Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-875
Az országgyűlés képviselőkázanak 160. ülése 194-0 november 26-án, kedden. 875 hogy milyen is ez a kard, ez a csodálatos, ez a hatalmas kard. Amikor megkapta, kézbefogta és próbálgatta. Odaadta udvari főembereinek, vezéreinek, azok is próbálgatták és közösen megállapították, hogy semmi különös nincsen ebiben a kardban, nincsen a fogása megkonstruálásában, az alakjában, nincsen semmiféle porcikájában. Akkor visszaküldte Skander bégnek és azt üzente neki a követével: nekem Damaszkuszban ennél a kardnál akárhány jobb kardot csináltak már. Skander bég azt felelte a török követnek: a győzelem nyitja nem a kardban hanem a kardot forgató karban van. Amikor családvédelemről beszélek és beszél a kereszténypárt, akkor én elsősorban nemcsak az egyes családokra gondolok, hanem gondolok a magyar nemzetre, a m agya«" nemzet jövendő feladataira is és azt mondom: ha mi családvédelmet gyakorlunk, ha családvédelmet alapozunk meg intézményesen, a legmesszebbmenőén, akkor ezzel a magyar karok százezreit acélozzuk meg, azoknak a gyermekeknek a karjait, akiknek egyszer majd a kardot kezükbe kell fogniok. Ma is igaz Skander bég megállapítása, hogy a győzelem nem a kardtól, hanem a kartól függ, modern nyelvre fordítva, nem a tankoktól és nem a repülőgépektől, hanem azoktól a karoktól, azoktól az izmoktól, azoktól a lelkektől és szívektől, amelyek ezeket a tankokat és repülőgépeket irányítják. Amikor tehát mi családvédelmet követelünk, akkor ezt a nemzet erdekében, a honvédelem érdekében, a magyar jövendő érdekében követeljük. (Ügy van! jobbfelől.) Érdekes ebben a tekintetben a portugál példa, annak a Portugáliának példája, amely szintén új alapokra helyezett állam, de nálunk kevesen ismerik és kevesen beszélnek róla. Salazar Portugáliában a szavazati jogot csak a családfőnek adta meg, egyrészt azzal a meggondolással, hogy ezzel Őket megbecsülje, másrészt azzal is, hogy a családfőben, a családfenntartóban sokkal nagyobb a felelősség; még abban a családfőben is nagyobb a felelősségül clat, akinek egyébként nincs meg az iskolázottsága, de négy, öt vagy hat gyermeke van, még az is inkább gondolkozik akkor, amikor a szavazatát leadja, mint az az esetleg háromnégy diplomával rendelkező, akinek nincs felesége, nincsenek gyermekei és bizonyos könynyelmüség vezeti, aki inkább mer va banque szerű politikát követni. (Ügy van! a jobboldalon.) De ebben a portugál vezért, a miniszterelnököt — puritánságában nem szereti azt a szót használni, hogy vezér, miniszterelnöknek vallja magát — az a gondolat is vezette, — és ez a keresztény társadalomfilozófiának is helyes elgondolása — hogy az államnak a legkisebb organikus sejtje nem az egyén, hanem a család, mert hiszen ebből fejlődik a társadalom, ebből fejlődik a nemzet és ennek a legkisebb organikus egységnek, a családnak, illetőleg a családot képviselő családfőnek adta meg és adja meg a szavazati jogot. T. Ház! Kívánjuk azt, hogy bizonyos tekintetben változzék meg a tisztviselők előmenetelének módja, mégpedig olyan formában, hogy a kezdő fizetés nagyobb legyen, mint amennyi most. Meg lehet ezt valósítani akkor is, ha az összegszerűség nem változik, egyszerűen úgy, hogy az elején, amikor a tisztviselőnek családot kell — illetőleg most kellene — alapítania, tudjon családot alapítani; gyorsabban menjen előre a tisztviselő addig, amíg neki gyermekeit fel kell nevelnie és amikor gyermekeit már