Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1104

1104 Az országgyűlés képviselőházának 16& elilordult tőlünk, átszökött a másik táborba és ellenünk fordult, {ügy van! Ügy van!) De amikor ezeket elmondottam, a valóságnak megfelelően azt is el kell mondanom, . hogy voltak a zsidók között olyanok is, akik az erdélyi magyarság létfenntartási küzdel- \ inében az első helyen állottak és azoknak so^ raiban minden küzdelmet megvívtak. Voltak olyanok, akik a saját fajtájuknak elfordulását ostorozták s ezért a saját fajtájuk őket megvetette, a románság pedig úgy tekintette őket, mint ellenségüket. Ezek börtönben ür~ tek, letartóztatva voltak, meghurcoltattak, minden szenvedést elviseltek olyan mértékben, hogy a magyarok legjobbjai között is kevesen voltak, akik többet viseltek el. (Maróthy Károly: Besszre spekuláltak!) Ezt el kellett mondanunk. Olyanok is voltak, akik az első szervezkedés idején, amikor szegényesen és szerényen kellett megindítani munkánkat a hazavesztés után, az anyagi alapot néhányan közülük adták össze, amivel megindulni tudtunk. Volt közöttük olyan, aki húsz esztendőn keresztül minden gyülekezetünkben ott volt s mindig okos és meggyőző szóval a mi küzdelmeinknek helyes irányt és útmutatást adott. Egy városban, ahol az egész varos magyar lakossága fellobogózta házait román színekkel, egy zsidó akadt, aki soha húsz esztendő alatt nem tette ki ezt a zászlót, annak ellenére, hogy kilátásba helyezték, hogy ezt az állammal szemben való ellenséges cselekedetnek minősítik, ami pedig a legsúlyosabb, amit valaki elkövethet Romániában. Azonkívül voltak olyanok, akik a magyarság legkülönbözőbb céljait szolgálták azáltal, hogy adományaikat eljuttatták hozzánk, akik becsülettel tudtunkra adták, hogy mindig rendelkezésre állanak. Ezek bűnt nem követtek el. Ezeknek felsorolása után felemlítem, hogy egy zsidótörvény megalkotásának elvétett iránva volna, ha azokat, akik a mi nemzeti küzdelmeinknek élharcosai voltak, ugyanegysorba helyezné a bűnösökkel, a sibolókkal, a csalókkal. (Helyeslés és taps a középen.) Elvétett irány volna, ha nem adatnék lehetőség arra, hogy azok, akik nem követtek el semmi bűnt, hanem a magyarság részére adományaikkal, munkájukkal és egyebekkel szolgálatot tettek, ugyanabba y a sorsba taszíttatnának. Ennek részletes felsorolása nem ide tartozik, hanem akkor, ha jön a harmadik zsidótörvény, többet kell elmondanunk annál, mint amit most elmondtam. Hogy a zsidóság legjobbjai is mindenesetre elkövettek valamit, azt a legékesebben gróf Apponyi Albert fejezte ki, amikor megkérdeztetvén arra nézve, mi az álláspontja a zsidókérdésben, azt a választ adta: »A zsidóság tragédiája abban van, hogy fajtájának a leg«elejtesebbjeivel is együttérez«. (Ügy van! Ügy van!) Ez az együttérzés bizonyos mentesítést jelentett a többiek számára a bűnök folytonos megismétlésére. De ezeknek a kérdéseknek itt előtárása után legyen szabad most egy kérőszóval fordulnom a képviselőház összes pártjaihoz. (Halljuk! Halljuk!) Nekünk nagy tanulságul szolgáltak a költségvetés vitájába elhangzott felszólalások, valamint mindaz, amit a felhatalmazási javaslat vitájánál hallottunk. Ez a tanulság azonban azt is megmutatta és megláttatta velünk, hogy itt a politikai pártok között súlyos feszültség van, olyfokú izgatottság, amely azonban nemcsak itt van, hanem az ország közvéleményére is kihatott. Mindegyre alakulnak csoportok, amelyek a magyar állam problémáinak megoldását a legkülönbözőbb elképze. ülése 1940. december 2-án, hétfőn. lésekkel hirdetik. Ez a magyar társadalomnak nagy szétválasztódására szolgáltathat okot. Senki sem tudhatja, t. Ház, hogy mi vár még reánk. (Ügy van! Ügy van!) Nem tudhatjuk, hogy a háború kiszámíthatatlan fejleményei hová visznek bennünket, (Ügy van! Úgy van!) de akármi jöjjön; együtt kell találjon minket, mert egy nemzetnek fiai vagyunk. