Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

Az országgyűlés képviselőházának 167. ülése 19W december 11-én, szerdán. 99 iparosnak szabad, aki erre az elsőfokú iparhatóságtól engedélyt kap. Ez eddig rendben volna, mert az engedélyt a helyi viszonyokkal ismerős főszolgabíráink megfelelően fogják kiadni. Az engedély azonban csak meghatározott községre vagy községrészre szól, tehát nem lehet több községbe menni, és ugyanabban a községbe vagy községrészbe nem mehet több molnár, ami teljesen kizárja a szabad versenyt. EJ ben a formájában tehát nem fogadható el a rendelettervezet. Azonkívül a folyamodónak költségszámítást kell végeztetnie annak megállapítása végett, hogy nem bukik-e bele a csuvározásba. Ha valaki annyira meggondolatlan, hogy anélkül, hogy előre számolt volna, ezt megcsinálja, hadd bukjék bele, akkor nincs szükség rá a gazdasági életben. Nem lehet azonban éppen a kis vízimalmoktól, vízimolnároktól azt kívánni, hogy üzemmérnökökkel végeztessenek drága üzleti kalkulációkat ennek a kérvénynek beadását megelőzőleg. A rendelettervezet 3. §-a katasztrofálisabb a szabad csuvározás szempontjából, mert azt írja elő, hogy a csavarozó köteles mérleget magával vinni. Méltózta sék elképzelni, hogy a csuvározószekér zsákokat visz, természetes tehát, hogy azon mázsát, mérleget elhelyezni nem leh t. Ez csak úgy volna keresztülvihető, ha egy másik szekeret kötnének a csuvározószek érhez és arra tennék a mérleget. Tisztelettel kérdem, vájjon az a mérleg két-három zökkenő után pontos lesz-e? A mérleg élei hamar letörnek, és így a mérleg már nem mér jól. Az iparügyi minisztérium illetékes osztályát a nagy malmok abból a szempontból igyekeznek befolyásolni, hogy nem szabad a csuvározást megengedni, mert csalnak azok a csavarozó molnárok, nem adnak vissza tisztességes őrleményt az őröltetőnek. Ma már nem az a helyzet, hogy a magyar parasztot be lehessen csapni. Minden parasztházban van rnérieg, vagy ha nincs mindegyikben, de van minden másodikban és a községeknek is vannak mérlegeik. Nyugodtan meg lehet tehát engedni a csuvározást. Egyébként hangsúlyozom, méltóztassék elképzelni, milyen helyzetet teremt az, ha ezek a kis vízimolnárok a csuvározó szekéren mérleget kötelesek vinni és azonkívül átvételi eüsmervényeket is kötelesek^ kiadni. Hiszen akkor az.az egyszerű kis vízimolnár, aki alkalmazottat nem tud tartani, kénytelen lesz főiskolai végzettséget szerezni, hogy ezeket a munkálatokat a szekérhajtáson és zsákhordáson kívül el tudja végezni. Ha pedig kocsist alkalmaz, kénytelen lesz magasabb műveltségű kocsist alkalmazni, aki ezeket a ténykedéseket el tudja végezni. Mindez csak azt a célt szolgálja, hogy a csuvározást lehetetlenné tegye. Itt csak egy megoldás van: a csuvározásnak teljesen szabaddá tétele. Ü.'ból arra kérem az iparügyi miniszter urat, méltóztassék ebben a kérdésben végleg és határozottan intézkedni és méltóztastassék mielőbb teljesen szabaddá tenni a csuvrrozást, hogy a felhozott anomáliák megFZŰIjenek. [Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az iparügyi miniszter úrnak. Következik Horváth István képviselő úr második^ interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét felolvasni szíveskedjék. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz az alföldi népies állattenyésztés fokozott megszervezése és még gyorsabb ütemű fejlesztése tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak, hogy az Alföldön és főleg a Tiszántúl a ialusi népesség szociális boldogulását nagyon sok helyen az akadályozza, hogy az alföldi kisgazdák állattenyésztése úgy létszám, mint minőség tekintetében nagyon hátra van maradva? 2. Hajlandó-e a miniszter úr megfelelő intézkedéseket tenni a népies állattenyésztés fokozott felkarolása és megszervezése érdekében, különös tekintettel a jól bevált tejelés-ellenörzés és törzskönyvelés kereteinek kiterjesztésére?« 'j Elnök: Az interpelláló képviselő urat il

: leti a szó. Horváth István: T. Ház! Pataky László igen tisztelt képviselőtársaim interpellációjáiban az állatbetegségekkel kapcsolatban azt a kijelentést tette, hogy a kisgazdák különösen az állattenyésztésből élnek, abból származik jövedelmük legnagyobb része. Éa ehhez még hozzátenném azt, hogy a magyar gazdának általában,, különösen az utóbbi esztendőkben, főkép és elsősorban az állattenyésztés nyújtott némi jövedelmet s az állattenyésztés volt az, amely valamennyire elviselhetővé tette rá nézve az egyébként rendkívül siilyos gazdasági viszonyokat. Ha ez így van az egyén szempontjából, bizonyara így

t van a köz szempontjaiból is. Nyugodtan állíthatom tehát, hogy ennek a csonka országnak még ma i&, részben már egyéb, nemcsak kizárólag mezőgazdasági területekkel való gyarapodása után is rendkívül fontos problémája^ az állattenyésztés, az állattenyésztés fejlesztésének a kérdése. Mert ha az az egyének boldogulását biztosítja, akkor bizonyára agrárállam lévén — mindig ezt hangoztatjuk — a (közösség is ugyanúgy fog boldogulni, tehát 'nemzetgazdasági szempontból is nagy jelentősége van ennek a kérdésnek. T. Ház! Az újabb ors záigyarapod ássál kapcsolatban szarvasimar'haállományunk 3"5 millióra, lóállományunk 1'2 millióra, sertésállományunk 5*3 millióra, juhállományunk pedig 3 millióra -szaporodott. Ezek a számok látszólag nagyok, mégis szomorúan kell megállapítani, hogy a területekhez viszonyítva, sajnos, borzasztóan alacsonyak. Állattenyésztés szempontjából jobban állunk a dunántúli, különösen a Dunántúl nyugati részén lévő területen, mert azt mondhatnám, hogy ott megközelítjük a nyugati mezőgazdasági államoknak a területhez viszonyított állatlétszámát. Rendkívül rosszul állunk azonban a Duna-Tisza közén, a Tiszántúl, Felső-Magyarországon és amint szomorúan tapasztaltuk^ a visszatért keletmagyarországi és erdélyi részeken is. Annak érdekében, hogy az ország vagy pedig egvik országrész állattenyésztését megfelelően fejleszthessük, tulajdonképpen átfogó, az egész ország állattenyésztésére kiterjedő intézikedésekniek kell történniük. Elsősorban meg kell szerveznünk és 'biztosítanunk kell a megfelelő értékesítést. Az állattenyésztésihez csak akikor lesz kedve a gazdának, csak akkor fog a gazda az állattenyésztéssel —és különösen annak fejlesztésével — fokozottabb mérteikben foglalkozom, ha számítását megtalál

i.ft. Ehelyett különösen az utóbbi időben amikor kényszerűségből áttértünk a kötött gazdálkodás és az ármegállapítások mezejére, azt látjuk, hogy alig van már olyan állattenyésztési