Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1103

Az országgyűlés képviselőházának 16J+. szükséges még akkor is, ha a megvalósításnak ideiglenesen gátat emel az, hogy háború folyik, mert ez nem lehet akadálya annak, hogy a megfelelő előkészületek megtétessenek és azután az előkészítés alapján a földreform igazságos elvek szerint kellő megfontolással végre is hajtassék. (Ügy van! Ügy van!) A magyar nemzet nagy kérdése ez, éppen úgy, mint amilyen a jobbágy-felszabadítás volt annakidején. Kossuth lángelméjének volt köszönhető, hogy egy nemzetet meg tudott győzni e nagy átalakulás feltétlen szükségességéről és amíg a világ más államaiban forradalmak és vérzivatarok tudták csak ezt a kérdést dűlőre juttatni, addig itt Magyarországon ez a nagy reform megvalósult anélkül, hogy azt vérontás megelőzte vagy követte volna. (Incze Antal: Ez is meg fog valósulni!) Mindig arra kell gondolnunk: mi történhetett volna akkor, ha e nagy átalakulás szükségességét Kossuth lángelméje nem hirdeti idejében s nem valósul meg, hanem azt az osztrák uralom valósította volna meg. A papság önkéntes áldozatot hozott, amikor 1848-ban lemondott a papi tizedről. Most olyan időket élünk, amikor be kell látnunk, hogy ez a nagy kérdés dübörögve követel megoldást. Oroszország szomszédságában vagyunk és az állapotok nem maradhatnak úgy, ahogy most vannak. (Ügy van! Ügy van! — Elénk helyeslés és laps a szélsőbaloldalon.) Mi átérezzük ennek ta kérdésnek fontosságát és lelkiismeretünk dik1 tálta, hogy ennek kifejezést adjunk. (Helyeslés.) A földreform azonban nem olyan dolog, amelyet meggondolatlansággal lehetne sürgetni, mert' a nemzet nagy kérdése ez s ezt nem szabad agitáció tárgyává tenni. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon es a középen. — Maróthy Károly: Viszont meg kell csinálni!) A magyar nemzet életérdekei azt követelik, hogy ennek a nagv kérdésnek tárgyalása nyugodt légkörben történjék anélkül, hogy feszültség, izgatottság mutatkoznék, mert ez a nyugodt légkör teszi lehetővé, hogy a kérdés olyan módon oldassek meg, hogy egyúttal nyugvópontra is jusson. (Tncze Antal: Sürgősen végre kell hajtani. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Madagaszkárban is megvan! — Homicskó Vladimir: Fő az. hogy jól oldják meg! — Elnök csenget.) T. Képviselőház! Az egyetemes magyar kérdések között meg kell említeni, hogy a mi felfogásunkkal, a mi érzésünkkel, a mi gondolatvilágunkkal nem egyezik az a beteges jelenség, amelyet címkórságnak nevezhetünk. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: A felvidékiek is ezt mondták! Érdekes! — Halljuk! Halljuk!) Olyan megváltozott világra van szükség, amelyben a megbecsülés alapja a közösség javára kifejtett önzetlen munka (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) s azoknak az erkölcsi tulajdonságoknak összessége, amelyeket a közösség kisebb vagy nagyobb része felismer, méltányol és egy életnek egyetlen hálájául nyújt a. felé, aki ezt a munkát a nemzet érdekében végzi. A társadalmi szétválasztódások megnövelésére alkalmas a címek adományozása, amelyek felelősség nélkül való megtiszteltetést jelentenek, és megalázkodásokat követelnek a társadalom különböző > rétegeiben, pedig az érdem és a cím nem mindig szokta fedni egymást. (Ügy von! Ügy van!) Ezért mi azt kérjük a miniszterelnök úrtól, hogy a címadományozásokat Erdély területére ne méltóztassék kiterjeszteni. (Élénk helvpslés és tam a szélsőbaloldalon, — Incze Antal: Az egész országban!) Tudom azonban, ülése 19 W, december 2-án, hétfőn. 