Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1105

Az országgyűlés képviselőházának M>h. \ hogy semmi néven nevezendő vonatkozásban és közösségben a tulajdonképpeni szegedi gondolattal nines. (Pápai István: Maga sem hiszi, amit mond!) T. Ház! A kereskedelmi tárca költségvetésénél ide hoztam a Ház elé a hajósok sérelmeit, a hajósok bajait és hangsúlyoztam akkor is, — hivatkozván a Magyar Nemzet-nek egy akkor megjelent cikkére — ha mi akarjuk

t hogy a mi fajtánkat, a mi honfitársainkat idegenben olyan foglalkozási ágaknál, amelyeket külföldön vagy külföldi vállalatoknál kell ellátniok, megbecsüljék, akkor elsősorban mi járjunk elől jó példával és mindenekelőtt mi beesüljük meg a saját honfitársainkat. Igyekezzünk olyan életet teremteni itthon honfitársainknak, magyarjainknak, — és ez nemcsak a hajósokra vonatkozik, hanem minden néven nevezendő magyar testvéremre — hogy irígykedéssel nézzen mindenki arra a magyar dolgozóra, arra a magyar munkásra. Teremtsünk olyan állapotokat, olyan szociális helyzetet, amilyent az ország vagyoni helyzete minden körülmények között megenged és lépjünk egyszer végre arra az útra, amely a szegedi gondolatnak szintén egyik alapvető ténye, hogy az igazságosabb jövedelemmegoszlás alapján biztosítsuk minden egyes magyar munkásnak, minden egyes magyar dolgozónak a kultúremberhez méltó életszínvonalat, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A hajósok problémái után engedtessék meg nekem, hogy néhány rövid mondatban kitérjek a tengerészek és a magyar tengerészet problémáira. Tudjuk azt, hogy a magyar kereskedelmi tengerészeinek nagy része tényleg a fehér rabszolgaság súlyos sorsát viseli; kénytelen zsidó ágenseken keresztül külföldi, sokszor olyan hajózási vállalatokhoz elmenni, amelyeknél rosszabb sorsa van, mint talán a rabszolgáknak. És itt sokan azt mondhatnák, amit hallottam egyik oldalról, hogy valutát hoznak haza azok a külföldön, idegen vállalatoknál szolgáló magyar tengerészek. Ez a valutaszerzés, amelyről egy állítólagos szakembertől hallottam, messze eltörpül azok mellett a veszteségek mellett, amelyek ezen az alapon nemcsak a külföldi, hanem a magyar kézben lévő tengerhajózási vállalatokon keresztül is érnek minket. A Duna-tengeri hajók megépítésével kapcsolatban már a nagydobot verték ugyanúgy, mint a kormányzatnak más ilyen ténykedésével kapcsolatban, azonban e hajózási politikáinknál — ugyanúgy, mint minden más politikánál — a kormány ténykedését a kicsinyesség, a kiskaliberűség. az egyhelybentopogás, a rövidlátás, jellemzi. Ennek a rövidlátásnak és egyhelyben topogó politikának következménye az, hogy végtelenül meg vagyunk elégedve, amikor húsz hosszú esztendő alatt négy Dunatengerjáró hajót építettünk. Ez a négy Dunatengerjáró hajó, amelyről azt mondhatom, hogy talán éppen a 'bekövetkezett habom folytán rentábilissá vált és amely hajózott egy ideig Budapest és Palesztina között, — ma már csak egy részét járja ennek a vonalnak — kötelességünkké tette volna azt, hogy sokkal intenzivebben foglalkozzunk ezzel a problémával és ma már azt mondhatom, legalább 40--50 ilyen hajónak kellene szaladgálnia a Dunán. Esészen természetes, (hogy ez befektetést igényel. Hozzávetőleges számítás szerint 40—50 millió pengőnyi befektetést igényelne, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy hajógyáraink az alatt a négy-öt esztendő alatt. KÉPVISELÜKÁZI NAPLÓ* VII. "Mse 19 UO. december 2-án

