Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-897

Àz országgyűlés, képviselőházának 161. heteken és hónapokon keresztül tárgyal, ' amikor végre életbe kellene őket léptetni, átkerülnek az árvizsgáló kormánybiztosságüoz, és ott nem egy esetben hónapokon keresztül nem intézték el ezeket az ügyeket, olyan ügyeket, amelyekben az intézkedés percek alatt megtörténhetett volna. Megtörtént az, hogy a szabómunkások mestereikkel, munkaadóikkal közösen megállapodtak aninden egyéb bizottsági és külön tanácskozás kikapcsolásával egy — úgy tudom —• 10%-os béremelésben, az erre vonatkozó határozatot köstfölte is az ipartestület a tagjaival, azonban közvetlen azután a szombati nap után, amikor ez kifizetésre került, megjelentek az árvizsgáló kormánybiztosságnak egy letiltó rendelkezése, amely szerint nem szabad kifizetni a magasabb munkabéreket és nem lehet azt a munkásoknak tovább folyósítani. Méltóztassék elképzelni, hogy ilyen intézkedések, eltekintve az elégül etlenségtől, amelyet felidéznek, egyéb vonatkozásban is milyen hatást váltanak ki. Hivatkozhatom arra is, hogy a húsipari munkások bérmegállapítását több mint egy évig tartották függőben, és bár a bizottságban és a munkáltatókban megvolt a jóakarat ennek a kérdésnek elintézésére, állítom, hogy tisztán és kizárólag politikai okokból hosszú időn keresztül megkárosították a munkásokat és nem juttatták őket abba a helyzetbe, hogy a megfelelő bért meg tudják kapni. Én a Népszavába egy cikket írtam erről, amelyet »Minimális munkabér és bürokrácia« címen kívántam közre adni. Ez évi július hó 2ü-én jelent volna meg ez a közlemény, amelyből természetesen egy betű sem jelenhetett meg, mert a cenzúra az egészet kihúzta. Mi van ebben feltüntetve 2 Ebben sorban fel van tüntetve nem más, mint az, hogy az egyes szakmák munkabéreinek megállapításánál mi történt. Azt mondja a cikk (Olvassa): »A kövező munkások bérét 1939 március 8-án hagyta jóvá a bizottság. 1940 február 15-én újra tárgyalták és március 8-án írásban sürgették azt meg és annak ellenére, hogy majdnem kéthetenkint sürgetik a kérdés elintézését, mégis csak július 26-án hívták össze a bizottságot, amely végre határozatot is hozott.« Méltóztassék tehát elgondolni, hogy ez a dolog az előző évi, 1939. évi március • 8-ától egészen a következő év július 26-ig ímzódott el, amikor határozatot is hoztak, azonban azzal, hogy ezt a határozatot az árellenőrző kormánybiztossághoz kell felterjeszteni. Az ácsmunkások 1940 február 16-án adtak be egy beadványt, mire a bizottság június 28-án tényleg össze is ült és július 25-én 7 százalékos béremelést állapított meg. amelyet azonban akkor nem hajtottak végre. Tovább mehetnék így szakmánként és sorban felsorolhatnám, hogy az egyes szakmákban mi történt. Például a könyvkötők 1940. évi június 23-án nyújtották he kérelmüket az árellenőrző kormánybiztosságnál. A vegyészeti munkások 1939 december 14-én nyújtották be kérésüket. Ez a cikk 1940. júniusában íródott, de azóta sem történt ebben az ügyben semmi sem. A cipészmunkások 1939. november 8-án a bizottságban 10 százalékos béremelést kaptak, az árellenőrző kormánybiztosság azonban itt hivatkozott számú rendeletében megállapította, hogy az előállított lábbeliekért fizetett munkadíjnak a munkabérekre és az apró kellékekre számításba vehető része nem lehet magasabb, mint az ipari miniszter által 1939-ben megállapított minimális munkabérnek ülése 19%0 november 27-én, szerdán. 