Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1072

1072 Az országgyűlés képviselőházának 163, letet elintézni, egy évi bérletet felvenni, deamikor a magyaroknál magyar faluban történt a telepítés, ott elhúzódott az 7—8 hónapig az emberek szegénysége folytán. Ezért felvidéki szempontból feltétlenül szükséges ezt a dolgot komolyabban, nagyobb állami hozzájárulással megoldani. A költségvetésben ezen a címen csak 336.700 pengő van felvéve. Ez olyan kiesi összeg, hogy ezzel lehetetlenség megoldani ezt a problémát. Hiába vannak Vass Eleknek, Szilassy Bélának jó szándékai, abszurdum . az. hogy ebből komoly munkát lehessen csinálni. Már pedig, hogy a határon a magyarság megerősítése szempontjából mennyire fontos ezt a kérdést sürgősen megoldani, az iránt azt hiszem, senkinek sincs kétsége. Azért vágyunk rni ellenzékben, mert aggódunk a magyar jövőért, mert az látjuk, hogy nem olyan ütemben folynak a dolgok, ahogyan a magyar nemzet létérdeke azt megkívánná. Sokszor elhangzik itt a szó, hogy tempó, de pénz csak ilyen kis keretek között áll az államnak rendelkezésére, pedig erre pénz kell, mert ezen áll, vagy bukik a magyar nemzet. (Ügy van! Ügy van! a szélsőhaloldalon,) . A cseheknek erre mindig volt pénzük, nekünk is kell, hogy legyen pénzünk. Az a legfontosabb problémája a"<• magyarságnak (Palló Imre: Es nem az alkotmányreform!), hogy a föld t fmieg lehessen fogni, • és biztosítani lehessen a magyar parasztság -számára. Ezt a kérdést -nem szabad -öt évig elhúzni és rajta öt évig gondolkozni, hanem • azonnal végre kell hajtani. A mi aggódásunk ezért kényszerít bennünket ide- az ellenzéki padokba. Pedig őszintén szólva ,hús>z év alatt el get aggódtunk.és százszor is megfogadtuk, hogy tanulni fogunk azokból a képviselőházi harcokból, amelyek itt folytak akkoiT, amikor Erdély földje idegen kézre,, román kézre jutott és a magyarok Amerikába voltak kénytelenek kivándorolni. Ezért óva in-, t k mindenkit itt a harctól. Nem harc kell a magyarnak, hanem álmagyar parasztságot kell a földbe 'begyökereztetni, és addig itt béke, társadalmi rend nem is lehet, amíg ez a föld netm 1 sz -a magyar parasztságé. (Ügy van! Ügy van! a szélsőhaloldalon.) Azokat >a ím agyar birtokosokat, akiknek. ke<zében föld 'maradt, a. csehek iparkodtak minden lehetséges erővel anyagi erejükben meggyengíteni. Így talán kellő fontosságot fognak tulajdonítani annak, amit az árvizekről mondani fogok, mert bizony az ország nagy része van víz alatt. Amerre az emlbier megy, mindenütt Vannak ilyen hibák. Nagyon természetes, hogy >a kormánytól sera lehet azt várni, hogy egyszerre mindent sürgősen megoldjon, mert ez lehetetlen. De olyan különleges helyzet az ország egyik részében sines, imint amilyent mo H kimertetek. A Nyitra és a Zsitva mentén békeidőben 1908-ban, 1909-ben megkezdték a magyar hatóságok az alsófolyás szabályozását. Feliöttek húsz kilométerre Ögyalláig, de akkor kitört a háború és a szabályozás abbamaradt, Ez még mindig nem lett volna baj, mert ha jöttek is az árvizek, évenkint egyszer-kétszer, amikor elment az árvíz, újból vetettünk, arattunk, ment minden rendben. Nyolc évvel ezelőtt azonban a csehek szabályozták a Nyitrának a felső folyását és amióta ezt a szabályozást elvégeztek, azóta nekünk dupla vizünk van, úgy hogy egy évben nyolcszor, tízszer elönti a határt, hiába vetünk, egy évben négyszer-ötször is vetnek taz emberek, de aratni való nincs semmi. Egy község, Udvard