Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-898

898 Az országgyűlés képviselőházának 161. meri, az nagyon jól tudja, hogy ma mi a helyzet egy ipari vállalatban. A rendelést az állam adja, az anyagot az állam utalja ki. az árakat az állam állapítja meg és a készárut is az állam veszi át. Hát mi szerepe marad még itt ma az ipari vállalatok vezetőinek? (Maiasits Câeza: A .hasznot is az állam vágja zsebre!) Semmi szerepük nincs, azért, mert az árellenörzö kormánybiztosság revizorai állandóan ott ülnek az ipari vállalatok irodáiban, éppúgy, ahogyan ott ülnek a különböző áruházak és kereskedők irodáiban és pontosan megállapítják minden egyes cikknél a felszámítható haszonkulcsot. Akinek kereskedő ismerőse van, az bemehet és előkérheti a kereskedőtől a kalkulációt és akkor a kereskedő meg fogja mutatni, hogy neki egy pontos könyvet, törzslapot kell vezetnie minden egyes értékesebb cikkről, amely törzslapon fel van tüntetve az áru beszerzési ára, fel vannak tüntetve az árura kirótt adók. fel van tüntetve az áreilenőrző kormánybiztosság által megállapított haszonkulcs, amelyben a rezsi és egyéb dolgok természetesen bentfoglai tatnak és meg van állapítva annak az árunak az eladási ára. Azon alul eladhatja az illető, de ha azon felül adná el, akkor mindenkor kiteszi magát annak, hogy a hatósággal kellemetlensége, lehet. En tudom azt, hogy vannak egyes ipari vállalatok, — amint erről engem nem a vállalat vezetői, hanem azok a tisztviselők és vezetéssel megbízott egyéb belső alkalmazottak bizalmasan tájékoztattak, amivel nem árultak el semmiféle üzleti titkot — amelyeknek nem egy olyan munkát kell elvégezniük, amellyel az üzem által jogosan kimutatott rezsiköltséget sem keresik meg. lóképpen a haaviseles szempontjából szükséges árukról van ez esetben szó, amelyeknél túlzottan nem kifogásolom ezt " a ridegséget, mert hiszen máshol talán alkalom nyílik arra, hogy a szükséges kiadáskat meg tudják keresni. Ezt csak mint tényt állapítom meg. Az egész gazdálkodás irányított szellemben történik ma, csak rosszul irányított szellem az, amely a gazdasági életben megnyilvánul. Én teljesen osztozom abban a felfogásban, amely azt mondja, hogy a liberális szabaükereskedelémnek és iparnak vége van, az egy olyan korszak volt, amely lezárult, és amely ma az egész világon mindenütt, a legdemokratikusabb országokban is, például Angiiában is máról-holnapra olyan felhatalmazást adtak törvényhozási úton a kormánynak, amely a diktatórikus hatalommal teljesen egyenértékű. Szükség volt erre sok egyéb szempont mellett a hadviselés szempontjából is, és bár mi nem vagyunk hadviselő állam, nálunk is szükséges ez a gazdálkodás, azért, mert nem lehet másképpen egységes termelést megállapítani az iparban. Csakhogy a nyersanyagok elosztása körül, az árúk beszerzése körül olyan bürokratikus nehézségek vannak, hogy a vállalatoknak hetekig tart, amíg a szükséges nyersanyagot meg tudják kapni, és ha megkapják, akkor sem azt a minőséget, amelyre szükségük van. Különösen a Külkereskedelmi Hivatal akadékoskodása az, ami nagy mértékben befolyásolja a nyugodt termelést. « Azt is kifogásolnom kell, hogy a Külkereskedelmi Hivatal egyes tisztviselői miért mennek túl a törvényes rendelkezéseken és az áruelosztásnál és kiutalásnál miért vesznek figyelembe felekezeti szempontokat. A törvény rendelkezik erről és a tisztviselőnek kötelessége a törvény szellemében eljárni. De hogy a