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Éppen ezért, a mi kérő szavunk a politikai pártok mindenikéhez az, hogy enyhítsék azt a feszültséget, amely itt uralkodik s egymás véleményének és javaslatainak higgadtabb meghallgatásával tegyék lehetővé, hogy a magyar állam nagy kérdései ezekben a súlyos időkben megfelelő nyugodt atmoszférában nyerjenek megoldást. (Élénk helyeslés és taps.) Akik egyszer hazát vesztettünk és azután gyötrő uralmat elszenvedtünk: jogunk van ezt kérni

Î Elmondottam mindezeket, mert el kellett mondanom. (Hosszantartó élénk éljenzés és. taps. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Lili János! Elnök: Lili János képviselő urat illeti a szó. Lili János: T. Ház! (Folytonos zaj és mozgás. — Elnök csenget.) Pál igen t. képviselőtársunk kemény, de igazságos kritikája tulajdonképpen igazolja azt a tényleg sürgető türelmetlenséget, — minden szavával, minden mondatával igazolja — amely erről az oldalról mutatkozik, szemben a másik oldal állandóan a kormányt dicsérő és a kormány ténykedéseit dicsérő politikájával. (Mozgás a jobboldalon. — Eajniss Ferenc (a jobboldal felé): Legalább két figyelőt hagyjanak benn! — Zaj.) Elnök: Kérem Rajniss képviselő urat, méltóztassék a tárgyalás nyugodt menetét biztosítani és ne méltóztassék közbeszólni. Lili János: Igazolja ez a beszéd, hogy menynyire helytállók voltak a sürgetések, amelyek ebben a parlamentben részünkről évek óta elhangzottak. Ennek a kritikának elmondása, azt hiszem, gondolkodásra kell, hogy késztesse nagyon sok képviselőtársunkat, akik a velünk szembenálló oldalon ülnek. De gondolkodásra kell, hogy késztesse magát a kormányt is és a miniszterelnök urat, vájjon helyes-e az a politika, helyes-e az a halogató, egyhelyben topogó »lassan járj, tovább érsz« politika, amelynek már több mint másfél esztendeje szemtanúi vagyunk itt a parlamentben. Hogy milyen bajok vannak a magyar életben, arra nagy általánosságban különböző vonatkozásokban rámutatott Pál képviselőtársam. A miniszterelnök úr legtöbbször helyeselt, többször nem helyeselt, de felteszem a kérdést» vájjon ezen helyeslésen és nem helyeslésen túl hajlandó lesz-e már egyszer a magyar kormány éjj a miniszterelnök úr tényleg gyökeresen hozzányúlni a magyar életnek valóban magyar irányban való elindításához? Hajlandó lesz-e a szociális nyomort, a szociális bajokat, a földbirtokreformot, a zsidókérdést megoldani és a megoldást olyan formában elkezdeni, — de minél rövidebb időn belül — amely a magyarság egyetemes érdekeinek legjobban megfelel? T. Házi E pár bevezető szó után engedtessék meg nekem, hogy áttérjek tulajdonképpeni témámra. A gazdasági életnek minden vonatkozásában ugyanez a halogató, ugyanez az egyhelyben topogó politika érvényesül, ugyanez a »Majd, hiszen ráérünk még« politika, amelyet a miniszterelnök úr állandóan a szegedi gondolattal zavar és vegyít össze s amelyről állítom,