Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-761

Az, ör$zag#yitté$ képviselőházának Î5S. ülése THÖ november 22-én, pénteken- 761 németnyelvű elemi iskolája s ezek keretén belül tudta fejleszteni a maga népiségét, tudott fejlődni kultúrában és gazdagságban. Most pedig rámutatok arra, hogy mi volt a másik oka annak, hogy az állam és nemzetiségek között ütközések voltak. Ez a másik ok abban rejlik, hogy a német nemzetiséget kivéve, a többi nemzetiségek kévéseitek ezeket a jogokat Túllicitáltak, túlkövetelésekkel léptek fel, elégedetlenek voltak és engedtek azoknak a kívülről jövő izgatásoknak, amelyek a nagy szláv eszme érdekében a magyar nemzetiségek egyes részeit és vezetőit nyugtalan! tották. Utalok itt arra az időre, amikor a mi szláv nemzetiségeinket ezek a kívülről jött izgatások az állammal szembehelyezték. Utalok arra, hogy Erdélyben megindult a dákójomán izgatás és ezzel kapcsolatban néha olyan területet érintettek, amelyek már a magyar állam integritását, a magyar állam iránti hűséget sértették. Érthető tehát az, ha ilyen körülmények között a magyar államnak néha keményebben kellett ezekbe a kérdésekbe belenyúlnia. Ezekben vázolni kívántam azt, hogy a magyar törvény alkotás minden időben gondoskodott arról, hogy nemzetiségeink jogait törvényesen biztosítsa, álláspontja mindig lojális és koneiliáns volt. Hogy milyen legyen a jelenben és a jövőben nemzetiségi politikánk, legyen szabad erről is szólnom. Akkor, amikor a magyar állam, a szentistváni birodalom nemzetiségeink visszatértével egyre gyarapodik, ezzel a kérdéssel különösképpen kell foglalkoznunk. A magyar kormány a szentistváni állameszme alapján áll. Ez az állameszme mindig azt a princípiumot tartotta szem előtt, hogy nemzetiségeinket békességben, megértésben kezelje és számukra mindazon jogokat megadja, amelyek szabad fejlődésüket biztosítják. • Itt első helyen vagyok bátor rátérni arra az intézkedésre, amelyet a magyar kormány nemrégiben tett, a magyar-német egyezmény kérdésére. Bár ez a magyar-német egyezmény két pont kivételével nóvumot általában nem tartalmaz, mert hiszen nagymértékben az 1868:XLIV. tc.-én alapszik (Úgy van! Ügy van!) és ugyanazokat a jogokat biztosítja, amelyeket a magyar kormány, a magyar állam a történelmi jogfejlődés alapján már úgyis biztosított, talán nem felesleges rámutatnom arra a tényre, hogy a magyar-német egyezmény hivatalosan leszögezi — legyen szabad itt idéz

: nem a:szövegét.— .miszerint: a magyar királyi kormány és a német birodalmi kormány között teljes egyetértés áll fenn atekintetben, hogy ezek az egyezménypontok a német csoportokhoz tartozóknak a magyar állam iránt való köteles hűségét semmiképpen nem érinthetik. Megnyugtatásul kell, hogy szolgáljon ez nekünk. Ezzel a magyar állam biztosítani kívánta a hazai németség szabad fejlődését. Alig tértek vissza a felvidéki és a kárpátaljai részek, a magyar kormány nem késlekedett abban a tekintetben, hogy ezeken a területeken a visszatért nemzetiségeket jogaikba visszahelyezze, számukra a nyelvi, kulturális és gazdasági fejlődést biztosítsa. A kultuszminiszter úr intézkedett, hogy a Felvidéken visszatért iskolákban, ahol szlovák nyelven tanítottak, ugyanezen a nyelven taníthassanak továbbra is. Ugyanígy a Kárpátalján is intézkedés történt, hogy mindazokban a községekben, ahol a rutén nép többségben lakik, ezen a nyelven taníthassanak iskoláikban. Ismeretes mindnyáijunk előtt-, hogy amikor KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ VII. a keleti és erdélyi részek visszatértek, a miniszterelnök úr többször ismételten, félre nem érthető módon nyilatkozott arról, hogy az erdélyi románságot a maga nyelvén kell iskoláibán tanítani és nyelvi szabadságát, kulturális fejlődését minden tekintetben biztosítani kívánja. Hatóságainknak és közigazgatásunk nak pedig éppen a nyelvi kérdés érzékeny területén a miniszterelnök úr közvetlenül utasítást adott, hogy hatóságaink romáin anyanyelvű állampolgárainkkal minden hivatalos ügyükben saját nyelvükön érintkezzenek. Külön és kifejezetten szólt a miniszterelnök úr a nemzetiségi kérdésről, különösen abban a szektorában, ami az iskoláztatást illeti. Hogy a magyar kormány ebbeli állásfoglalását a szentistváni gondolat alapján ismertessem, legyen szabad a miniszterelnök úr idevonatkozó nyilatkozatából idéznem. Amikor a miniszterelnök úr kijelentette, hogy a magyar alkotmány széles lehetőségeket ad arra, hogy ezt a kérdést az alkotmány szellemében megoldjuk, fejlesszük, mindenkinek a megelelégedésëre és mindenkinek az érdekeit szem előtt tartva, ezzel kifejezésre juttatta, hogy az ország kormánya tiszteletben tartja a nemzetiségek minden jogát. Legyen szabad beszédem befejezéséül a miniszterelnök úrhoz azt a kérést intéznem, őrködjék éberen abban a tekintetben, hogy szentistváni hivatásunkat be tudjuk tölteni ezen a területen, hogy nemzetiségeinknek panaszra okot ne adjunk, adassék meg nekik minden, ami okosan, józanul megadható arra, hogy szabadon fejlődhesenek és boldogulhassanak a magyar hazában. Nemzetiségeink pedig kerüljenek minden olyan momentumot, ami az állam integritását és az állam iránti hűséget sérti, mert velük szemben az állani iránti hűséget, mint abszolút posztulátumot meg kell követelni. (Úgy van! Ügy van! •-•<-Taps a jobboldalon,) A miniszterelnök úr iránti bizalomból a miniszterelnökségi tárca költségvetését pártom és a magam nevében> készséggel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül! Megay Károly jegyző: Klein Antal! Elnök: Klein Antal képviselő urat illeti a szó. Klein Antal: T. Képviselőház! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bár ellene iratkoztam fel a tárca költségvetésének, előttem szólptt Gaes t. képviselőtársammal ebben a kérdésben nagyon sok tekintetben egyetértek. Sajnos azonban, utolsó megállapításai közül azokkal, — és erre később ki fogok térni — amelyekben a magyar-német egyezményt, az augusztus 30-án Bécsben aláírt egyezményt, mint nagyon szerencsést és jót aposztrofálta, nem tudok vele egyetérteni és erre vonatkozólag leszek bátor aggályaimnak itt hangot adpi, kérve a miniszterelnök urat arra, hogy különösen ebben a kérdésben tiszta helyzetet teremtsen, hogy lássunk valamennyien tisztán ebben az országban, mint én is, aki ebben a tekintetben igenis, érdekeltnek érzem magam. En azt az egyezményt, amelyre az előttem szólott Gaes t. képviselőtársam hivatkozott, sem magyar, sem német szempontból nem tartom sem jónak, sem szerenesésnek. Én erről az oldalról beszélek és éppen ezért, én is, midőn a nemzetiségi kérdésről kívánok szólni, annak különösen egyik részét, a német nemzetiségi 113