Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-836

•^6 Az országgyűlés képviselőházának 159. ülése 19UO november 25-én, hétfőn. teszi az a körülmény, hogy á pénzügyminisztérium mellett ugyanezt a szempontot, sőt majdnem kizárólag csak ezt a szempontot képviseli a jegybank és képviseli hozzá nagy szellemi és tárgyi felkészültséggel. Nem is hibáztatom érte, hiszen alapszabályszerű feladatai között ez áll az élen. A felelőssége nagy és ennek a felelősségnek nyilvánvalóan csak a maga hatáskörében rendelkezésére álló eszközökkel tud eleget tenni. Más szóval, amikor a hitel forrásait megnyitja, éppen felelőssége tudatában néznie kell arra, hogy a hitelkreálásból eredő vásárlóerők ne idézzék elő a termelés és fogyasztás összhangjának megromlását. Most elnézést kérek, ha kissé talán pénzügyi tolvajnyelven beszélek és nehezebben lesz érthető, amit mondok, de hiszen elsősorban a pénzügyminiszter úr ő excelleneiájának. a munkatársainak és a Nemzeti Banknak szánom ezeket a szavakat. Igyekezni fogok azonban világos lenni, hogy a helyzet képét t. képviselőtársaim előtt is tisztán rajzoljam meg. Ebből a felelősségből mi következik! Az, hogy a jegybank a hitelt igénybevevők személyének megválasztásánál, a hitelezési formák és időtartamok meghatározásánál és a hitelezések mögött álló gazdasági ügyletek és célok elbírálásánál valahogyan mindig igyekszik a gyeplőt rövidebbre fogni, olyan rövidre, hogy a vásárlóerők cirkulálását és visszafolyását soha szem elől ne tévessze és hogy minden kiadott bankjegyet követhessen végig a maga útján, amíg ismét visszafolyik a hitel visszafizetése révén. Ez emberileg érthető, de nemcsak emberileg érthető, hanem a mi gazdasági rendszerünkből, amelynek elvi alapja még mindig a társadalmi gazdasági erők szabad, autonóm játéka, szinte természetszerűleg következik is. A jegybank nem szereti azt, hogy olyan körútakra szaladjon a hitelből eredő vásárlóerő, amely körutak ellenőrzése többé nem áll az ő hatalmában. Különösen nem szereti, ha olyan tényezők irányítási területére hatolnak be ezek a cirkulációs körutak — amint a bankjegyek a maguk gazdasági funkcióit teljesítve, fizetésről-fizetésre továbbhaladnak a gazdasági életben, végbemegy az a gazdasági folyamat, amelyet a hitelezés elindított, létrejönnek ezek a cirkulációs körutak —, amely területek olyan szervek irányítása alatt állanak, amelyek szerint e nem csupán gazdasági, hanem politikai szempontok szerint is intézkednek. Mert joggal vagy jog nélkül, de mindenesetre nem egészen alaptalanul fél attól, hogy a politika területéről ható mágnesek az előre elgondolt cirkulációs kőrútból eltérítik a hitelből eredő vásárlóerőt, illetőleg a bankjegyet és az többé nem folyik hozzá vissza, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) tehát nemcsak hogy nem kerül vissza, hanem gazdasági funkcióját sem látja el, nem verődik le a termelésben és ezáltal előállhat az egyensúlyi helyzet megbomlása; ha pedig- ez gyakran ismétlődik, akkor több vásárlóerő léphet fel, vagy legalább is latensen felhalmozódhatik a közgazdaságban, mint amennyinek megvan a jószágban és munka teljesítményi szolgáltatásokban az. ellenértéke és ezzel, akár kötött a gazdálkodás, akár szabad a gazdálkodás, előállanak a vásárlásban, az árúellátásban, az áralakulásban azok a zavarok, amelyeket az infláció idejéből ismerünk és amelyek a pénzhigításnak kisérő jelenségei. A diagnózis tehát az, hogy