Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

100 Az országgyűlés képviselőházának 16 ágazat, amelyben a gazda valamennyire is megtalálná számítását. Teljesen elhibázott és helytelen a sertésárak megállapítása. Méltóztatnak tudni, hogy az országot felosztották hét körzetre es ennek megfelelően minden körzetben másképpen állapították meg a hízott sertés és zsírisertés árát. Éppen Vas vármegyében, az ország nyugati felére eső területen történt meg az, thogy ez a terület az ötödik sertés-kategóriába került, szóval ott egy 160 kilós vagy annál nagyobb siúlyú hízottsertés, zsírsertés kilogrammjáért 1 P 48 fillért kap a gazda, viszont ugyanakkor a tengeri ármegállapításánál ennek a fordítottját csinálják; ott magasabb kategóriába kerültünk. Nálunk tehát drágább a kukorica, szóval drágább kukoricán kell a sertést hizlalni, de alacsonyabb áron kell eladni. Aimikor eziránt érdeklődtem és kerestem ennek az okát, hogy mi idézte elő ezt a tévedést, kisült, hogy Vas vármegye tulajdonképpen sohasem szállított zsírsertést Budapestre, de ha szállított is^ valahová, akkor is nyugat felé, külföldre szállított, Budapestre kizárólag sonkasüldőket szállított, a sonka, hússertésnek az ára azonban mindig más volt, mint a zsírsertésé, igen kevés kivételtől eltekintve, abból következtetve állapította meg a magas árkormánybiztosság, hogy Vas vármegye ilyen olcsó áron is tud zsírsertést előállítani. Ennek az ármegállapításnak a szomorú következménye az lett, hogy Vas vármegyében most nincs annyi hízott sertés, mint amennyi magának a vármegyének és Szombathelynek ellátására elegendő volna. De nem is várható, hogy a gazdák 10—14 filléres ráfizetéssel hizlaljanak zsírsertést. Allatértékesítésünk kérdése különösen exportviszonylatban jól meg van szervezve. A körülményekhez képest igen kevés panaszra ad okot az a rendszer, amely szerint külföldi szállítások és különösen a hízott szarvasmarha külföldreszállítása lebonyolódik. Teljesen szervezetlen és rendezetlen azonban még ma is a mustramarha belföldi értékesítése. Ezzel a problémával tehát feltétlenül foglalkozni kell. (Egy hang jobb felől: Igaza van!). En is éppen úgy kívánom, hogy az utolsó zsidó kereskedőt lássam, mint a túloldal, de mégis azt vagyok kénytelen mondani, hogy itt kissé elhamarkodtuk a dolgot, tudniillik mielőtt még megfelelő utánpótlásról gondoskodtunk volna, kizártuk a • zsidó kereskedelmet. így odajutottunk, hogy ma senki sem vesz. De én tisztelettel azt mondom, -hogy akárki venne, jobb volna, mint a jelenlegi állapot, mert ma senki sincs, aki venne. Mindenesetre behatóan kell foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert annak ellenére, hogy húshiány van bizonyos vonatkozásban, a mustra-marha eladhatatlan, mert nincsen vevő, nincsen kereskedő, aki ezzel foglalkozzék. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől) Azt hiszem, erre lehetne megoldást találni. A másik probléma a következő. Különösen, ha az állattenyésztés fejlesztéséről beszélünk, feltétlenül intézményesen kell megoldani a tenyészállat értékesítésének problémáját, hiszen e nélkül az állattenyésztés fejlesztése el sem képzelhető. Mint az előbb is leszögeztem, tudatában vagyok annak, — közismert tény — hogy az az állatlétszám, amely most rendelkezésünkre áll és a Csonka-Magyarországnak nevezett területen van, a területhez viszonyítva kevés, tehát ezt a létszámot már saját jólfelfogott érdekünkben, saját mezőgazdasági