Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1082

1Ô82 Az országgyűlés kêpviselôhâzdnah 16, Házban, őszintén be kell vallanom, sok mindent kifogásoltunk, de amikor a nagy magyar gondolatnak ez a nagy magyar álmodozója kiment Berlinbe, a német kapcsolatok felvételére és itt a Házban támadásban volt része, akkor én — büszke vagyok rá — erről az oldalról visszautasítottam ezeket a támadásokat. (Br. Vay Miklós: Hol volt akkor Hubay? Visszafejlődött!) Többek között Kassay Károly tette szóvá és kifogásolta Gömbös útját, mondván, hogy ez az út nem volt az ország javára. Azt mondotta, hogy: »Ez a berlini út, Hitler német kancellár úr meglátogatása nem szolgálta az ország érdekeit« A leghatározottabban kijelentette, hogy ő ezt ellenzi, s ha megkérdezték volna az ország közvéleményét, biztosan az is ellene lett volna, szóval, ha ő a miniszterelnök úr helyében lett volna, nem utazott volna ki Berlinbe, különösen — mint mondotta — a mai viszonyok közt, ilyen gyorsan és váratlanul. Erre én felálltam és beszédemben a következőket mondottam (olvassa): »Én a magam részéről csak örülök annak, hogy a magyar miniszterelnök a hatalmas Németországgal érintkezésbe lépett. A magam részéről csak üdvözölni és helyeselni tudom, hogy a miniszterelnök úr igenis érintkezésbe lépett a német nemzetiszocialista párttal, érintkezésbe lépett azokkal, akik a miniszterelnök úr kiutazása előtt pár héttel itt. voltak, akik napokon át itt tanácskoztak. Én csak örülni tudok annak, hogy érintkezésbe lépett azzal a hatalmas német nemzettel, amellyel a világháborúban együtt küzdöttünk, amely mellett utolsó csepp vérünkig kitartottunk, szemben azokkal, akik megcsonkítottak bennünket, akiknek Trianont köszönhetjük, akik könnyelműen, meggondolatlanul, igazságtalanul megcsonkítottak és tönkretették bennünket.« T. Képviselőház! Ezért mondom, hogy különös öröm nekem, hogy ez a viszony idáig fejlődött, hogy ez a barátság teljes egészében kibontakozott. Nagyon természetes, és nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy ez a barátság a teljes magyar függetlenség^ a magyar önérzet és a magyar öntudat határain belül van. Soha sem volt másról szó, soha sem értelmeztük máskép és aki máskép értelmezi, az téves utakon jár. Ezeket az elveket hangoztattam én magam is, amikor 1933-ban szerencsém volt kint lenni Németországban és Hitler kancellár úr fogadott, ahol szintén hasonló ételemben nyilatkoztam, amint Gömbös Gyula akkori miniszterelnök is. Gömbös Gyulát — mint mondottam — támadták, s támadják rendszerint azok az utólag előrelátó bölcs politikusok, (Derültség. — Br. Vay Miklós: Hubay trónörökös!) akik mindent utólag látnak előre. Ezekkel tovább nem is lehet vitatkozni. Mélyen t. Képviselőház! Csak egy dolgot óhajtok most megemlíteni. 1938. őszén személyesen voltam Berchtesgadenben, fenn a Berghofon és átadtam Németország kancellárjának egy emlékiratot, amelyben kifejtettem, hogy »Mozgalmunk teljesen önálló, független, színtiszta magyar mozgalom. Miként a német nemzeti szocializmus sohasem lehetett kiviteli cikk, úgy nálunk ez nem behozatali cikk. A magyarok hivatása évszázadokon át az volt, hogy a nyugati műveltség érdekében kelet felé védőbástyaként álljanak. Mi ezt a feladatot teljesítettük. Mi férfiasan álltunk őrhelyünkön és véreztünk századokon át másokért, akik általunk biztonságban dolgozhattak és