Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1109

Az országgyűlés képviselőházának 16U. dik. A gyakorlat azonban egészen mást mutat. Tény az, hogy kevesebb munkanélküli van ma, mint volt évekkel ezelőtt, azonban tény az is, hogy egy-egy munkás ma kevesebbet keres, mint keresett évekkel ezelőtt. Legyen szabad itt egypár példát felolvasnom. Az 1929. évi bérviszonyokat véve alapul, a munkásság átlagos bérvesztesége — amely hogy miből állt elő. arra még röviden ki fogok térni — 1934-ben 18 millió pengő volt, 1935-ben 36 millió pengő. 1936-ban 40 millió pengő és így tovább, 1938-ban 20 millióra csökkent. Azzal most nem akarom a t. Ház idejét igénybe venni, hogy öt év alatt milyen összegeket vesztett a munkásság. Amikor ma 7%-os fizetésemelést akar juttatni a kormány a munkásságnak, sikkor talán nem érdektelen a következő statisztikai összeállítás felolvasása. Vegyük alapul a háború utáni idők gazdasági konjunktúrájának csúcspontját, ez az év 1929 és a válság után azt az, időpontot, amikor a termelés a régi színvonal fölé emelkedett», ez pedig 1937. 1929ben a 244.120 munkásnak kifizetett bér 351.915.000 pengő volt, a termelt javak értéke pedig 2.857 millió pengő. 1937-hen a 276.500 munkásnak kifizetett bér 319,802.000 pengő volt, a termelt javak összege pedig 2952 millió pengő, vagyis 1937-ben kereken százmillió pengővel emelkedett a bruttó termelési érték és 30.000-rel több dolgozó foglalkoztatása mellett a kifizetett bér 30 millió pengővel volt kevesebb, mint 1929-ben. Ez a számítások alapján átlagosan 30°/o bér* veszteséget jelent a munkásság számára. En tehát erre a tételre és erre a problémára csak azért tértem ki, hogy ne magasztalják a velem szemben ülő t. képviselőtársaim annyira az egekig azt a szerencsétlen 7%-os béremelést. Mert 1929-től 1937-ig a munkásság 30°/o-ot veszített béréből. Ennek a munkásság zsebéből kihúzott összegnek kamatos kamatai 1929 óta többet tesznek ki, mint az a 7%, amit most visszakap a munkásság. (Kóródi Tibor: További 30°/o-J£al az árak emelkedtek!) Igen, erre nem is akarok kitérni. Igen t. Ház! Amíg a kormány ezeket a problémákat gyökeresen meg nem oldja vagy legalább a megoldásukhoz hozzá nem kezd, ameddig csak ráolvasással, és »majd megcsináljuk!« jelszóval igyekszünk ezeket a problémákat az útból félretenni, addig a szociális nyomor folyton emelkedni fog, addig a szociális nyomor mindig sötétebb és sötétebb lesz. a magyarság mindig jobban és joibban pusztul. Amikor ezek a problémák itt vannak, itt dörömbölnek az ajtónkon és megoldásra vár nak, akkor nagyon szomorú jelenségnek kell minősítenünk azokat az eseményeket, amelyek pár nappal ezelőtt itt Peyer Károly képviselő úr felszólalása alatt lejátszódtak. Akkor, amikor a szociális nyomor odaát is a megoldást és a munkásság jólétének emelését sürgeti, előfordulhat az, hogy ma, 1940-ben felszólalhat itt Peyer Károly és kitaníthatja a Ház minden egyes tagját; (Rajniss Ferenc: Kötelet ígért a kis aranyos!) kötelet ígérhet a Ház egyes tagjainak és ugyanakkor, ami a legszomorúbb és a legsiralmasabb, a szemben lévő oldalon többen akadnak, akik ezt nagy megelégedéssel veszik tudomásul, sőt megtapsolják azt a Peyer Károlyt, akinek ténykedéseire vonatkozóan lessek bátor majd egypár mondatot egy 1922. évi nemzetgyűlési naplóból felolvasni. Azt a Peyer Károlyt, aki még mindig a Buchingereknek és Mónus Illéseknek, vagy legalábbis az ő szellemüknek exponense, megtapsolták a ülése 19 W. december 2-án, hétfőn. 1109 I másik oldalon egyedül és kizárólag azért, mert jólesett odaát a nyilasgyülöletűknek, a hungaristagyűlöletüknek, hogy Peyer Károly nekirohant egyik részről a nyilaskereszteseknek, másik részről pedig az Imrédy Béla igen t. képviselőtársunk által vezetett magyar megújulás pártjának és ezt jólesően tapasztalták. En figyelmeztetek innen mindenkit a szemben lévő oldalon Ils, hogy ezek a