y hétfőn. 1105 amíg ezeket a hajókat építik, sokezer és ezer magyar munkásnak adtak volna kemény munka ellenéhen becsületes megélhetési lehetőséget. Ezzel a hajózással kapcsolatban van még egy másik probléma, amely megoldásira vár és amely megoldatik nagyon rövid időn helül s ez a mintegy kétmillió zsidónak és ingóságaiknak külföldre, tengerentúlra való szállítása, amely kivándoroltatás lebonyolításába, de legalább a mi hazai zsidaink kiszállításába mindenesetre bele kellene a magyar tengerhajózást kapcsolni. Haza kellene hozni ezek helyett a külföldön, a tengerentúl, elsősorban Amerikában élő magyarjainkat s ezt mindenesetre a magyar hajózás számára kell fenntartani. Ehhez ugyancsak hajókat kell építeni,, minimálisan 8—10 óceánjárót, amelyek nemcsak ennek az egy üzletágnak lebonyolítására, nemcsak a zsidók kiszállításának lebonyolítására volnának felhasználhatók, hanem megteremtenék a kapcsolatot a világgal és Budapestből bizonyos feltételek mellett tényleg európai kikötőt csinálhatnának. A? államtitkár úr az imént rosszalólag csóválta a fejét, pedig tudhatja, hogy a nemzeti és szabadkikötő egészen komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy a jövő év folyamán két-három hajó építkezését kezdi meg. (Antal István államtitkár: En nem csóváltam a fejemet. Tevéd a képviselő úr!) Bocsánatot kerek, akkor rosszul láttam. Ezekkel a hajóépítési problémákkal kapcsolatosan ki kell térnem egypár rövid mondatban a nemzeti szabadkikötő fejlesztésére. A nemzeti szabadkikötőről bebizonyított tény, hogy egyike azoknak az üzemeknek, amelyek nyereséggel zárják az esztendőket^ Nyereséggel dolgozik, állami szubvencionálás, támogatás, nélkül. Szóba kell hoznom az ott található állapotokat. Az áruk elhelyezése korul és egyébként mutatkozó hiányokat minden körülmények között a legrövidebb időn belül pótolni kell. Ezekről a hajós- és tengerészproblémákról, a hajóépítésekkel és az építések fejlesztésével kapcsolatban rengeteget lehetne még beszélni, én azonban összegezve csak azt kívánom leszögezni, hogy ne álljunk meg és ne topogjunk tovább e mellett a négy kis hajó mellett, hanem igyekezzünk a magyar hajózást tényleg odafejleszteni, ahova a magyar hajózásnak el kell érnie, kihasználva ezt az Isten áldotta lehetőséget, amelyet a Duna biztosít számunkra és ezen az alapon igyekezzünk annak a sokszáz, mondhatnám többezer magyar tengerésznek újra becsületes kenyeret és magyar kenyeret adni, akik ma kénytelenek különböző helyeken egészen jelentéktelen állásokban tengetni életüket, vagy kénytelenek külföldre menni és hónapokig, évekig nem tudván hazajönni, ott keresni meg kenyerüket, hogy valami úton-módon folytathassák azt a hivatást, amelyet magyar államköltségen tanultak ki elsősorban. A hajóépítéssel kapcsolatban még csak az a megjegyzésem volna, hogy az Oti., a Mabi., az Otba. és a különböző pénzhatalmasságok által tartalékolt milliókat be lehet fektetni akár hajóépítésekbe is, be lehet így is üzletekbe fektetni, ha szakszerűség érvényesül annak az üzletágnak a vezetésénél. Nemcsak öreg bérházak megvételénél lehet rentábilis üzletet csinálni, hanem ezen az alapon is. Természetes azonban, hogy akkor, amikor hajóépitésekrof vagy hajóvásárlásokról beszélünk, nem sza161