Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-822

822 Az országgyűlés képviselöházámk 159. ülése 19UO november 25-én, hétfőn. akkor a fiatalabb tisztviselők számára tehetség és rátermettség esetében lehetővé volna téve, hogy párhuzamos státusban ők mint magasabb beosztású tisztviselők, osztályvezetők stb. működhessenek; hogy milyen címet és rangot kapjanak, az természetesen mellékes. Ezáltal kiugorhatnának a többiek közül a nélkül, hogy a más státusbeliek számára ez különösebb sérelmet jelentene. A másik feladat volna a cím- és jellegadományozás rendezése. Ha egyáltalában ragaszkodni kell ehhez, hogy a különleges tisztviselői munkát a fizetésen és az előmenetelen túl ilymódon is tudjuk jutalmazni, a cím- és jellegadományozást kíséreljük meg a legminimálisabb mértékre leszorítani. A harmadik kérésem az, hogy a mellékkereseteket, ha lehet csökkentsük és inkább próbáljuk meg az erre fordított összegeket a tisztviselők státusrandezésének javára fordítani. Még egy-két kérdésre vagyok bátor a figyelmet felhívni. A tisztviselői címek és rangok elnevezése terén szintén olyan óriási az infláció, amely egyenesen példátlan. Méltóztassék megnézni, a Magyar Tiszti Címtár legutolsó oldalain vannak felsorolva a címek és a rangok, nem is tudom hány oldalon, petit betűkkel szedve sok hasábon át. Ott van például közöttük a tanácsosi cím, amely a legelterjedtebbek közé tartozik. A tanácsosi cím például megilleti a legkülönbözőbb fizetési osztályokat. a^