tisztviselő ezen túlmenjen és ő maga állapítson meg egy űj »törvényes« rendelkezést és ülése 19M> november 27-én> szerdán. aszerint járjon el, ezt a leghatározottabban kifogásolnom kell. Ennek következményeképpen egyes, megfelelő összeköttetéssel bíró cégek bőségesen el vannak látva áruval és nyersanyaggal, nem is tudják feldolgozni, üzemük sem alkalmas a feldolgozására, viszont más céeégek, amelyeknek üzeme alkalmas ezeknek a nyersanyagoknak a feldolgozására, egyes nyersanyagok hiánya folytán nem képesek az üzemet kellőképpen kihasználni. És mikor ilyen nehézségekkel kell megküzdeni, akkor beszélnek itt arról, hogy ezeket az üzemeket racionálisan kell vezetni. A vége az, hogy ezek a cégek, amelyek nyersanyagot bőségesen kapnak, formális láncolást visznek végbe a nyersanyaggal; azoknak, akiknek erre szükségük van, felárral adják tovább azt a nyersanyagot, amelyhez ők összeköttetéseik révén könnyebben tudnak hozzájutni. Ha irányított gazdálkodás van, akkor nem szabad tűrni ezeket a körülményeket és nem szabad tűrni azt, hogy a nyersanyaggal ilyen módon járjanak el és egyesek ilyen privilégiumot biztosítsanak maguknak. Tudom, — és részben városi, részben más köztestületeknél szerzett tapasztalataim alapján konkrét eseteket tudnók felsorolni — hogy ma egy egész csomó olyan ember él Budapesten és az országban, akiknek sem irodájuk, sem iparuk, sem üzletük nincs, azonban közszállításra pályáznak. Az egyik nagy textilgyárnál ajánlatot tett és árut kért valaki, akiről információt szereztek be és nem adtákki neki a kért árut, pedig valami kórházi szállításról volt szó. Erre az illető az értelmiségi kormánybiztoshoz fordult és az értelmiségi kormánybiztos vizsgálatot rendelt el. Enneik során megállapították, hogy az illető nőnek, aki egy kórházi szállításra pályázott, van ugyan iparengedélye, de ez az iparengedély csak arra szól, hogy vásárok alkalmával ponyván árulhat vásári holmikat, egyebekben pedig a zsidó hitközségnél, mint takarítónő van alkalmazva.. Ez is azoknak a tüneteknek egyike, amelyeket szóvá kell tennem. Vannak cégek, amelyeknek nincs másuk, mint egy telefonjuk, legjobb esetben egy íróasztaluk és nincs egyetlenegy alkalmazottjuk sem. • Az illető tehát könnyen beírhatja az értelmiségi kormánybiztos rendelkezéseinek megfelelően, hogy a zsidók arányszáma nála értelmiségi és ipari vonatkozásban hány százalék. Odaír egy nullát: 0%. Azért írhatja oda, mert neki egy alkalmazottja sincs. Pályázik közszállításra, munkára, némelykor nagyösszegű munkára, s azokkal azután elmegy házalni- Ezeket a munkákat felárral adja tovább és ezzel a gazdasági életben drágulást idéz elő. Ez az, ami az iparban kifogásolható, ami az ipari termelés nyugodt menetét akadályozza. Az őrségváltásról is sokat beszélnek Budapesten és egész garmadája van az arról szóló vicceknek, hogy az emberek mi mindenhez értenek most egyszerre. Olyan emberek, akik életükben soha sem foglalkoztak sem iparral, sem kereskedelemmel, most egyszerre értenek a vashoz, a szénhez, a bányához, mindenhez és nemcsak mint igazgatósági tagok ülnek benn (Rajniss Ferenc: A dinamithoz! A dinamithoz is ért Széli volt belügyminiszter! Életében nem látott még dinamitot!), hanem mint vezetők, mint irányítók vesznek részt ezeknek az üzemeknek az életében. (Rajniss Ferenc: Utána Ohorinnál kell tisztelegni, mikor kinevezték!) Arról, hogy ezeknek a működése milyen károsan érinti magát az ipari termelést