8ü7 30 százaléka, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ez a béremelés teljesen hatálytalaníttatott de még ez sem került végrehajtásra azért, mert ez is az árellenőrző kormányoiztossághoz került át. Természetesen, ha a bürokratikus szalagra teszik rá ezeket a kérdéseket, akkor ezeknek | elintézése így néz ki és ahelyett, hogy ezekben i a rendkívüli időkben hetek alatt — hangsúlyozom, maximum hetek aiatt — intéznék el a kérdéseket, hónapokig, sőt évekig hagyják feküdni az ügyeket elintézetlenül. Erre azt mondottam az iparügyi miniszter űrnak is, amidőn alkalmam volt személyesen sürgetni nála ennek a kérdésnek az elintézését, hogy az elutasítás is jobb, mint az el nem intézés, mert ha elutasítják a kérést, akkor az illetők tisztában vannak azzal, hogy az ő kérelmük ügyében mi a határozat, de az ügyeket függőben hagyni és állandó bizonytalanságot teremteni, ez nem más, mint állandó izgalomban tartani a munkásokat. Szükségesnek tartom, hogy ezzel kapcsolatosan rámutassak arra, hogy a drágaság kérdésében a szakszervezetek vezetői már ez év június 8-án egy beadványban kérték, hogy az iparügyi miniszter úr a megállapított általános minimális munkabérekre 15 százalékos béremelést adjon. Ha ezt a 15 százalékos béremelést abban az időben megadták volna, — amely béremelés véleményem szerint nem jelentett túlzott összeget, hiszen csak arányba kell hozni ezt valamiképpen az élelmiszerek árával és akkor mindjárt meglátjuk, hogy ez nem volt túlzott kívánság — ez bizonyára megnyugvást teremtett volna. Nem ez történt, hanem amikor már az érdekeltek előtt kinyilatkoztatták, hogy a munkabérek emelése rövidesen megtörténik, sőt kilátásba helyezték a munkabérek generális rendezését, még hete-, kig^ tartott, amig az erre vonatkozó rendelet elkészült és az csak hetek mulya lépett életbe. Természetes, hogy ha ezek a kérdések ilymódon intéződnek el, akkor ez a termelésre mindenkor káros befolyással van. Nem tudom r azonban megérteni, hogy miért ez a rideg állásfoglalás. A fővárosnál ismételten kérték, — és a közgyűlés Összes pártjai hozzájárultak ehhez — hogy a munkások bérei emeltessenek fel. És bár ez semmiféle drágulást sem jelentett volna, mert a közszolgáltatásokat ezért nem kellett volna felemelni, mégsem engedte a kormány, arra való hivatkozással, hogy a fővárosnál adott béremelés esetleg kihatással lehet az ipar többi részében foglalkoztatott munkások béreire is. Nem osztozom ebben a felfogásban azért, mert hiszen a fővárosnak egészen más minőségű alkalmazottai vannak, mint az ipar többi részében és elsősorban a fővárosnak érdeke, hogy jobban díjazzák azokat az alkalmazottakat, akik ilyen különleges megbízatást végeznek és ; akiknek a szakszerűsége sokszor felette áll az iparban foglalkoztatott munkások szakszerű&é| gének. Amíg azonban az egyik oldalon ezt a merevséget látjuk a munkabérekre vonatkozólag, a mágik oldalon, például a mezőgazdasági terményeknél, ilyen merevséggel nem találko^ zunk. Én elismerem azt, hogy ennek a kérdésnek a rendezése nagyobb nehézségekbe ütközik!, mint az ipari cikkek árainak megállapítása. Itt szóbakerült a tegnapi napon is az ipari vállalatok nyeresége stb. Nagyon népszerű téma volt- erről beszélni az előző időkben, ami; kor ilyen szigorú ellenőrzés nem volt, de aki egy ipari vállalatnak a belső szervezetét i is13*3*