a jegybank szervezetében és felépítésében ott áll még az individualista rendszer szabad piaci, liberális felfogásából eredő az a gyakorlat, hogy az egyes hitelügyleteket vagy legalább is azoknak csoportjait külön-külön a maguk egyedi természetében vizsgálja, bírálja, ellenőrizi és azoknak összefüggéseit sem tudja megragadni. Amellett csontjaiban érzi még az 1920-as évek inflációját, nem akar még egyszer hasonlóért felelős lenni és ezért tudat alatt is fékezésre hajlamos. Igaz. hogy a jegybank legfelsőbb vezetése elég nyílt tekintetű és képzett arra, hogy ezeket a fékező momentumokat átlássa és igyekezzék kikapcsolni, de magában a szervezetben rejlő hagyományos fékező erőket teljesen kikapcsolni nem tudja, mert hiszen az emberi természetből folyik, hogy az organizációk szelleme néha erősebb még a vezetőknél is. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A másik, nagyobbik baj, amelyről a jegybank alig tehet, az, hogy a jegybank a gazdasági politika összefüggéseibe nem tud teljes mértékben belelátni, másrészt nézőpontja egyoldalú: a pénzérték állandóságának oldaláról nézi a dolgokat, a vásárlóerő és a jószágtermelés közötti egyensúly biztosítását tehát az ő hatalmában lévő oldalról, a vásárlóerő oldaláról keresi, mert nem bízik abban, hogy teljes és őszinte kooperációt kap a termelési oldalon, illetőleg termelés irányítása és ellenőrzése részéről. Mi ebből a logikai következtetés? A logikai következtetés az, ami a programmunkban van. hogy követeljük a jegybanknak teljesen állami irányítása alá helyezését. (Taps a szélsőbaloldalon.) Amikor ezt követeljük, akkor minket nem valami ellenérzés, vagy kicsinyes szempontok vezetnek, hanem annak nyilt felismerése, hogy az új európai gazdasági rendbe, az új magyar gazdasági rendbe a pénzforgalom szabályozásának szervesen bele kell illeszkednie. A liberális, szabad piaci gazdálkodás idején helyes volt az az elv, hogy önálló jegybankokat állítottak fel. Abból indultak ki ugyanis, hogy az egész gazdasági élet a gazdasági erők autonómiájára, a gazdasági erők játékára van felépítve. Ez volt az elsődleges rendező elv. Már most világosan érdek volt az, hogy ezeknek a játékét, amely valamely egyensúlyt mégis csak létrehozott, meg ne zavarja egy azoktól lényegileg idegen befolyást, nevezetesen az államnak politikai, szociális vagy egyéb tekintetektől irányított és a parlamenti váltógazdaság elvi lehetősége mellett gyors és váratlan, változásoknak kitett befolyása. Ezért bízták a pénzforgalom szabályozását egy független szervre, amely, mondhatni, a gazdasági, társadalmi erők bizalmának letéteményese, egy számunkra érthető részvénytársasági formában való megjelenési alakzata volt. (Br. Vay Miklós: Java

: solni kellett volna a közgyűlésnek a Nemzeti Bankban!) De ez helyes volt. Bocsánatot kerek, éppen azt mondom, hogy a liberális gazdasági rendszerben ez volt a logikus és nem is lehetett mást csinálni, mert vagy a gazdasági erők szabad játékára bízom a dolgot, vagy az irányítására. Vagy teljesen az egyikre vagy teljesen a másikra és nem zavarom a kettőt össze, mert abból jó megint nem állhat elő. Amennyire helyes volt éppen ez az elv a maga idejében, mert egy rendszernek zárnia kell és zártnak kell lennie, úgyannyira nemcsak érthető, hanem egyenesen szükségszerű is az, hogy a közösségi szemléletből eredő tervszerű és átfogóan irányított gazdasági rendben a pénzforgalom szabályozása is szervesen /