előrehaladásunk szempontjá". ülése 19UO december 11-én, szerdán. ból is feltétlenül emelni kell. De ha különösen arra gondolunk, hogy most a Nyugaton, részben Északon dúló háború valósággal föléli az ottani állatállományt, akkor — ha szabad magamat így kifejeznem — üzleti szempontból is feltétlenül arra kell törekednünk, hogy lehetőleg kicsi állapotban, kicsi formában, kis súllyal, fiatal korban nálunk lehetőlegegyetlenegy darab állat se kerüljön levágásra. Ha mi fel tudjuk szaporítani állatállományunkat^ különösen a tenyészanyagot,, ha vége van a háborúnak, a kifosztott és felélt Franciaország, a kifosztott és felélt Dánia és Hollandia és egyéb államok drága pénzen fogják tőlünk ezt a felesleget átvenni, tehát valami hasznunk nekünk is lehet akkor ebből a katasztrófából. Ezt a kérdést azonban intézményesen kell megoldani. A Dunántúl különösen a Dunántúl nyugati részén — merem állítani — ma már olyan magas fokon van, különösen a szarvasmarhatenyésztés, hogy nyugodtan vetekedhetik talán Svájc egyes részeinek szarvasmarhatenyésztésével is. Halálos vétek volna levágni csak egyetlenegy olyan szarvasmarha-ivadékot is, amely a továbbtenyésztésre alkalmas. A földmívelésügyi miniszter úr korábban kiadott egy rendeletet, — igen helyesen — az úgynevezett üsző vágástilalmi rendeletét, amelynek célja az, hogy tényleg minden továbbtenyésztésre alkalmas üszőborjú felneveltessék. Ezt a kérdést azonban tisztán rendelettel nem lehet megoldani, mert hiszen vannak esetek, amikor lehetetlenség a kisember számára a borjú felnevelése, akinek kötöttsége folytán — uradalmi cseléd, vagy törpebirtokos — ezt megfelelő férőhely, továbbá a takarmány nem teszi lehetővé. Ilyen esetben feltétlenül módot kell találni arra, hogy tőlük kellő időben ai megfelelő borjú átvétessék vagy közös istállóban, vagy más újabb gazdánál, tulajdonosnál elhelyezve neveltessék fel, hogy ne kerüljön vágásra, hogy ez az állat ne pusztuljon el a köztenyésztés számára. Én ugyanilyen szempontból szükségesnek tartom a sertésvágási tilalom kérdésével is foglalkozni, és pedig két szempontból. Ma 1-2 millió darabbal kevesebb sertés van az országban, aminek megint csak a helytelen árpolitika volt az oka, hiszen amikor itt bőségesen állott rendelkezésre szaporulat-malac, 80 fillért, 1 pengőt, legfeljebb 1 pengő 50 fillért lehetett egy darab malacért kapni, akkor természetesen .majdnem minden anyasertést kiirtottak. Ma érezzük ennek a hiányát, ezért hiányzik az 1,200.000 malac, mert akkor, a további szaporítás megszűnt. Ma tehát, amikor hiányzik állományunkból ez az 1,200.000 malac, tehát mintegy egyötöde az egész állománynak, nyilvánvaló, hogy ' ez nem fedezheti az ország zsírszükségletét. Nem volna szabad tehát megengedni, hogy 150—160 kilón aluli zsírsertések levágassanak, mert ez olyan, mintha a tyúkot megöljük, hogy a tojást kivegyük belőle; egy 'bizonyos súlyhatáron alul tehát meg kell tiltani a sertésvágásit. Továbbá meg kellene tiltani minden felnevelésre alkalmas malac levágását is, tiogy lehetőleg minden malac felneveltessék, ha másképpen nem, a családvédelmi és a szociális I alap (bekapcsolásával is, hogy a kisemberekhez juttassák a malacokat, akik azután ágy alatt, vagy a konyhában — amikor méig gyengék — próbálják azofcat felnevelni, hiszen a malac később talán megélhetésüket fogja biztosítani. Azt hiszem, nem fog ártani ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni. Az említetteken felül