Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-635

Az országgyűlés képviselőházának 156. nem tudom megérteni, hogy egy ilyen .nagyfontosságú tárca vitájában, mint amilyen a földmívelésügyi tárca, miért kell rövidre fogni a szót és miért ne lehessen mindent elmondani. Pusztán csak azért, mert nincs elég idő. az ösz szes kérdések letárgyalására? (Pándi Antal: Szomorú!) Hiszen a Ház nagyon sokszor nem tart üléseket, nincs munkája, most pedig, amikor az egész ország költségvetését tárgyaljuk, akkor sem tehetjük szóvá azokat a kérdéseket, amelyeket szívünk szerint szóvá szeretnénk tenni, mert rövid rá az idő? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tudom, hogy bármilyen hosszúra nyújtanék is a vitát, a vége csak az lenne, hogy a nagy többség a költségvetést elfogadja de mégis a törvényhozóknak éppen az a köte lességük, hogy a költségvetés vitája során mindazokat a kérdéseket feltárják, amelyeknek megoldása a nép érdekében szükségesnek látszik. Talán akadnának olyan felszólalók is, akik nem vitát akarnak provokálni, hanem éppen a földmívelésügyi kormányzat munkájának megkönnyítésére hoznának új eszméket, amelyek a megvalósítás útján az egész ország' boldogulására vezetnének. T. Ház! Ez az ország mezőgazdasági, agrárállam. Ennek folytán földjének termésétől, vagy nem termésétől függ az, hogy miképpen boldogul az ország lakossága. Aszerint, hogy célirányosan vezetik-e földmívelésügyi politikánkat, boldogul minden rendű és rangú pol gára ennek a hazának. Szükséges tehát, hogy e tárca költségvetésénél nyugalommal, minden politikai tendencia félretevésével, teljesen tár gyilagosan bíráljuk a kérdéseket. Nem tagadható, hogy ebben az országban a legtöbb és a legerősebb munkát a mezőgazdasággal foglalkozó egyének végzik. (Úgy van! a baloldalon.) Ennek a társadalmi rétegnek a munkaideje iiincs még szabályozva, úgyhogy a gazda cselédjével együtt kora reggeltől a késő esti órákig dolgozik együtt, hogy azután megtörve, elfáradva térjen pihenőre és másnap újult erővel folytassa nehéz munkáját. Ha megfigyeljük a mezőgazdasági réteg életszínvonalát, azt kell látnunk, hogy ebben az országban éppen ez a legerősebb munkát végző társadalmi réteg van a legmostohább gazdasági helyzetben. Amikor pedig mi a földmívelésügyi tárcánál bizonyos bírálatot kívánunk gyakorolni a földmívelésügyi kormányzat egyes ténykedései felett, ezt nem azért tesszük, mintha gáncsot akarnánk vetni a földmívelésügyi kormányzatnak a földmívelőtársadalom érdekében végzendő nehéz munkája elé, hanem azért, mert elő szeretnénk segíteni azt, hogy a földmívelésügy minél hathatósabb munkálásával és egyes szociális intézkedésekkel énnek a mezőgazdasággal foglalkozó néprétegnek s ezen keresztül az egész országnak javát szolgálhassa. T. Ház! Én is azzal kezdem beszédemet, mint a legtöbb szónok: keveslem a tárca költségvetését, mert a mezőgazdaságnak a múlt hibájából nagyon sok kívánnivalója van, amit a jövőben teljesíteni kell, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó egyének abba a sorba, arra a színvonalra juthassanak, mint más társadalmi osztályok, amit munkájuk után joggal meg is érdemelnek. Előttem felszólalt képviselőtársaimmal együtt elhibázottnak tartom a búza árának túl alacsonyan való megállapítását. Egyes felszólalók szóvá tették itt, hogy a búzát takarmányozálsi célokra használják fel s hogy talán el fog következni éppen a rossz termés folytán az az idő, amikor búza fogytán kukoricát fogunk ülése 1940 november 20-án-, szerdán. 