Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1093

Àz országgyűlés képviselőházának 1Ő4.. Szükségünk van a népoktatás fejlesztésére annál is inkább, mert ez idő szerint egész pontos statisztika alapján ennek a nemzetneK 26 százaléka még a négy elemi osztályt sem végezte el és 9 és fél százaléka írni-olvasni nem tud. Ez tény, amit nem lehet letagadni, de amin feltétlenül segíteni kell és el kell tüntetni ezt a y és fél százalékot. Ue ugyanakkor szükségünk van arra, hogy a mezőgazdasági, ipari es kereskedelmi szakképzést fokozzuk. Számtalan esetoen kifejezésre jutott a vágy ebben a tekintetben, a gyakorlatban azonban még mindig nem látjuk azt, amire szükség volna, itt egy pillanatra kitérek a falu művelődésére és azt kérem a kormányzattól, hogy ilyen rövid, hét-nyolcnapos oktatótanfolyamokat, téli tanfolyamokat rendezzen, mert ezek — mint az eredmények mutatják — a múltban nagyon beváltak és ebben a tekintetben tényleg hasznos útmutatást tudnak adni a falu számára. l)e ugyanakkor, amikor ezt sürgetem, sürgetem azt is, hogy tessék már egyszer a kormányzatnak megvalósítani az egészséges kiválasztódást. E tekintetben követelem a kormányzattól, hogy az 1928 :XIV. tc.-t feltétlenül helyezze hatályon kívül. Ugyanis lehetetlen állapot az, hogy még ma is érvényben legyen az a rendelkezés, amely szerint egyenlő végzettségűek versenyében például az egyetemekre való felvétel szempontjából hátrányban van a falusi réteg és az annak zömét kitevő földmíves-, kisgazdaréteg. (Antal István állam: titkár: Benne van az új javaslatban!) Szeretném látni, hogy ez végre megvalósuljon. (An- j tal István államtitkai*: tíe van terjesztve!) Ma- ; gyón helyeslem az igen t. államtitkár úr ki- j jelentését, mert ma tényleg méltatlan elbánásban részesítik a falusi gazdarétegeket. Ugyanis abban az esetben, ha egyforma végzettséggel pályázik két tanuló az egyetemre, akkor, ha az illető iparos származású, feltétlenül előnyben van — mondjuk — a kisgazda származásúval szemben. Miért kell a kisgazdagyereket

f a föld- i mívesgyereket a legutolsó helyre tenni akkor, i amikor felemelésükről beszélünk, amikor a gazdarétegek egészséges utánpótlásáról beszélünk c

