Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-881
Az országgyűlés képviselőházának 160. millió korona költséggel m, már régen összekötötték volnia mert a meglévő hálózat osiak «zen Összeköttetés létesítése után használható kellően.« »Azokon a közgazdasági érdekeken kívül,« — folytatja a memorandum — »amelyek abban jelentkeznek, hogy a Tiszántúl vármegyéi gazdasági termeszt vényeiket olcsóbban szállítván, könnyebbéin és jobban értékesíthetők, a Budapest feletti kőbányák útépítő anyaga jobb feltételek mellett kerül a csatorna megépítése esetén az Alföldre. A csatorna hiánya honvédelmi szempontból is igen hátrányos. Mindezek ia szempontok talán elodázhatok. Van azonban egy tény, amely előtt szemet hunyni annyit jelent, mint a Tiszántúlt az -európai népek versenyében teljesen elhanyagolni. Es ez a német csatornaépítés terve, közöttük különösen a Eajna—Majna—Dumia csatorna. — Amilyen felmérhetetlen érték a Dunán keresztül bekapcsolódni Németország hatalmas vízrendszerébe, éppen olyan pótolhatatlan veszteség ott nem állni már akkor a DunaTisza-csatornával, amikor a Dunának ez a nagy jelentősége teljem értékben jelentkezik.« T. Képviselőház.' En tisztában vagyok az* zal, hogy amikor különösen ilyen nagy költséget igénylő tervről van szó, az első kérdés a fedezet kérdése. De legyen szabad azt mondanom, hogy mindig elismertük a honvédelem fejlesztése szükségének elsőbbségét, viszont az ilyen nagy kérdések' megoldása érdekében is érdemes a nemzetnek egyszeri nagy erőfeszítést tenni (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és akár kölcsön felvétele útján is minél sürgősebben megoldani ezeket a problémákat. (Ügy van! Ügy van!) Hadd mntassak rá a falu lakosságának életkérdései közül a kisiparosság problémájára is. Említettem, hogy a nemzeti társadalom vállalja a fegyelmezettséget és az áldozatot. Erre itt van egy bizonyíték a többek között. Méltóztassanak meghallgatni annak a levélnek a hangját a levél eg^ik passzusából, amelyet a kisiparosság érdekképviseletei intéztek minden egyes törvényhozóhoz (olvassa): »Azok a rendkívüli viszonyok, amelyek a mindinkább kiterjedő háborúból adódnak, az ország minden lakosának helyzetét megnehezítik, a hazafiságban és áldozatkészségben elöljáró kézműiparosságot is türelemre intik és a súlyos viszonyok panasznélküli elviselésére késztetik.« Ezzel a lelkülettel kéri mégis a kisiparosság, hogy a kisiparosok öregségi biztosításának kérdését, a tervbevett érdekképviseleti reform alkalmával a kézműiparosság sajátos érdekeinek figyelembevételét és a költségvetésben iparfejlesztési célokra felvett összeg hováfordítáisa tekintetében a kézműves kisiparosság érdekeinek figyelembe vételét tolmácsoljuk itt a Ház előtt. Azt hiszem, hogy mindnyájan együttérzünk ezzel a nagy nemzeti réteggel, amikor problémáival és kéréseivel ide a képviselőház elé jön. T. Ház! Áttérve a szociálpolitikai kérdésekre, elsősorban meg kell állapítanom valamit, megint azokkal szemben, akik azt mondják, hogy semmi sem történt az országban. Különös dolog, hogy én innen ellenzéki oldalról védem a kormányt, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) r de ki kell jelentenem : én nem a kormányt védem, hanem a megtett intézkedéseket. (Laky Dezső: Az igazságot! — Taps a jobboldalon.) Meg kell állapítanom. hogy a falu felé szociálpolitikai tekintetben az utóbbi öt esztendőben több történt, mint az azt megelőző félévszázadban. (Ügy van! Ügy van! ülése 19 W november 26-án, kedden. 881 jobbfelől.) Itt van a mezőgazdasági munkások öregségi biztosítása, a biztosítottak körének kiterjesztése a mezőgazdasági munkásság özvegyeire. Tudjuk, kevés az, amit ez a réteg kap. de annak globális összege mégis tekintélyes. Mi voltunk éppen azok, akik mindkét törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a juttatások felemelését kértük és ezt kérjük ma iè a kormánytól. De mégis szociálpolitikai vonatkozásban döntő lépések történtek. (Ügy van! jobbfelől.) legalább is az elvek felismerése és azoknak az állam által történt bevezetése tekintetében. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Megvannak már az alapok, amelyeken fejlődni lehet. Ezt a fejlődést mi soha nem szűnünk meg követelni. Amikor erről a munkásságról van szó, akkor szükségesnek tartjuk a betegség és rokkantság esetére szóló biztosítás bevezetését is ezeknek a rétegeknek érdekében. De van már egy törvényünk e rétegek részére, amelynek dotálásáról ez a költségvetés gondoskodik, a nép- és családvédelmi alapról szóló törvény, amelyet én a kormánypárt igen t. első vezérszónokával, együtt korszakalkotó jelentőségűnek tartok a magyar szociálpolitika történetében. Ha nem is az összeg miatt tartom annak,— bár az összeg is jelentős, hiszen 60 millió pengőt vett fel a kormány az első évi költségvetésben ennek az alapnak a dotálására — de korszakalkotónak tartom egy elv elfogadása miatt. Ez az elv az, hogy az állam nem nézheti érdektelenül a kisemberek gyengeségét és pusztulását, hanem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az elesett kisemberek, akik a maguk erejéből nem tudják megtenni a boldogulás felé az első lépést, ezt az első lépést megtehessék. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A falusi szegénység sorsában — méltóztassanak nekem elhinni — talán nem is ez a szegénység, ez a mindennapos gyötrődés volt a legnehezebb, hanem inkább az az iszonyatoa lelki teher, amikor egy egyszerű falusi kisember dolgozva, küszködve és fáradva, sohasem gondolhatott arra, hogy ő és gyermekei kikerülhessenek abból a sorsból, amelyben ő és apái éltek. Ezeket az egyedeket, családokat hozzásegíteni ahhoz, hogy megtehessék az első lépést a fejlődés és a boldogulás felé: a legkomolyabb lépések egyikének tartom, (Ügy van! a középen.) amelyek a falusi szegénység érdekében történhetnek. Nagyon helyeslem ennek az alapnak azt az elvét is, hogy minden segítés csak munka ellenében történik. Sajnos, vannak az országnak egyes vidékein nagyonnagy kisebbségben él» egyedek, akiket az elmúlt esztendők nyomorúsága és részben az a rendszer, amellyel az akkori kormányzatok segíteni akartak rajtuk, az ínségmunkarendszer a munkaerkölcs szilárdsága tekintetében kissé megingatott. Ezeket vissza kell vezetni a munkára és a munkaerkölcs tiszteletbentartására. De meg kell itt állapítanom azt is, hogy mérhetetlen felelősség nyugszik azokon a szervezeteken és azokon az embereken, akiken ennek a törvénynek a végrehajtása múlik, örömmel állapítom meg, hogy á képviselőháznak két szociálpolitikai tekin tétben igen felkészült és érzésvilág tekintetében is kitűnő^ jellemű tagja erre a munkára szentelte életét. T. Ház! Szociális segítésnek tartom az árvízkárosultak talpraállítását is és hogy mekkora jelentősége van a társadalom önkéntes tevékenységének, azt mutatja az az akció, amely igen nagy eredményt hozott az áryíár