fejlődhettek, gatyás királyunk alatt a magyarom lt-, ülése 19AO. december 2-án, hétfőn. lekszáma ugyanannyi volt, mint Anglia lakosaié;. Európáért való elvérzésünknek köszönhetjük, hogy ma »kis nemzet« vagyunk. Kevés fegyverünk van, de az igazság mértéke teljesen független a fegyverek számától. Most Európában igazságos békét akarnak alkotni. Európa most ran lehet az ő érette elvérzett magyarokhoz hálátlan. S lehetetlen, hogy éppen Magyarországot zárja ki az igazságra épített új rendezésből! A kérdés az — s e kérdés Európa sorsát is eldönti, — mi fog győzni« — akkor volt a Benes-dolo,g — »Benes úr mesterkedései a békétlenségért és igazságtalanságért, vagy Magyarország harca az igazságért. Csehország most a német birodalom elé borult, még baráságot is mutat és Ígéreteiben nem fukar. Ez az eljárás senkit meg nem téveszthet. Mert mi őszintébb? A hálátlan szolgának új urához való színlelt alázaI tossága, vagy pedig férfias, egyenes barátsága egy úri népnek, mint a magyar, a másik úri nénhez, amilyen a német?« T. Képviselőház! Akkor ebben a memorandumban azt is kértem, hogy (olvassa): »Éppen azért nyíltan kimondjuk, hogy a mostani válságos időkben fontosnak és szükségesnek tartjuk, hogy Ön, a német nép vezére, ,a magyar nyilvánosságnak félreérthetetlenül tudomására hozza a magyar igazság melletti állásfoglalását«. Ebből is világosan kitűnik, hogy abban az időbén hasonlóképpen éreztem, nyilatkoztam, mint ma, tehát senki félre nem magyarázhatja beszédemnek most következő részét, amelyben szóváteszem a német nemzetiségi egyezményt. Ezt az egyezményt Bécsben aláírták, a Budapesti Közlönyben közzétették és ezzel azt is megmondottam, hogy ezt az egyezményt kormányunk és mi, magyarok, becsülettel be in fogjak tartani. Annál érthetetlenebb, hogy az itteni német népcsoport lapja, a Deutsche Zeitung kifogásolta azt a véleményemet, hogy az itt élő más származású magyar állampolgárok, akik az idők folyamán, megismerve ezt a nemzetet, ennek a nemzetnek minden jó tulajdonságát, vendégszeretetét, áldozatkészségét, lelkileg is magyarokká lettek, asszimilálódtak. Igenis, elismerem, hogy asszimiláció van, ezt nem lehet letagadni, nagyon sok esetben megtörtént, millió és milliószámra. Amikor tehát a névmagyarosítás ügyét itt szóvátettem és azt mondottam, bogy akik magyarnak vallják magukat, akik minden kényszer és minden társadalmi propaganda nélkül is lelkileg úgy érzik, hogy ők magyar szívükhöz, magyar gondolat- és érze iemvilágukhoz még magyar nevet is akarnak felvenni, azokat ebben a szándékukban nem lehet és nem szabad meggátolni, mert ez az egyéni akarat meghamisítása és az egyéni szabadság megsértése lenne, akkor nagyon furcsán írtak erről a kijelentésemről. Többek közt ezt (olvassa): »Abgeordneter Zoltán von Meskó, der wegen seiner gewagten Aeusserungen über volkspolitische Fragen unseren Lesern sattsam bekannt ist, sprach im Rahmen der Debatte über Kostenvoranschlag des Innenministeriums auch über die Namensmagyarisierung.« És ki fejtik, hogy én mindig ennek a véleménynek vagyok az előharcosa. Kijelentem, hogy nemcsak voltam, nemcsak vagyok, hanem a jövőben is az leszek, mert igenis vallom, hirdetem ezt és felelősségem tudatában és függetlenségem érzetében innen is felkérek minden magyarul érző embert, aki a magyarsággal egy, hogy vegyen fel magyar nevet. Ebben bennünket senki meggátolni nem