Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-621
Az országgyűlés képviselöliázáriak 156. is tétessenek és méltóztassanak gondoskodni ezeknek az intézkedéseknek végrehajtásáról is. T. Ház! A rohanó élet nem tűr sok okoskodást, nem tűri azt, hogy egy-egy kérdést egyik fórumtól a másikig vigyenek és gyakran olyan helyeken vitassanak mes hosszabban, amelyeknek a kérdéshez semmi köze sincs. - de ahol szakértelem hiányában esetleg megfeneklik. Éppen ezért tisztelettel indítványozom, méltóztassék egy kézre bízni a mezőgazdasági termelés fejlesztését előmozdító intézkedések megtételét, körülhatárolva természetesen az illető szerv hatáskörét. Mert így hiba esetén minden kivizsgálás nélkül tudjuk, kit kell felelősségre vonni. Ma mi a helyzet? Ha valahol hiba történik, akkor annak okát vizsgálva csak azt lehet megállapítani, hogy húsz vagy harminc hely. húsz vagy harminc egyén felelős a hibáiért, tehát mindenkit csak égy hu szád, illetve egyharmincad részben terhel a felelősség, ez pedig olyan csekély, hogy emiatt rendkívül nehéz valakit állásából elmozdítani. Említést tettem a készletgazdálkodásról. Valóban rendkívül kevés készlettel rendelkezünk, annál fokozottabb inertekben van tehát szükség arra, hogy erélyes kézzel hajtsuk végre azokat az intézkedéseket, amelyek a kényszergazdálkodásból Önként, természetszerűen következnek. Az érdekképviseletek dzsungeljében — ezt már régen halljuk, 1933 óta szőnyegen van — rendet kell teremteni. A rendcsinálást azonban el sem tudom képzelni máskép, mint hogy hivatalos és társadalmi érdekképviseleteinket közös irányítás és vezetés mellett közös nevezőre hozzuk. Semmi akadályát nem látnám például annak, — ezt zárójelben mondom — hogy az egyes vidéki egyesületek a középfokú mezőgazdasági hatóságokba szakbizottságok formájában vagy más formáiban beolvadjanak. Ezen általános keretek között mozgó fejtegetéseim után legyen szabad egészen röviden rámutatnom a föidmívelésügyi igazgatás ágazatainak egy-két kérdésére. A mezőgazdasági szakoktatás kérdésével kezdem, azért, mert meggyőződésem, hogy egész földbirtokpolitikánk kulcsa a mezőgazdasági szakoktatásban van. Mert tisztelettel kérdezem, lehet-e tanulatlan gazdákkal többtermelést és irányított gazdálkodást megvalósítani? Amiképpen az iparban és a kereskedelemben évtizedek óta kötelező a szakoktatás, éppen úgy itt az ideje, hogy a mezőgazdaságban is kötelezővé tegyük a szakoktatást. Nagyon helyesen mondotta egyik előttem felszólalt képviselőtársam, hogy az egész mezőgazdasági szakoktatásnak t úgy, ahogyan van. globálisan a föidmívelésügyi minisztérium hatásköréjbe kell tartoznia. (Ügy van! Űgv van! jobbfelől.) Tagadhatatlan, t. Ház, hogy a legutóbbi két évben igen sok történt a szakoktatás terén. Ezt el kell ismernem, mert tárgyilagosan kívánok a kérdéshez hozzászólni. Nekünk, akik figyelemmel kísérjük a mezőgazdasági munkásságnak s a kisgazdaembereknek tevékenységét, meg kell állapítanunk, hogy gazdasági szaktudásuk ma igenis magasabb szinten mozog. Be kell látnia a falu lakosságának, hogy a kormányhatalomnak és a 'társadalomnak . róluk való fokozottabb gondoskodása rájuk is fokozottabb kötelezettséget ró. (Ügy van! a kö zépen.) Különösen ki kell emelnem, egészen röviden érintve, a ^téli gazdasági tanfolyamokat, amelyek kitűnően beváltak Magyarországon KÉPVISELŐHÁZI > T APLÖ VII. ülése 