Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1157

Az országgyűlés képviselőházának 165. családtagjának, a gyermeknevelő és otthont fenntartó anyának, valamint a munkakép­telenné vált dolgozóknak. A mai kompromisszumos államhatalom, amely csak olyan módon avatkozik be az ügyek intézésébe, hogy alkalomadtán egy tollvonás­sal visszacsinálja a tegnapot, érzelmi világánál és gondolkozásmódjánál fogva képtelen a kor­szerű célokat megvalósítani, igazságos és szo­ciális új világot felépíteni. Itt van például a földreform kérdése. Min­denki tisztában van azzal, hogy a földreformot szociális szempontból és népünk fennmaradása szempontjából végre kell hajtani. Ezzel szem­ben a kormányzat jelenleg is, mint mindig, gazdasági okokra hivatkozik, hogy időt nyer­jen a meg nem valósítására. Persze a föld­reform megvalósításához pénz kell, de a mai kormányzat nem akarja és nem is tudja hatal­mat a bankokráciával szemben érvényesíteni es így nincs pénz, tehát nincs földreform. Ugyancsak itt van a minimális munkabérek kérdése. A kormányzat nem képes biztosítani a termelesből azt a hányadot, amely mezőgaz­dasági es ipari munkásságunknak a szükséges létminimumot megadná. Ma a kormány mini­mális munkabéreket állapít meg, holnap a munkaadók liberális része igyekszik a minimá­lis munkabéreket kijátszani, holnapután pedig az arakat olyan irányban emelik, hogy a mi­nimális munkabérek megállapításának semmi értelme nincs. Az egyik oldalon tehát látjuk népünk tengernyi nyomorát, a minimális mun­kabérért, a létminimumért küszködő, kiuzsorá­zott munkásságunkat, a másik oldalon pedig ott látjuk a még mindig a múlt tradícióin élő, feudális, kapitalista és főpapi világunkat, akik csodálatos módon még mindig nem akarják látni^ és tudomásul venni az új európai eszmé­ket és fokozatosan azon fáradoznak, hogy új­ból és újólag, hogyan és miként lehet megaka­dályozni az új magyar világot, a magyar nem­zeti szocialista munkaállam megvalósulását. Ezen az oldalon látjuk még odalapulva és oda­simulva az antiszociális zsidóságot, akiknek a méltányosságra való hivatkozásait a kormány­zat mindig és állandóan, bőségesen honorálja. Ami a családvédelmet illeti, itt a kormány­zat intézkedései szintén csak egyes rétegekre terjeszkednek ki és részesítik azokat családi pótlékban, családi segélyben. A dolgozók ösz­szes gyermekeire ki kell terjeszteni az amúgy is csekély 5 pengős családi pótlékot, nehogy a közeljövőben nálunk is elhangozzék az a szo­morú, az a lesújtó, a nemzetre nézve legfájdal­masabb felkiáltás: el kell pusztulnunk és el­pusztulunk, mert nem születik elég gyermek! Az öregségi és rokkantsági biztosítás szin­tén nem felel meg az új korszellemnek. A biz­tosítottnak járó havi összeg oly csekély, és azt olyan súlyos feltételekhez kötik, hogy abból teljesen lehetetlen még a legszükösebb körül­mények között is eltengődni, leszámítva az ál­lam és egyes vállalatok nyugdíjasait. Az Or­szágos Társadalombiztosító Intézetnél átlagban 20 pengőn alul, a Magánalkalmazottak Bizto­sító Intézetnél havi 25 pengőn alul, a Mezőgaz­dasági Biztosító Intézetnél havi 5—10 pengő között részesülnek járadékban az ellátásra szo­ruló kiöregedett és rokkant munkások. Amint tehát látjuk, a felsoroltak megint csak azt iga­zolják, a szociális kérdésekben épp úgy, mint a közegészségügy kérdéseiben, hogy a kor­mányzat részéről csupa toldozásokból és foldo­zásokból állanak az intézkedések, holott csak korunknak megfelelő, nagyméretű átalakulás biztosíthatja és biztosítja fajunk fennmaradá­KÍ3PVISELÖHÁZI NAPLÓ VU. ülése 19U0. december 3-án, kedden. 