Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1070

1070 Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 19W. november 29-én, pénteken. lami közigazgatási funkciót teljesít, akkor indokolt, ha ezt a szervet bevonják az állami státusba és az ott működő tisztviselőket az állami státusban lévő más tisztviselőkhöz hasonlóan dotálják. T. Ház! A közelmúlt napokban a Tiszántúlnak, a Tiszántúl kisiparos társadalmának kétségbeesett jajkiáltása jutott el hozzám. A Tiszántúl speciális fogalom, amely lassankint szinte már kezd feledésbe menni. Az állam éle

: íében annyi minden más nevezetes történelmi esemény következett be és került előtérbe az utóbbi időben, hogy a régi kérdések már el is törpülnek az új kérdések nagysága mellett. A Tiszántúl nehéz^ helyzetbe jutott a trianoni békeszerződés után, mert különösen a ti szántúli gazda nem tudta a termését értékesíteni. Befelé nem tudtaa székesfővárostól való nagy távolsága miatt és az ebből eredő tarif áUs nehézségek miatt, tulajdonképpeni piacát pedig elvesztette, mely Csehszlovákia felé gravitált. Ezenkívül az 1928-as évtől fogva hét éven át lesújtó elemi csapások a tiszántúli gazdát a legnehezebb helyzetbe juttatták. A tiszántúli gazda sorsának romlásával természetesen együtt haladt a kisiparos sorsának romlása is, mert hiszen a kisiparos sorsa e helyen tulaj donképpen függvénye a mezőgazdaság erejének. A kisiparosok most országszerte intenzívebben szervezkedni akarnak, amint azonban a hivatalos adatokból tudomást szereztem róla, ez nehe zen megy. Sajnálatos dolog, hogy maga a kézműves iparostársadalom önmagával szemben ilyen negligációval viseltetik. A szervezés behozott egy kartotékrendszert, — a kartotékon minden egyes iparos bejelenti önmagát, foglalkozását, vagyoni viszonvait, jövedelmét, paszszíváit — s ezek a kartotékok bizony hiányosak. A kézművesiparos társadalom ma a köztehernek 25% -át, a társadalombiztosítási tehernek pedig 24%-át viseli. Ez az iparostársadalom mint nemzeti érzésű, hazafias társadalom is kell, hogy a figyelmet maga felé fordítsa. Amikor tehát felszólalásomban rájuk kitérek, úgy érzem, hogy hazafias kötelességet ^ teljesítek. Nagyon kevesen vannak ebből az iparostársadalomból, akik nincsenek eladósodva. Mindössze egyharmad részüknek van valami vagyonkája. Azok is, akiknek van valami vagyonuk, túlnyomórészt eladósodtak. Talán_ 15—17% az, akinek egyáltalában nincs semmi néven nevezendő adóssága. Ez még nem volna olyan nagy baj, ha ez az iparostársadalom öregsége esetére kellően és megfelelően el volna látva. Ez az ő vágyuk és óhajuk és ennek az óhajnak és vágynak az elérése érdekében hangzott el hozzám is ez a jajkiáltás, amely azt mondja, hogy öreg korukra nem lesz miből élniök, egyik iparos a másikhoz, a nyugalomba lévő iparos az aktív iparoshoz fog menni koldulni és könyöradomanyból fog élni, mint ahogy közvetlen tapasztalatból tudom, hop-y nálunk, az én városomban is van öreg borbély, öreg suszter, öreg csizmadia, akit többi iparostéirsa valósággal kegyelemből, alamizsnából tart el. (vitéz Hertelendy Miklós: Megkell csinálni az Öregségi biztosítást.) Az öregségi biztosítás megvalósításának tehát már elérkezett huszonnegyedik órája. Ezt óihaítom én a t. Ház előtt kifejezésre juttatni (Helyeslés jobb- és half el 61.) és azt hiszem, ez az óhaj az egész Ház egvértelmű együttérzésével és óhajával találkozik. (Ügy van! jobb felől.) T, Ház! Ezekkel a