í Hiszen még ma is érvényben van ez a törvény, amely őket vissza akarja szorítani arra a méltatlan helyre, amelyet ők egyáltalában nem érdemelnek meg. Ugyanakkor szükséges egy állami tehetségkutató intézet felállítása, amelynek egyetlen hivatása az legyen, hogy nézze meg az t3gész országot, — megtalálja rá a módot, hiszen jószándékú kísérletezéseket már láttunk ebben a tekintetben Sárospatakon, — és kar-olja fel azokat a népi tehetsegeket, akiknek el'kallódása kizárólag azon múlik, hogy gazdasági erejük nem engedi meg a továbbtanulást. (Palló Imre: De tanítók és tanárok legyenek, ne jogászok! Egész közoktatásunkat jogászok intézik! — Antal István államtitkár: Ahhoz is értenek! — Palló Imre: Akkor a tanárok elmennek az igazságügybe!) Szükségesnek tartom azt is, hogy a felső oktatásnál a tandíjakat és egyéb díjakat is csökkentsék bizonyos mértékben. Igaz, hogy a készülő törvényjavaslat ebben a tekintetben intézkedni szándékozik, azonban családvédelmi szempontból ezt nem tartom megfelelőnek, bár még nem vagyok teljes <mértiekben tájékozódva, csak a miniszter úr kijelentéseire vagyok utalva, hogy családvédelmi szempontból minden kívánságot kielégítenek. Nem mulaszthatom el a legalsófokú és a legmagasabbfokú nevelés szempontjából áltaülése 194.O. december £~mi, hétfőn. 109:> lánosságban hangoztatni az olcsó és jó tankönyvek szerkesztését. Itt a közelmúltban Kajniss Ferenc igen t. képviselőtársam nagyon találóan jegyezte meg azt, hogy bizony örülünk, ha az iskolákba bekerült fiatalságot végül józan ésszel és józan gondolkodással kapjuk vissza és nagyon igaza volt, amikor ebben a tekintetben a rosszabbnál rosszabb tan könyveket hozta ide a Ház elé, mert bizony, aki ezeket végigböngészte és aki a középiskolákban és a főiskolákon, az egyetemeken tényleg látta, hogy mi mindenen kell magunkat átrágnunk, az tudja csak, micsoda óriási rombolást visz végbe a rosszul megírt tankönyv. De ugyanakkor szükséges az is, bíogy az úgynevezett diáksegélyezés jobb megoldást nyerjen. Ez idő szerint általánosságban az úgynjevezett karitatív megoldásra vagyunk utalva, ami az államigazgatás szempontjából, sajnos, nagyon domináns elem. A karitatív megoldás nem helyes, ehelyett egy szerves és mindenre kiterjedő megoldás volna szükséges. Tessék az egyes egyetemekkel bíró városokban diákházat felállítani, internátussal együtt, ós tessék szervesen megoldani ezeket az igen fontos nevelésügyi kérdéseket. Most még egypár, a nevelői rendet ért sérelemmel szeretnék foglalkozni, és ebben a tekintetben az előbb közbeszólt képviselőtársam nak van igaza, mert tényleg az a helyzet, hogy különösen a magasabbfokú közoktatásügyi irányításban, ahelyett, hogy szakképzett nevelőket hoznának oda, jogászokat hoznak. Távol áll tőlem, hogy a jogászokat ebben a tekintetben megbántsam, de lehetetlen állapot, hogy amikor nevelésről és annak legfőbb irányításáról van szó, akkor jogászokat ültetnek be oda. Ez valóban méltánytalanság és sérelem a magyar nevelői renddel szemben, hiszen ob ben az ő lesüllyesztésüket, leminősítésüket látjuk és azt, hogy nem tartják őket alkalmasaknak arra, hogy saját, hogy xígy mondjam szakmabeli irányításukat a legmagasabb fokon is saját maguk hajtsák végre. De ugyanez a visszás helyzet található például a magánvizsgáknál is. Az utóbbi időben az jött szokásba egyes intézeteknél, hogy a

t magánvizsgákra kiküld ének egy-egy tanügyi fogalmazót, aki történetesen megint jogász, és a helyett, hogy az ottani iskola igazgatóját bíznák meg, mint ahogy az eddig volt szokásban, az elnökléssel, megbíznak egy tanügyi fogalmazót vagy segédfogalmazót; lényegtelen, minek hívják, a fontos az, hogy jogászt küldenek ki, aki lehet nagyon okos ember, nagyon képzett ember a maga szakmájában, de azt hiszem, hogy az igazság és a méltányosság azt követelné, hogy oda megint csak nevelőket helyezzünk. A kormányzat egyszer már itt is a gyakorlatban igazolja be, hogy gyakorlatilag is végre akarja hajtani azt, hogy a megfelelő helyre megfelelő egyéneket helyez el. De általánosságban egyszer végre már határozza el magát a kormányzat arra is, hogy a nevelői kamarát megalakítja. Ha van munkakamara, ha van színészkamara, ha vannak más kamarák, akkor legyen már egyszer nevelői kamara is, amely a maga szervezetében teljes és tökéletes mértékben el tudja intézni mindazokat a kérdéseket, amelyek az egységes nevelői rend érdekeit, de ezzel a nemzet érdekeit is szolgálják. Ezzel kapcsolatban még csak egyet kérek, mégpedig azt, hogy tegye lehetővé a kormányzat azt, hogy szűnjék meg a városi és a falusi iskolák között az az óriási különbség, amely az anyagi ellátás szempontjából a kettő között