1103 hogy vannak mások, akik nem egészen osztják ezt a felfogást. (Antal István: Csak ne kérnének annyian Erdélyből is!) Amidőn a visszacsatolás után egy ízben a miniszterelnök úrtól ezt kértem, akkor azt a választ kaptam: mit csináljak, egyfelől ezt hallom, másfelől pedig zaklatnak engem a címekért. (Zaj — Halljuk! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek minden oldalon. Pál Gábor: T. Képviselőház! Beteges jelenségnek tartjak a protekciónak azt a rendszerét, amely az élet minden vonalán folyik. (Taps a szélsőbaloldalon.) A tömegek körében lévő elkeseredésnek, kétségbeesésnek és izgatottságnak mértékét fokozza az, ha nincs meg a munkának, a szorgalomnak, a megbízhatóságnak, a képességnek és a képzettségnek kellő számbavétele, hanem az érvényesülést bármilyen kitartó munka után is attól teszik függővé, hogy ki milyen közbenjáróra talál. (Maróthy Károly: Hogy ki, milyen családból származik.) Ennek a rendszernek meg kell változnia, ez pedig (Zaj. — Elnök csenget.) akkor változik meg leginkább, ha a minisztériumok ügyosztályainak vezető pocízióiba olyanok kerülnek, akik nemzeti feladatot látnak abban a hatáskörben, amely számukra adatik s akiknek számára nincs barátság, rokonság, sógorság vagy összeköttetés, (Ügy van! Ügy van! — Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) csak egyetlenegy van, a nemzeti feladat szolgálata, amely minden jogosulatlan igényt visszaver és elhárít magától a magyar nemzet legfőbb érdekében (Helyeslés.) T. Képviselőház! Ezenkívül egy nagy kérdés foglalkoztatja a magyar közvéleményt s ezt zsidókérdésnek nevezzük. Mielőtt ennek érdemére áttérnék, szükségesnek tartom, hogy itt a képviselőház előtt elmondjam, milyen volt a zsidók magatartása abban az országban, ahonnan visszakerültünk. (Halljuk!) Halljuk!) Az impériumátvétel után a román államhatalmi célok azt követelték meg, hogy a románság túlnyomó számával szemben apró néptöredékekre hivatkozhasson a világ előtt és ezért az iránt tett lépéseket, hogy a zsidóság kiválva a magyarsághoz való tartozandóságból, ezt a létszámcsökkentést ezek kiválásával előidézze. A zsidóság túlnyomó része önnek a törekvésnek eleget tett, a magyarsága! való közösséget megtagadta, (Ügy van! Ügy van!) azonkívül pedig- külön politikai pártot létesített, amely politikai párt velünk szemben lépett fel a megyei, városi és országos vá lasztások alkalmával is. (Maróthy Károly: így volt a Felvidéken is!) Ezt a szembehelyezkedő magatartást és kiválást elsősegítették a Budapestről emigrált zsidók, akik a román kormány által szubvencionált magyarnyelvű sajtóban végiggval áztak a magyarságot. (Maróthy Károly: Árulók voltak, mint idehaza!) Ezek között akadtak olyanok is, akik Magyarországot Horthy hóhérországának nevezték. (Maróthy Károly: Gazemberek!) Ez a szembehelyezkedés nagyon tetszett a románoknak. (Zaj a bal- és a &?élanhfilo)dalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak a baloldalon! Pál Gábor: De ez nem volt egyedüli jelenség Erdélyben, mert úgy tudiuk, hogy ugyanez a magatartás volt Jugoszláviában és Csehszlovákiában is. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Incze Antal: Itt is! — Kiorláth Endre: Másfélszázalék kivétellel!) E tények felemlítése után tisztában vagyunk azzal, hogy a zsidóság túlnyomórésze