; gondolatokkal kívántam a felhatalmazási javaslathoz hozzászólni. A magam részéről teljes hűséggel, még pedig az eredmények alapján indokolt hűséggel vagyok a kormányzat iránt, ennélfogva az appropriációs javaslatot tiszta, becsületes meggyőződésem alapján megszavazom. (Éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik-) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Pintér Béla! Pintér Béla: T. Ház! Sok felszólalás hangzott el itt a kormányprogramm mellett és ellen egyaránt. Egyik értékesebb volt, mint a másik, de különösen megragadta figyelmemet tegnap Hertelendy képviselő úr felszólalása, amelyben becsületes jobbkezet nyújtott ennek az oldalnak. Sokszor úgy állítanak bennünket oda, mintha mi minden társadalmi rendnek ellenségei volnánk, pedig mi egészen másképpen nézzük a kérdéseket, akár a kormánypárt padjaiból, akár innen beszélünk; akár az ellenzéket, akár a kormányt támogatjuk, mindig egy irányt követünk: a magyar népet akarjuk gyükerében megerősíteni. (Halljuk! Halljuk!) Minket felvidékieket különösen erős szálak fűznek a magyar néphez. Mi húsz éven át együtt küzdöttünk és szükségünk volt minden egyes magyar lélekre, hogy nehéz harcunkat eredményesen vívhassuk meg. (Korláth Endre: Ügy van!) A felvidéki magyarságnak két súlyos problémája volt, az egyik az iskola volt, a másik a föld. Olyan szomorú változások történtek a magyarság birtokállományában az akkori húsz év alatt, hogy «az ember megborzad, ha végigszemíéli, hogyan lettek a magyarok kenyértelenekké, hogyan lettek földönfutókká. Amikor íelszabauuitunk, be akartuk váltani azt a fogadást, amelyet régen megtettünk a mi magyar népünknek, hogy a földet minél előbb visszaszerezzük azoktól az illetéktelen emberektől és a magyar nép kezére juttassuk. Nekünk ez nemcsak a „politikai agitáció szempontjából volt legerősebb fegyverünk a kisebbségi életben, hanem azért is, mert fájó szívvel láttuk, hogy a magyar nemzeti vagyon mindig kisebbedett és mindig kevesebb lehetőség állott a magyar nép előtt. Eszembe jut az izzó magyar szívek összedobbanása 1938 május hónap folyamán Vágsellyén. Ezen az egy gyűlésünkön 15.000 magyar jelent meg. Már akkor éreztük annak a szelét, hogy a jó Isten elhozza a mi szabadulásunk óráját és elemi erővel tört ki ott mindenkiből a szabadulási vágy. Megjelent ott több képviselőtársam, aki ma itt van közöttünk és szemtanuja volt annak, amikor Jaross Andor nemzetes úr, akkori vezérünk, ott a cseh hatóságok előtt kijelentette, hogy a piroscserepes tanyákra, amelyeket a magyar vidékekre építettek, a magyar parasztság számára fenntartja a jogot. (Helyeslés balfelől.) Amikor felszabadultunk, mindent elkövettünk, hogy azt a húszéves kegyetlen munkát, amelyet a csehek ellenünk végeztek, minél hamarabb jóvátegyük a magyar nép javára. A kormány Szilassy Béla személyében kinevezett egy államtitkárt is, ennek a munkának elvégzésére, aminek nagyon örültünk és ma is örülünk, mert az ő húszéves múltja és szakértelme garancia arra, hogy helyesen, jól meg tudja oldani ezt a kérdést a magvar nép érdekében és amit a csehek az elmúlt húsz évben elvettek a magyar néptől, azt a jogosult magyar parasztságnak vissza r fogja adni. Eleinte ment is dolog nagyon szépen, közmegnyugvással, de sajnos, ebben az évben valami I okból teljesen elakadt. Amikor az ember végig-