Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1110

1110 Az országgyűlés képviselőházának 164. ülése 194-0. december 2-án, hétfőn. jük a két sarkuk közé jutott s mikor azután vért hánytak és lenéztek a földre, akkor Iczigovits, az egyik kínzómester, azt mondta: ez lesz a te sorsod is. (Maróthy Károly: Jó ezt egy kicsit feleveníteni, még mindig itt van \) Nem akarom felolvasni ennek az ülésnek az egész jegyzőkönyvét, de azt mondotta még Pékár Gyula (olvassa): »Levágott ujjak, fülek, orrok és más egyéb levágott emberi testrészek hevertek ott s amikor elájult az illető, akkor a humánus kommunisták orvosi kezelés alá vették őket, két napig rummal, kaviárral és mindennel ellátták, két nap múlva pedig újra levitték őket. Nem hallottak Önök erről? Es önök nem tiltakoztak ez ellen? (Maróthy Károly: Az egységokmány megvolt! Az egységokmányos Peyer! — Zaj.) Elnök: Méltóztassék a felolvasásokat befejezni. Lili János: Rögtön befejezem. Azt mondotta még Pékár Gyula (olvassa): »Nem akarom ezt a lajstromot folytatni, mert volna itt még több elmondanivalóm, például annak az apácának esete, akinek nyelvét kihúzták és a homlokára szegezték, azután a bakátstéri pap, akit elevenen feszítettek meg és akinek a fejébe srófokkal srófoltak egy vaskoronát.« Akkor, amikor ebben a nemzetgyűlési értesítőben ezeket a borzalmakat kell olvasnom, újra csak fel kell emelnem a szavamat és figyelmeztetnem kell mindenkit, hogy itt & t. Ház tagjai közül ne kacérkodjanak újra ezzel a gondolattal a nemzeti szocializmus elleni gyűlöletükben. (Egy hang a jobboldalon: Ne figyelmeztessenek. — Maróthy Károly: Most is kötelet ígérnek.) Elnök: Hogyan méltóztatik ezt, érteni? Hogy a túloldalon ülő párt ne kacérkodjék ezzel a gondolattal? Mit méltóztatnak ezalatt érteni? Lili János: Nem ezzel a gondolattal, hanem azokkal, akik ezeket a gondolatokat ma is képviselik. {Maróthy Károly: Tapsoltak Peyernek! Erről van szó!) Elnök: Méltóztassék ezeket a tisztán személyeskedő megjegyzéseket abbahagyni és más tárgyra áttérni. Lili János: Ez nem személyeskedés. (Maróthy Károly: Nekem Ígértek kötelet!) Nekem nem Peyer igen t. képviselőtársam személye ellen van kifogásom, hanem ez ellen a szellem ellen, amelyet Peyer képviselő úr képvisel a Buehingerekkel együtt. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Kölcsey István: Elég baj volt, hogy tapsoltak kérem! — Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — vitéz Lipcsey Márton: Mi közünk volt hozzá? — Zimmer Ferenc: Ezt meg kellett mondani!) Akkor a dolog el van intézve. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Össze kellene fogni! — Mosonyi Kálmán: Ilyen gesztusokkal azonban nem lehet!) T. Ház! En ismételten csak azt mondhatom, vigyázzunk, hogy 1919 mégegyszer meg ne ismétlődjék, (vitéz Lipcsey Márton: Maga mondja nekünk?) Elnök: Kérem yitéz Lipcsey képviselő urat, méltóztassék csendben maradni! (Rajniss Ferenc: Pont annyi joga van, mint fordítva!) Lili János: Nagyon megnyugtató számomra az, hogy bárkik voltak azok, akik tapsoltak és akik kedélyesen mosolyogtak, amikor Peyer Károly ezeket a vádakat reánk szórta, munkásember nem volt köztük, aki tapsolt volna. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A munkásembereknek ma már — és ez fáj annak az oldalnak — kinyílt a szemük, tisztán lát ják, hol van a helyük (vitéz Lipcsey Márton: Ül azokból itt is!) és nem hajlandók azokat a Monusokat, Peyereket és hozzájuk hasonló urakat követni, akik hosszú évtizedeken-keresztül a munkásságot csak ugródeszkának és kalapácsnak használták céljaik elérésére. Megértem, nagyon fáj. egyeseknek az, hogy a munkásság nem hajlandó ma már ott menetelni» ahol negyven-ötven esztendőn keresztül menetelt, de hozzá kell szoknia ma már mindenkinek ahhoz, hogy a munkásság rájött arra, hogy saját sorsának irányítását minden néven nevezendő zsidó befolyás és szellemiség nélkül is, maga tudja ellátni. Én soha nem azonosítottam a magyar munkást az úgynevezett kommunistával. Nem a magyar munkás volt az oka annak, hogy valamikor beterelték oda, ahová nem jószántából ment, hanem elsősorban azok, akik nem világosították fel őt arról, hogy hová vezeti ez a társaság. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Visszaéltek vele! — Pápay István közbeszól. — Rajniss Ferenc: Miért haragszik, kedves bácsi? Nincs itt semmi baj!) Elnök: Rajniss képviselő urat kérem, méltóztassék a tárgyalás komolyságát megőrizni és az ilyen megjegyzésektől tartózkodni. Lili János: Befejezésül csak annyit szeretnék leszögezni, hogy lépjen rá végre a kormány a szociálpolitikának arra az útjára» amely egyedül és kizárólag vezet a nemzeti boldogulás felé; ismerje el végre minden dolgozónak — és csak dolgozónak -— a jogát, és hozzon rendelkezéseket, amíg nem késő, abban a szellemben, hogy minden néven nevezendő jog csak a munka kötelezettségéből fakad, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) minden jövedelem csak munka ellenében élvezhető. Szűnjék meg végre az a helyzet, — mert egy nemzet nem bírja ki hosszú ideig — hogy munkátlan herék, dologtalanok, vagyonukból élők élősködjenek a nemzet testén. A nemzet minden egyes tagjának kötelessége dolgozni, aki pedig nem dolgozik, az ne is egyek, az menjen el oda, ahol munka nélkül is megél. T. Ház! En nem látom a kormány politikájában azt a széndekot, hogy végre tényleg hozzákezd a szociális problémák megoldásához, (vitéz Lipcsey Márton: Még most sem látja?) Húsz esztendő óta egyhelyben topogó, halogató, »majd megvalósítjuk« politikát látok, és éppen ezért, mert tökéletesen bizalmatlan vagyok a kormányzattal szemben, a felhatalmazást nem adom meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Vasvári Lajos. Einök: Vasvári Lajos képviselő urat illeti a szó. Vasvári Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Előttem szólott t. képviselőtársam a műnk ás kérdéssel kapcsolatban fejtette ki álláspontját, azzal a munkáskérdéssel kapcsolatban, amely problémája az egész nemzetnek. Ezzel a kérdéssel egyes kiragadott részleteket ismertetve, igen néhez foglalkozni. T. képviselőtársam igen gyakran hangoztatta az 1918-as eseményeket s azoknak megismétlődésétől óva intette az országot és bennünket, kormánypárton ülő képviselőket. (Egy hang a jobboldalon: Mi meg őket!) Intett bennünket arra, hogy a dolgok menetére megfelelően figyeljünk. Azt hiszem, hogy erre a figyelmeztetésre nekünk nincs nagy szükségünk. (Egy hang jobb felül: Semmi szükségünk nincs rá! ~ Pápay István: A ^bányászsztrájkl) A t. képviselőtársam beszédének azzal a részével foglal-