határában 6000 hold állandóan illése 1940. november 29-én, pénteken. halastóvá van változtatva. De még ezt is el tudtuk volna viselni. Most azonban még a következő eset történt. Szlovákiáiban munkás zászlóaljak szabályozzák a vizeket, úgyhogy 50—60.000 ember nyüzsög a Nyitra mellékfolyóin. A Nyitra felsőbb részén is, Berkipatak, Kadoisina és Debrava patakoknál szabályozzák az egész folyót, mert eddig csak annak nagyrésze volt szabályozva. Ha ez el fog készülni, ez azt fogja jelenteni, hogy a zsitva- és a nyitramenü falvakat a víz mind el fogja vinni. Nagyon kérem a földmívelésügyi undniszter urat, akadályozza meg ezt az árvizet. Tavaly is elmondtam interpellációmban ezt a panaszt, tudom, hogy megvan benne a jóakarat, de uraim, a valóság az, hogy még semmi, de semmi nem történt. A költségvetésbe ezen a címen tavaly felvettek 30.000 pengőt a Nyitra és a Zsitva szabályozására. Abból azonban még egy fillért nem kaptunk meg, 30.000 pengővel nem is lehetett volna ugyan ezt a dolgot megcsinálni. Állami, honvédelmi érdek az, hogy ott a határon a vizeket rendezzük, mert az utakat 8^—10 kilométeres hosszúságban árasztja el â víz, úgyhogy a közlekedés megszűnik, hónapokig nem lehet az egyik községből a másikba menni. Fontos lenne a vízrendezés, hogy ott azok a magyarok, akiknek az ország legértékesebb földje van a kezükön, gazdálkodhassanak, hiszen ez lehetne az ország leggazdagabb része, mert a legkulturáltabb parasztsága van. Állami érdekünk, erkölcsi kötelességünk ezeket megmenteni a pusztulástól, mert merem állítani, ha a vizeket szabályozni tudjuk, ez lesz az ország legértékesebb területe. A költségvetési vita folyamán a szónokok mind elmondtak ilyen helyi jellegű panaszokat, mindenki valamin javítani, valamit építeni akart a saját községében. Ha mindezeknek megvalósítását kérjük a kormánytól, ez igazán^ képtelenség lenne, ezért kell uraim ezt az országot organikusan megszervezni. Itt van a példa előttünk. A képviselő urak felsorolták, hogy Nagy-Olaszországban, Nagy-Németországban már ez meg van szervezve. Most azonban mondok egy kisebb és közelebb fekvő országot, itt van Szlovákia a mi szomszédunkban. Amikor megalakult, egy kézlegyintéssel elintéztük, hogy úgy sem lesz életképes, mert nagyon kicsi. Uraim, a valóság az, hogy a mienk nagy ország, de nálunk a munkás zászlóaljak nem dolgoznak. Ott bizony dolgoznak és termékeny munkát végeznek, így kell nekünk is megszervezni az országot, minden értéket meg kell menteni. Ami eddig pocsolya volt, abból legyen termőföld, fakadjon belőle magyar élet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Uraim, egy országot nem lehet úgy megmenteni, ahogy mi csináljuk, hogy nobbrabalra ellenzékieskedünk. Ez nem országépítő munka. Belekényszerített azonban ebbe a tehetetlenség, hogy a magyar parasztságnak egy ilyen nagy problémáját nem oldottuk meg. Nem beszel belőlem a gyűlölség, fái a lelkem, amikor egyik magyar a másikat bántja. A húszévi szenvedés összekéuyszerített, összekovácsolt bennünket. Megtanultuk azt, hogy csak egy szent dolog van és ez a testvéri összefogás, a testvérben ne ellenséget, hanem testvért lássunk akkor is, ha eltévedt. En úgy érzem, hogy nem tévedtem el. amikor ezekbe a padokba jöttem. (Meskó Zoltán: Jó helyen van! — Felkiáltások a jobboldalon: Jöjjön vissza! — Derültség.) Uraim, amikor ezeket a problémákat megoldják, őszintén mondom, percenként 100 kilométeres gyorsasággal odaugrok. (Taps.) Uraim,