szárnyrabocsátotta, akkor menjen inkább lassabban előre a tisztviselői fizetési ranglistán. (Ügy van! Ügy van!) sőt az a helyzet, hogy nemzetiségeink — és ezt nem megrovásképpen vagy irigységképpen mondom — az ország legtermékenyebb vidékeit kapták és lakták; és amikor arról volt szó és ma is, amikor arról van szó, hogy valaki bizonyos gazdasági pozíciót elfoglaljon, akkor mi ellentétben a környező kis államokkal, ellentétben azzal a g'yakorlattal, amelyet a magyarsággal szemben folytattak, soha nem néztük és nem nézzük azt gazdasági téren, hogy az illető milyen nemzetiséghez tartozik vagy a magyarsághoz tartozik-e. Sőt továbbmehetek: közigazgatási téren, az állami állások vagy az egyházi állások odaadásánál sem volt soha szempont a magyarság szemében, hogy az illető milyen nemzetiséghez tartozik, de merem azt is mondani, hogy ha az állami közigazgatásunkat átnéznok és minden más pozíciót átnéznénk, a százszázalékos arány mindenkor a magyarság kárára ütne ki. Tehát a magyarság mindenkor megadja és mi is kívánjuk, hogy adja meg a jövőben is a nemzetiségeknek mindazt, ami nekik kijár, tiszteletben tartva szellemiségüket, népiségüket, szokásaikat, de ugyanakkor követel jük azt, hogy a magyarság is megkapja a maga jogait ebben az országban, aminthogy nem kapta meg a múltnak liberális kormány zata idején, mert az állam helytelen pártpoli tikai szempontokból nagyon sok mindent a nemzetiségeknek adott, ugyanakkor, amikor Budapest közvetlen közelében nem lehetett elérni télvíz idején a színmagyar falvakat, mert még gyalogutak sem voltak De követeljük ugyanakkor azt is, hogy nemzetiségeink: azzal a megbecsüléssel, azzal a közösségi érzéssel — amit ma annyira hangoztatunk — viseltessenek a magyarság iránt, amely ennek a magyarságnak éppen a nemzetiségek iránti viselkedése következtében feltétlenül Skijár. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarjuk és nem engedjük megbolygatni a politikai magyar nemzet egysegét, mert ha ezt bontogatni kezdjük, igen hamar eljuthatunk odáig, hogy leibontjuk a magyar háznak azt a történelmileg, de nemcsak történelmileg, hanem a jelen életben is fontos oszlopát, a Szent Korona tanát, amely a múltban és hitünk szerint a jövőben is a legbiztosabb összetartója a magyar államiságnak és amint mondottam, a legszebb mitosza nemcsak a Duna-völgyének, nemcsak Közép-Európának, hanem egyúttal az egész világnak, azt a mítoszt, amelynek keretében összefoglalható a nagy haza és a kis haza. Hiszen régente is volt »nagy haza« és »kis haza« megkülönböztetés itt Magyarország keretében, amikor Erdélyt valami roppant bájos kedvességgel a magyarok kis hazájának nevezték és vele szemben az anyaország vqlt a nagy haza, de az egész együtt soha nem volt más és soha nem szabad, hogy más legyen. mint Magyarország, Szent István magyar birodalma, a Szent Korona integer Magyarországa vagy a Szent Korona országai. T. Ház! Visszatérve a szociális kérdéshez, mi éppen mert keresztény politikusok vagyunk, éppen mert a legfőbb erkölcsi tekintélynek, a pápának a körlevelei szerint gondolkozunk, szociális téren a legfontosabbnak tartjuk a családvédelemnek minél messzebbmenő és minél intézményesebb kiépítését. Szeretném felidézni a t. Ház előtt Skander bégnek, Kasztriota Györgynek, a kereszténység legnagyobb hősének esetét Mohamed szultánnal. Mohamed szultán egy alkalommal kölcsönkérte Skander bég kardját, azt a kardot, amellyel kétezer törököt vágott le. A szultán kíváncsi volt arra.