Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1066

1066 Az országgyűlés képviselőházának 163. ha ezt az ügyet a kormánypárt a saját kebelé­ben megnyugtatóan elintézné. En ezt sem a személyeskedés szándékával mondom, azért is nem emiitettem nevet, de valósznűleg az igen t. kormánypárt is tudja, hogy kiről van szó. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Lwcsey! — Börcs János: A néma levente!) En emiatt a hihetetlenül lassú végrehaj­tási munka miatt viseltetem teljes bizalmat­lansággal a kormány iránt. Szent meggyőző­désem, hogy a »lassan járj, tovább érsz« jel­szavának hangoztatása nem azt < jelenti, hogy a miniszterelnök úrban talán nincsen jószán­dék, hogy a kormány feladatait végrehajtsa, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy a minisz­terelnök úr nem meri megmondani, hogy olyan erők akadályozzák őt, amelyek lehetet­lenné teszik ennek a programúinak végrehajtá­sát. Emiatt ai függő helyzet miatt viseltetünk mi teljes bizalmatlansággal a kormány iránt és ezért nem szavazom meg a megajánlási tör­vényjavaslatot. (Éljenzés és taps a szélsőbal­oldalon.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Sarvay Elek! Elnök: Sarvay képviselő urat illeti a szó. Sarvay Elek: T. Ház! Az objektivitás pa­rancsa szerint meg kell állapítanom, hogy előttem szólott igen t. képviselőtársam lojális hangot ütött meg beszéde elején és beszéde végén, (Palló Imre: A középen is!) amikor ké­relemmel fordult ehhez az oldalhoz, mondván, hogy türelemmel hallgassuk meg kritikájukat és ne vegyük azokat sértésnek, támadásnak, hanem türelemmel teljesítsük e tekintetben tör­vényhozói kötelességünket, hiszen a túloldal­nak is megvan a teljes, korlátlan szólássza­badsága. Ezt honorálom igen t. képviselőtársammal szemben, mert hiszen ki kell jelentenem,— és mindannyian tudjuk — hogy alkotmányos államban élünk, ahol mindenkinek megvan a szabad kritikagyakorlási joga és higyje el a túloldal, hogy h a a sza bad kritika jogát az erkölcs, a lojalitás és az őszinte kritikának a korlátai között gyakorolják és az őszinte kri­tika tintájával ír az a penna, amely a kriti­kát gyakorolja, akkor ezt mi igenis megér­téssel fogjuk fogadni. Előttem szólott képviselőtársam alkotmá­nyos jogát gyakorolta, amikor nyilatkozott abban a tekintetben, hogy az appropriációs javaslatot elfogadja-e vagy sem. Alkotmányos jogából és politikai pártállásából kifolyólag (Palló Imre: És meggyőződéséből!) nem fo­gadta el a törvényjavaslatot, nézetem szerint azonban az általa felsorakoztatott indokok nem állják meg helyüket, bírálata téves úton halad, mert ez a kormányzat a legnagyobb mérték­ben megérdemli azt a bizalmat és támogatást, amelyet pártunk részéről élvez. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Azt megértem! — vitéz Her­telendy Miklós: A falu népe is ezen a vélemé­nyen van!) Annak a célnak, annak a pro­grammnak a teljessége, amelyet kitűzött, s amelyet végeredményben a túloldal is elfogad, a megvalósítás felé közeledik. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Húsz év óta közelednek! — Laky Dezső: Közben más kormányok is voltak! — Palló Imre: Igen, éppen abból él ez a kor­mány! — Paczolay György: Sőt lesznek is még!) Amikor az 1848 : III. te. életbeléptette a költségvetés feletti bírálat rogát, nagyfontos­ságú szerepet adott a törvényhozók kezébe Amikor én most ezt a szerepet kívánom gya­korolni, kijelentem, hogy bizalommal vagyok ülése 1940. november 29-én, pénteken. a kormányzat iránt (Éljenzés a szélsőbalolda­lon.) és e bizalomnál fogva az appropriációs javaslatot megszavazom. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Ez azonban nem mentesít engem az alól, hogy élethivatásomban, úgy a műit. mint a jelenlegi élethivatásomban szerzett bi zonyos élettapasztalataim alapján a kritika jogát mellőzzem. A belügyi kormányzat terén hatalmas lé pésekkel közeledünk a végcélhoz, mert hiszei: ha megfigyeljük azt a dús, tartalomban gaz dag költségvetést, amelyet módunkban állott itt hosszú időn keresztül kritizálni, lehetetler annak egyik fénypontját meg nem látni, azt. amely a család- és nép védelmi alappal kapcso latosan az egészségügyi közigazgatás szolgála­tában áll, amelynek segítségével az egészség ügyi közigazgatás hatalmas lépésekkel megy előre. Ha meg akarjuk állapítani, hogy a m. kir. belügyminiszter úrnak milyen hathatós érde­mei vannak ezen a téren, akkor ' vissza kell mennünk a múltba és pedig a távolabbi múltba és &gy r kis visszapillantást kell tennünk a köz­egészségügy fejlődésére. Még a közelmúltban is a közegészségügy alaptörvénye az 1876: XIV. te. volt, amely tör­vény a maga korában igazán korszakalkotó­nak volt mondható. Ez a törvény az 1867-ben történt kiegyezéssel kapcsolatos fejlődés és lendület hatása alatt jött létre. Amikor az ak­kori Magyarország az ő legközvetlenebb felada­tait bevégezte, jogi struktúráját átalakította és újra berendezte, akkor elsőrendű kötelessé­gének tartotta rövid idő múlva, hogy ezt a ha­talmas és nagyfontosságú népegészségügyi kérdést rendezze. Így jött létre az 1876 :XIV. törvénycikk, amely 50 évi fennállása után is az egész orvosi közvélemény mint hatalmas al­kotást dicsőített a jubileumán. Ez a törvény azonban a mai szemüvegen át nézve nem lehet korszerű és nem lehetett kor­szerű, mert nem célzott egyebet, mint főként a kórházi gyógyítás fenntartását, távolabbra nem ment ennél. Ez a törvény nem látta még meg azokat a feladatokat, amelyeket a modern igé­nyek támasztanak, amelyeket a m. kir. belügy­miniszter úr 1931-ben hatásosan felismert, mi­dőn tekintete a falu felé fordult, mert látta, hogy a kórházi ápolásnak ás a kórházi gyógyí­tásnak a módja még korántsem oVlia meg azokat a feladatokat, amelyek megoldását a nemzet egészségügye joggal megkívánhatja. Amint a m. kir. belügyminiszter űr expo­zéjában itt előttünk elmondotta, amikor J 933­ben felmerült a probléma, hogy a közegészség­ügy és a gyógyítás terén vájjon a kórházak továbbfejlesztésének a prograinniját tartsa-e szem előtt, avagy pedig a népegészségügyi kér­désekkel foglalkozzék, ő ez utóbbit választotta, nagyon helyesen, mert hiszen ma azt kell lát­nunk és azt kell tudnunk, hogy a lakosság kétharmadrérf^e él falun, a lakosságnak fele­része 5000 lakoson aluli helységekben találja meg az otthonát, — nyilvánvaló és kétségte­len tehát, hogy a nemzet zöme a falusi egész­ségügyi szolgálat jobb ellátásának igénylését támaszthatja. A m. kir. belügyminiszter úr e hatalmas munkája nyomán joggal^ mond­hatja, hogy gyógyul a falu, mert valóban an­nak a számtalan intézménynek, ezek között különösen a Zö^dkeresztes intézménynek áldá­sos működése eredményeit nap-nap mellett bemutathatjuk és örömmel üdvözölhetjük. A közegészségügy megoldásához és annak alaposságához azonban szükséges, hogy azok.

Next

/
Thumbnails
Contents