Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1160

1160 Az országgyűlés képviselőházénak 165. ülése 1940. december 3-án, kedden. szeretném, ha ez nem sokáig késne és szeretném, ha a kevébibé szükséges alkalmaztatásokat mellőznék, — hiszen nincs rá fedezet, — s előtérbe tolnák ezeknek a szegény, szerencsétlen földmíyelő munkásoknak a családi pótlékát, hogy ők is megkaphassák ezt, mert a legtöbb magyar fiút a magyar parasztság, a magyar földmívelő osztály családjainak soraiban veszítjük el. (Ügy van! a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Tudom, nem is szabad eltitkolnom, hogy a kormány sok mindent megtesz, sok segítséget ad. Lehet, hogy többet is adna ablban az esetben, ha tudna, de talán más oldalról jobban szorítják, mert ebben a törvényhozó testületben éppen ezt az osztályt, a földmívelő osztályt, a kisgazdatársadalmat és a földmívelő munkást képviseljük talán a legkisebb számmal. Nem mondom, minden képviselőtársam megemlékezik róluk, de ne vegyék szemrehányásnak, hiszen én csak örülök neki, amikor megemlékeznek róluk, nagyon elhibázzák az előterjesztéseket, mert nem próbálták meg azt az életet és nem is tudják úgy átérezni a bajokat, mint azok, akik tulajdonképpen szenvedik. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Láttam különböző akciókat. Állatokat bocsátanak a gazdaközönség rendelkezésére. Szüksége van erre a Felvidéknek, talán Erdélynek is, majd bizonyára rákerül a sor. Az ország belsejében is igen sok dologban segít a kormány, kedvezményes áron vetőmagvakat oszt ki, állatokat bocsát a termelők rendelkezésére. Mindezek mellett óhajtanám, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk már egyszer innen a törvényhozó testületből arra a parasztságra, amely nem mondom, hogy az elsők közé, de nem az utolsó osztályok közé tartozik. (Ügy van! jobbfelől.) Én azt hiszem, hogy a kormány mindezeket az előadottakat megszívleli és igyekezni fog annak az osztálynak is segítségére sietni, amelyet én képviselek itt ebben a parlamentben. Egyébként, minthogy a kormány iránt bizalommal viseltetem, a felhatalmazást elfogadom. (Taps a jobboldalon. — A szónokot üd/

vözt\k ) Elnök: Szólásra következik? Árvay Árpád jegyző: Palló Imre! Elnök: Palló Imre képviselő urat illeti a szó. Palló Imre: T. Képviselőház! Csak a legnagyobb elismeréssel tudok az előttem szólott t. képviselőtársam megállapításaihoz hozzájárulni, amikor ő elsősorban a magyar paraszttársadalom megsegítését követeli, A magyar paraszttársadalom ennek a nemzetnek örök forrása, fennmaradásának örök biztosítéka és súlyos felelősség terheli azokat a vezető kormányférfiakat, akik nem ragadnak meg minden eszközt, hogy a magyar parasztságot minden téren megerősítsék és ezzel olyan erőtartalékot biztosítsanak a nemzetnek, hogy egy újabb ezeresztendős történelem során is igazolni tudja, hogy méltó arra a küldetésre, amellyel a Kárpátok medencéjében az isteni Gondviselés felruházta. Igen helyeseljük, amikor a kormánypárt oldalán is észreveszik, hogy vannak mulasztások, de viszont nem helyeselhetjük azt. amikor az üdvözlések és köszönetek özönét zúdítják a kormányra és dicsőítik a kormányzatot. Nekünk nem ez a feladatunk. (vitéz Leel-Őssy Árpád: Mi nem nagyon dicsérjük!) Sokan vannak, akik csak a dicséretet hangoztatják, s csak ezen a vonalon szólnak a felhatalmazási javaslathoz. Nekünk nem az a feladatunk, hogy dicséretet mondjunk, mert a miniszter urak is dolgozói