1157 ; sát ós felemelkedését, aminek megvalósítására pedig minden gazdasági feltétel megvan ha­zánkban. Mivel azonban a kormányzatban hiáinyoz­: nak a szükséges szellemi és lelki feltételek, amelyek révén népünk égető sorskérdései a kö­[ zel jövőben megvalósíthatók volnának és mi­vel a kormányzatban hiányzik a nemzet egye­temességével szemben a felelősség és a jószán­dék, ezért ezt a felhatalmazási törvényjavasla­tot nincs módomban elfogadni. (Éljenzés és k tavs a szélsőbaloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) ' ;•», ! \ Mi Elnök: Szólásra következik? Árvay Árnád jegyző: Csizmadia András! ! Elnök: Csizmadia András képviselő urat illeti a szó. i Csizmadia András: T. Ház! Előttem szó­lott t. képviselőtársam beszédével csak igen [ röviden óhajtok foglalkozni. Ö említette a munkáskérdést, és szó volt a munkás kiuzsorá­^ zásáról is. Nagyon természetesen a munkáskér­i dés ennek az országnak nehéz problémája, és ezt a kérdést valahogyan meg kell oldani. Ez s azonban nem olyan kicsiny probléma, mert hi­szen a munkabérek felemelésére olyan ala­a nyokat is kell keresni, akik a munkabéreket meg is tudják fizetni. ï Itt van például a földmívelőosztály. A - föld mívesmunkások létminimuma nincs biz­i tosítva. Ez elvitathatatlan. Ha azonban vizs­k gáljuk a gazdatársadalomnak, különösen a kis­gazdatársadalomnak helyzetét, azt látjuk, hogy annak létminimuma sincs biztosítva, és ? látjuk azt is, hogy különösen a mai mostoha >» időkben minden kisgazdát ós minden föld­k mivelő munkást el lehetne nevezni hősnek, k mert kora reggeltől késő estig dolgozik, túrja '" ezt a mai saras, vizes földet, ami olyan nehéz, i" hogy aki azt nem próbálta, annak mondhat­nám, — és nem sértésül mondom — hogy fo­" galma sincs róla, milyen nehéz munkát és küz­delmet végeznek ezek az emberek azért, hogy a jövő kenyérmagvat biztosítsák. Láttuk azt, a hogy a múlt évben ránk zúdult az árvíz­katasztrófa, az altalajvíz felfakadt és így u igen sok kisexiszteiiciának, kisgazdának még a kenyérmagva sem termett meg, s az, aki ? máskor legalább egy-két, vagy három-négy 1 munkást foglalkoztatott, most még csak egy­; " nek a munkadíját sem tudja fizetni. Minden­v esetre visszatérek oda, hogy a munkáskérdést ? feltétlenül meg kell oldani, a földmívelőmun­káskérdést is. Itt a parlamentben a költségvetési vita alkalmából több oldalról elhangzottak bizo­h nyos kérések, nevezetesen olyan formában, ; . hogy mivel a tisztviselők, az orvosok és nem t tudom, melyik osztályba tartozók fizetése ala­Ü csony, azt emelni kellene. Én ennek nem aka­L tok ellentmondani, mert mindannyiszor, ami­[_ kor erről volt szó, én magam is megszavaztam a fizetésemeléseket, azonban innen, erről a n helyről kötelességem felhívni a t. Ház figyel­i- mét arra, hogy egyszer már gondoljunk a szerencsétlen földmívelőkre is. (Ügy van! Ügy ö van!) Nem mondom, hogy ezek nem érzik a i- kormány segítségét, lehet, hogy a kormány ta­t Ián messzebb is elmenne a segítség terén, ez L- azonban bizonyos anyagi hiányok miatt nin­t csen módjában, de mégis valamit kell ten­nünk ezek helyzetének javítására is, mert hi­>- szén látjuk, hogy a földmívelőosztály ma már k távolodik a földtől és nem is ok nélkül távolo­s dik. Látja azt, hogy minden osztály megélhe­L- tése sokkal jobban biztosítva van, mint az övé. 168

Next

/
Thumbnails
Contents