f jelenségek kísértetiesen hasonlítanak egy másik jelenséghez, melyet 1918-ban láttunk, amikor az a helyzet állt elő, hogy egyszerre elkezdett a főúr, a pap és a földbirtokos tapsolni a szociáldemokratáiknak. (Pápay István; Más nincs is, csak ez a három tényező? Más nem ül itt?) De ezek tapsoltak odaát nekik. Elnök: Ne méltóztassék általánosságban három társadalmi osztályt ilyen módon a múltra vonatkozóan vádolni. (Zaj.) Lili János: Nagyon elszomorítónak tartom, hogy ma, az új Európa születésének idejében, a túloldalon ülő és különböző társadalmi osztályokhoz tartozó képviselőtársaim tapsolnak annak a Peyernek, akinek szereplésére az 1922 augusztus 2-án felvett nemzetgyűlési napló világit rá. Itt többek között Pékár Gyula egyik felszólalásában azt olvashatom (olvassa): »Én Sehurek elvtársat illetőleg, azt hiszem, hivatkozhatom talán a t. szociáldemokrata képviselő urakra, — emlékezhetnek rá — akik tagjai voltak a szovjetparlamentnek.« »Ka már a szovjetparlament-szónál vagyunk, amit éppen az egyik t. képviselő úr kiejtett, akkor méltóztassanak megengedni azt, hogy megkérdezzem itt az ország színe előtt tisztelettel önöktől, — mert kolportálnak itt 12 nevet — igaz-e, hogy ezek a képviselők tényleg a szovjetparlament tagjai voltak?« Továbbmenve, Pékár Gyula azt mondotta még (olvassa): »Nem szekatúrából akarom ezt kérdezni, hanem azért kérdezem, mert ha t. képviselő urak a szovjetparlamentnek is tagjai voltak, akkor bocsássanak meg, de minden szavuk a magyar nemzeti társadalom nevében más latolás alá esik. Mert akikor az a vehemencia, amellyel önök az önök vörösjelvényes első fellépésüktől fogva a régi elveik mellett kitartanak és támadnak, ez a vehemencia valami olyan érzést kelt bennünk, mintha önök azt gondolnák, hogy még mindig a régi parlament tagjai és onnan beszélnek ennek a nemzetgyűlésnek!« T. Ház! Itt Pékár Gyula felsorolta azt a 12 nevet, akikről szó volt, felsorolta többek között Peyer Károly nevét is, az 1919-es egységokmányt aláíró Peyer Károly nevét és Peyer Károly képviselő úr elfelejtett ez ellen tiltakozni, holott Propper Sándor tiltakozott az ellen a megállapítás ellen, (Rajniss Ferenc: Az minden ellen tiltakozik, mert az olyan fiú!) hogy a szovjetparlament tagjai között lett volna. De továbbmegyek. Pékár Gyula még a következőket mondotta (olvassa): »Méltóztassanak megengedni, hogy egy tiszteletteljes kérdést intézzek önökhöz. Lássák, uraim, mialatt mi júniusi ellenforradalmárok, itt voltunk ebben az épületben lefogva, mialatt mi itt hallottuk az üdvrivalgásokat és tapsokat, amikor a folyosókon bilincsekben átvezettek, azalatt önök talán ugyanazon a helyen ültek, amelyen most ülnek. Akkor kínozták odalent Szörtseyt, Kovács Dezsőt, Péteryt, kínozták olyan borzalmas módon, ami minden kannibálizmust megszégyenít. Negyvennyolc órán át kínozták őket, I tartották őket kikötve, úgyhogy a végén a fe-