a magyar társadalomnak, (Csizmadia András: Ügy van!) és minden dolgozó embernek fokozott erővel kell ma kötelsségét teljesítenie, (vitéz Lipcsey Márton: Ügy van!) Aki kötelességét teljesíti, aki eleget tett a nemzet iránti kötelességének, annak dicséret nem jár, őt majd a törteti elem fogja igazolni. Méltóztassék megengedni, hogy felolvassam "vitéz Eátz Jenő kiváló politikusunic, volt miniszternek szavait. Ö azt mondotta (olvassa): »Nem hajbókoló Jánosokat képzelek magamnak a nemzet képviselőiben, akik a kormány füttyszavára táncolnak, hanem előharcosokat, motorokat, élő és folyton hangos lelkiismereteket, akik a kormányt kényszerítik a vállalt Programm szerint való cselekvésre, akik kezdeményeznek, irányt szabnak, cselekedeteket követelnek és felelősségre vonnak.« Ez a helyes értelmezése a parlamentáris kormányzatnak. T. Ház! Nekünk nem szabad mindig csak a m ni ton gondolkodnunk, mert nem az a lényeg, hogy mi történt a múltban, hanem az, hogy hogyan készítjük elő a megingathatatlan jövendőt, (vitéz Ujfalussy Gábor: Igaz!) Éppen azért kell lelkiismeretünk szavai szerint bírálatot mondanunk, mert éppen úgy, ahogyan a tanári konferenciákon is, azon a bizonyos felhatalmazási értekezleten is elmondják a szakfelügyelők a maguk véleményét a tanárok munkájáról és azért mutatnak rá a rossz sajátosságokra, hogy javítsák az illetőt és kényszerítsék arra, hogy jobb úton, biztosabban vezesse a nemzet nevelését, ez vezet bennünket a bírálatnál is. Az a nemzet egészséges, amely nem meditál a múlton, csak okulást szerez belőle és mint élő szervezet hozzákezd a sebek hegesztéséhez és a fejlesztéshez. Ez a helyzet kötelez bennünket, amikor a nemzet fejlesztésére és lövőjének kiépítésére gondolunk. A történelmi múltból emlékeztetőül csak annyit, hogy megfogyva bár, de törve nem, mindig élt nemzet e hazán és eleget tett történelmi küldetésének. Ez 'a történelmi küldetés nem más, mint a Kárpátok medencéjének földrajzi egységén épülő gazdasági és szellemi kultúra kifejlesztése és ennek a kultúrának segítségével a medencén belül szétszórt néprajzi elemek összekapcsolása, s ezzel annak az egységes politikai hatalomnak létrehozása, amelynek a Kárpátokon is túlterjedő sugárzását mindenkor a magyar nemzeti gondolat szabta meg ós fogja megszabni a jövőben is. A nemzet ezzel a hatalmi ténvezővé válásával tudott helyet biztosítani Európában a maga különleges nemzeti műveltségének és csak ezen az úton válhatott az emberiség kultúrtényezőjévé. Ez a nemzet százados élethalálharcot vívott, újra meg újra megnyilatkozó, minden népnél különb hősiességgel, heroizmussal vívott harcokat, s a szörnyű idők tanulsága éppen az, hogy a magyarság hatalmas népi ereje mutatkozott meg a történelem során. Ez számszerűségében abban áll előttünk, hogy a kalapos király korabeli 27%-os magyarság a legnagyobb elnyomatás ellenére is 51%-ra tudott erősödni. Éppen ebben rejlik a mi politikai fejlődésünknek ós nemzeti felsőbbségünk teljességének a lehetősége is. A népi erőkre kell támaszkodnunk. A népi erőt kell kifejlesztenünk es akkor megadtuk a fejlődésnek a feszülő és robbanó erők hatalmas energiáját. A trianoni politikai és földrajzi helyzet állandóan fenyegette a nemzeti létet, és sehogy sem nyújthatta a nemzeti kultúra kifejlesztéséhez, tehát a nemzeti hivatás betöltéséhez szükséges nyugalmat és biztonságot. Ma már változott a helyzet az isteni gondviselés különös kegyelme folytán, de ép-