r

legkülönbözőbb, akár az érettségihez, akár a főiskolai végzettséghez kötött státusokban. Van számtanácsos a VIII. fizetési osztályban, azután van rendőrtanácsos és pénzügyi tanácsos à VII. fizetési osztályban, van tanügyi tanácsos a VI. fizetési osztályban, azután legfőbb állami számvevőszéki tanácsos az V. fizetési osztályban, nem szólva a miniszteri tanácsosról, stb. Ez egyrészt sokak számára érthetetlen né teszi a helyzetet és sók technikai nehézséggel jár, másrészt talán nem is egészen megfelelő. Tudom, hogy nem lehet egészen ide applikálni, de mégis meg 'kellene próbálni a katonatiszti fokozatok tanulságainak alkalmazását, amennyire csak lehet, azok elég jó példák, elég egyszerűek is. Itt azt a szempontot kellene figyelembe venni, hogy lehetőleg kevés elnevezés legyen, amelyekről meg lehet állapi; tani, hogy ez fogalmazási szak, az műszaki szak, amaz számvevőségi szak, azonban a különböző szakokon a címeket lehetőleg úgy kelleme elosztani, hogy két különböző szakban me legyen ugyanaz a cím. Ezzel kapcsolatban még nagyon sok ilyen probléma merülne fel. Idetartozik szerintem, ha már az általános köztisztviselői problémáról beszélünk, a köztisztviselők képzésének problémája. Ez természetesen részben a kultusztárca keretébe tartozik, és ezért nem is akarok azzal bővebben foglalkozni, hogy a tisztviselőképzés milyen legyen, nevezetesen a képzésnek az a része, amely az állami igazgatásba való bejutás előtti időre vonatkozik, de foglalkozom azzal. Hiilyen legyen a képzés akkor, amikor a köztisztviselő már állami szolgálatot teljesít. Nem, hiszem, hogy teljesen kielégítő lenne a mai közigazgatási vizsga rendszere. Sokkal célravezetőbb volna a továbbképzésnek tanfolyamokon való rendszeresítése, ez viszont kötelezővé tétetnék mindenki számára és egy státuson belül a továbbjutást ezeknek a tanfolyamoknak sikeres elvégzéséhez kellene kötni, de nem lehetne tisztán a vizsgára bízni. Hiszen méltóztatnak tudni,, hogy a vizsga sok esetben ez egyetemeken is szerencsejáték. Nem lehet tehát egy Szabolcs vármegyéből felkerült tisztviselőt Pesten olyan cenzorok előtt levizsgáztatni, akiket az illető addig sohasem látott, hanem sokkal helyesebb volna, ha a középiskolai szisztémához hasonló módon szabályozott tanfolyamokat rendeznének. Nem szükséges, hogy ezek hosszúak legyenek, inkább gyakran tartsák. A. másik kérdés, amelyet még; pár szóval szeretnék megemlíteni, a következő. Ma a pénzügyminisztériumban van olyan szerv, amely-az összes igazgatási ágakra . vonatkozó lak foglalkozik a tisztviselők előléptetésével, elsősorban költségvetési szempontból. A magam részéről azt hiszem, hogy a köztisztviselők, de általában a közalkalmazottak szempontjából és az állami igazgatás szempontjából is megnyugtatóbb volna, ha erre a célra volna valamilyen központi hatóság. Én már tavaly elmondottam, hogy a legcélszerűbbnek tartanám, ha ez a szerv a miniszterelnökség alá tartoznék. Ennek a hivatalnak, hatóságnak, vagy szervnek a következő feladatai volnának. Csak egészen röviden, távirati stílusban fogom ezt előadni: Kezdeményezés és közreműködés minden racionalizálási kérdésben. A státusok létszámának és az egyes státusok bosztásának megállapítása, a különböző tárcák által javasolt kinevezések és címadományozások felülvizsgálata, nemcsak költségvetési szempontból, hanem rátermettség, tudás, stb. szempontjából. Az illet meny rendezések végrehajtása, természetesen a pénzügyminisztériummal egyetértésben. A tisztviselőképzés problémái, tanfolyamok, vizsgák rendszeresítése. A közhivatali címek egységes rendezése. A közhivatalnokok fegyelmi ügyeinek legmagasabb fokon való elintézése. A közalkalmazottak mellékes illetményeinek szabálvozása. stb,. stb (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Még csak egy kérdésre vagyok bátor felhívni a figyelmet. Ez pedig a nyugellátások kérdése. Méltóztatnak látni a költségvetés sommázatából, hegy & 2.084,000.000 pengős kiadásból a közigazgatás nyugellátásaira a kiadás 190 millió, az állami üzemek nyugellátása pedig ezidőszerint 116 millió pengő. Lelhet, hogy nem népszerű az a téma, amelyet most megpendítek, de szerény véleményem szerint — es erre adatokkal is tudnék szolgálni, de minthogy a pénzügyminiszter úr az adatokat sokkal jobban ismeri, mint én, ezeket mellőzöm — ezeknek a nyugellátási összegeknek tekintélyes percentje, merem állítani, talán 30—40 léka is, olyan nyugdíjakra fordíttatik, amelyek, mondjuk, nem minden esetben méltányosak. Itt most nem kizárólag azokra a közhelyekre gondolok, amelyet sokszor emlegetnek, ezek a probléma kisebb részei, de igenis a nyugdíjasoknak tekintélyes részei vannak olyan kategóriákban, amelyekben általában, a dolog természeténél fogva rövid ideig szoktak szolgálni, sokszor csak 10—15 évig és ez után egy egész életen keresztül élvezik a nyugellátást,^ amely nyugellátás semmi néven nevezendő arányban sincsen azzal az összeggel, amelyet ők annakidején levonások formájában az államnak fizettek. Én nem tudom, melyik biztosító intézet vállalna biztosítottjaival szemben ilyen rizikót? Én nagyon helyesnek tartom, mert méltányos és a köztisztviselők biztonságérzetéhez hozzátartozik az, hogy a köztisztviselő öreg napjaira, vagy rokkantság esetén ne kerüljön az utcára, de teljesen szükségtelennek tartom azt, hogy csak azért menjenek állami »szolgálatba, hogy aránylag rövid szolgálat, sokszor már 10 esz-