635 enni; megállapítom, hogy ez mind csak azért fog bekövetkezni, mert a búza ára túl alacsonyan van megállapítva. Ha a búza ára a külföldi ármegállapításokhoz képest 28—30 pengő között mozogna, akkor azt hiszem, senki sem etetné fel búzáját, hanem a takarmányát etetné fel és a búza megmaradna kenyérnek. Nem áll az a ^megállapítás, hogy a búzaárnak magasabb színvonalon való megállapítása nem szolgálja a gazdák érdekeit, mert amikor eljön az adófizetési fertály, akkor az adófizetőnek fizetnie kell és nem nézik, hogy azt a pénzt nonnan veszi, már pedig a termelő osztály, mivel elsősorban búzát termel, nagyobbrészt a búza árából tudja adófizető kötelességét teljesíteni. Nem áll Szeder Ferenc képviselőtársamnak az a megállapítása sem, hogy a búza árát azért nem szabad magasabbra emelni, mert ez a dolgozó társadalmi rétegek rovására menne. Azt mondom erre, tessék a búza árának emelésével együtt a munkabéreket is olyan színvonalra emelni, hogy a munkásréteg is megtalálja megélhetését, de senkitől sem lehet ebben az országban azt kívánni, hogy ráfizetéssel tfíFITl ft I j'ftTl T. Ház! Amikor az árkormánybiztosság a kereskedői árakat vagy az iparcikkek árát megállapítja, akkor elsősorban is kiszámítják, mibe kerül annak az iparcikknek az ára és a kereskedő vagy iparos polgári hasznát hozzászámítva állapítják meg az árucikkek árát. Éppen Nagy Ferenc képviselőtársam fejtette itt ki, hogy még nem tartunk ott, hogy a földmíveléssel foglalkozó agrárlakosság érdekében is kiszámítanák, hogy befektetett tőkéjének kamata mennyi, ehhez hozzá adnák a munka értékét és e szerint állapítanák meg a termény árát. T. Ház! A mezőgazdasági szakoktatás kérdése mindenesetre elsőrangú kérdése a mezőgazdasággal foglalkozó társadalmi rétegnek. Öt új szakiskola létesült a meglévők mellé, de én állítom, hogy még tíz új iskola is kevés lenne mindaddig, amíg a mezőgazdasági szakoktatást nem helyezzük arra az alapra, hogy vidékenként, községenként mintagazdaságokat szervezünk. Már egy régebben mondott beszédemben kitértem erre a kérdésre is és kifejtettem, hogy egy közvetlenül szemléltető, mindennap megtekinthető mintagazdáikodás sokkal íróban oktatja és tanítja a» mezőgazdát, mint az a szakoktatás, amelyet fiatal, az iskolából éppen hogy kikerülő tanártól hall. Különösen áll ez a tanya vil ág népére. A tanya világ népe nagyon sok helyen 10—15 vagy 20 kilométer távolságra lakik attól a központtól, ahol szakoktatásban részesülhetnek, A tanyavilág népe egyébként is borzasztó elhanyagolt állapotban van. Ennek oka elsősorban talán éppen az, hogy vannak vidékek, különösen a Nagyalföldön, ahol 50—

GO, sőt ÍGO.OÖO katasztrális hold is tartozik egy-egy községhez és a község határa 15^-20 kilométerre fekszik a községtől. Tessék elképzelni azt a gazdálkodást, amely a községtől 15—20 kilométerre történik. A tanyavilág^ gondolata nagyon helyes ós a tanyavilág népének csak egyetlenegy kívánsága van, az, hogy ha már kint kell élnie messze a kulturális központoktól, ahol rendes szakoktatást kaphatna, akkor legalább olyan bekötőutakról gondoskodjanak, amelyeken hébe-hóba, amikor arra szüksége van, megközelítheti azokat a központokat, ahol a maga dolgait elintézheti. Egyébként is a tanyaközpontok teljes elhanyagoltságát jellemzi az, hogy sem telefonja, sem orvosi ellátása, sem semmiféle más