19AO november • 20-án,* szerdán. *»&§ is. A folyó évre előirányzott, úgy tudom, .több« mint 200 ilyen tanfolyam helyének megjelölésénél feltétlenül figyelemmel kell lenni a települési és birtokigénybevételi viszonyokra is. Szomorúan értesültem arról, hogy a kolozsvári akadémián, valamint a csíkszeredai és szilágy somlyói földmívelési iskoláiban az oláhok kivonulásuk előtt sokszázezer pengőre menő kárt csináltak. Ismételten hangsúlyozom, hogy a nemzet jövője és a nemzet érdekei szempontjából nagy biztosítékokat látnék a szakoktatásnak törvényileg kötelezővé tételében, különösen azokkal szemben, akik a maradiság kényelmesebb útját választva, nem hajlandók legnagyobb és legdrágább kincsünk, a magyar föld okszerű megmunkálásának korszerű módozatait elsajátítani és így kivenni részüket abból az egyetemes, nagy erőkifejtésből, amelyből minden magyar embernek ki kell vennie részét. Az állattenyésztés terén eddig hozott kormányhatósági áldozatok igen szép eredményre vezettek. A népies állattenyésztés terén különösen ki kell emelnem a legelők kérdését s itt meg kell állapítanom, hogy lehetetlen állapotok vannak ezen a téren. Tény, hogy a Tiszántúl igen sok községében^ kevés és rossz a legelő, sőt Szabolcs megyébe?i még ma is van olyan község, — meg is nevezem: Máudok község —- amelynek egyetlen hold legelője sines. Tarthatatlan ez a helyzet, mert így a mindannyiunk által annyira kívánatos és a kisemberek megerősödését előmozdító állattenyésztés és állattartás lehetősége egyszerűen ki van zárva. Tisztelettel felhívom a föidmívelésügyi kormányzat figyelmét arra. méltóztassék gondoskodni arról, hogy a legelőhiányban szenvedő községek közül azok a községek is, amelyeknek határában nincsen igénybevohető zsidó birtok, legelőhöz jussanak. T. Ház! Elszegényedésünk ellen a legbiztosabb és leghatályosabb védekezés a termelésKérdezem, van-e a termelés előmozdításának még egy olyan jelentős eszköze, mint az árpolitika? A mezőgazdasági termelésben köztudomás szerint van egy állandó bizonytalan elem, az időjárás, amelyen nem áll módunkban változtatni, tehát igenis fonios és megkövetelendő, hogy a töibbi elem változatlan maradjon. Az egész termelén évre olyan változatlan termelői ár állapíttassák meg, amely mell ott a termelés rentábilis. A, termelői ár nem Kizárólag hatalmi szó kérdése, hanem annak a piaci rendben kell, hogy gazdasági alapja is legyen. Én sokkal veszélyesebbnek tartanék a mezőgazdasági cikkeknél egy túlzottan alacsonyan megállapított árat, mint esetleg egy kissé magasabb árat. Miért? Azért, mert a túlzottan alacsony ár veszélyezteti a termelést, a közellátást, ami természetszerűleg zavarokat, elégedetlenséget von maga után, mí^ a termelői költségekhez képest aránytalanul maga-uibb termelői ár esetén a kormányzatnak módjaiban van a termelők túlzott hasznát adó formájában lefölözni. Ha t valamikor állt az, hogy a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, akkor ma Magyarországra különösen áll az, hogy termelni, termelni és termelni. (Egy hang jobbfelől: Ahhoz is pens, pénz és pénz kell!) Nem mulaszthatom el megemlíteni azt a komoly munkát, amelyet a kormányzat a gyü- 1 mölcstárolás és feldolgozás terén tett: 47 csomagoló és 60 aszaló létesült az elmúlt években, továbbá sikerült ebben az évben több kukoricaszárító berendezést is létezi*írni, amelyek aî94
