.000—500.000 lakást fognak megépíteni, természetesen nálunk is legkevesebb évi 50.000—60.000 új házat kellene építeni ahhoz, hogy a magyar társadalmat valóban felemeljük arról az alacsony szociális nívóról, amelyen van, még nem is valami burzsoaszíntre, csak éppen egészségesebb színvonalra, amelyen nem a tüdő vész, ez a legszörnyűbb magyar betegség uralkodik, hanem amelyen egészségesebb életet élhetnének a jövő új generációk magyar gyermekei. Ennek á programmnak a megvalósításához valóban nagy Összegek szükségesek, olyan uagy összegek, amilyenekre az igen t. előadó úr Amerikával kapcsolatban hivatkozott, vagy amilyeneket a német esetről szólva elmondott. Nagyon természetes, hogy 50—60.000 ház megépítése esetén nádunk is bizony évi 80—100 millió pengőről volna szó. A magyar szociálpolitikát és egészségvédelmet eddig mindig az jellemezte — ne haragudjanak, ha megmondom — hogy kevés összeget adtak a nagy célok megvalósítására. Például a családvédelmi alapról, vagy a tuberkulózis elleni küzdelemről szóló törvény tárgyalásakor is megdöbbenéssel láttuk, hogy nagy törvényalkotással jönnek a Háiz elé, de például a tuberkulózis elleni védelem és küzdelem céljaira fedezetül csak egymillió pengőt állítottak be. Ennek semmiféle gyakorlati jelentősége nincs. Igenis tudomásul kell venni azt, hogy a magyar szociális kérdések megoldásához nagyon jelentős áldozatokat kell hozni. Ne mondja senki azt, hogy nincsenek erre megfelelő összegek, csak át kell törni azt az elvet, — amelyről annyit hallunk és valóban fontos is, hogy a nemzeti jövedelemnek egy jó részét, minél nagyobb részét merevítsük va» gyónná, tőkévé, amellyel a nemzetet emelni lehet, — hogy a tőkeképződés úgy menjen végbe, hogy az egynéhány zsidó nagyvállalatnak, vagy nagybirtokosnak a kezében ne váljék nagytőkévé; mert éppen olyan nemzeti vagyongyarapodást jelent az a tőkeképződés is, amely kicsi családi otthonok és házak felépítésében jelentkezik. (Palló Imre: Megint nagyon élnek a zsidók! Megint vásárolják a részvényeket!) Az a meggyőződésünk, h'ogy a nemzeti tőkének ilyenérteknű növekedése és gyarapodása éppen a nemzeti stabilitás fokozására alkalmas, mert az a nemzet, amelyben csak a dolgozó társadalom 18%-ának van saját háza, valóban nevezhető proletár nemzetnek. A feladat az, hogy ebből a proletár sorból kiemeljük az 26