Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-742
?42 : Az országgyűlés képviselőházának 15' nak és nem tudnak megfelelni tanulmányi kötelezettségeiknek. A következő 2u százalék körülbelül a mai niyón fog mozogni 1G0 pengőVei. Most 60 százalékos keretet auok a nagyonh kedvezményekre, amelyuek érteimében a diákok 20 százaléka, vagyis a jeien pillanatban 2400 egyetemi hallgató részesülhet — Kolozsvárt nem számítva — teljes mentességben, ami azt jelenti, hogy tandíjat nem fizet, es mellékdíjként 32 pengőt fizet íeievenkmt szociális célra, testnevelési ceira és könyvtári célokra. Ez olyan arányú tandíjmérseklés, amelyre maga az ifjúság sem volt legvérmesebb reményei között eiŐKészülve. Egy másik 2») százalék pedig kaphat úgynevezett háromnegyed men; ttshtget, amely ól pengő tandíjat és 32 pengő mellékdíjat jelent, vagyis 64 pengőt kell lelévenként kifizetnie, léhát körülbelül annyit, amennyi egy középiskolai tanulunak a teljes lannija. Termesze L-esen még hátra van a nehéz kérdés, a laboratóriumi díjak és a vizsgadíjak kérdése, ezzel az egyetemekkel egyetértően foglalkozni fogok: Ezentúl támogatásban részesülnek az egyetemi hallgatók abban is, hogy 4200 egyetemi és főiskolai hallgató él internátusban, 2900 étkezik menzákon és ezenfelül 5—6000-re megy azoknak a száma, akik tanulmányi segélyt kapnak, nem szólva arról a 497 Horthy Miklósösztöndíjról, amelyet különösen — kisemberek gyermekei számára alapíttatván ez az ösztöndíj — a vidéki, falusi gyerekek, a munkásgyerekek és a gazdaságilag elesett rétegekből származó kiváló egyetemi tanulók kapnak. A támogatás tehát megvan. Rendkívüli jelentősége van ennek abban a tekintetben, hogy az értelmiségi réteg magába szívhatja azokat a •tehetséges falusi és városi szegény gyermekeket, akik támogatás nélkül képtelenek volnának tanulmányaikat végezni. T Ház! Itt azonban meg kell állánunk egy pillanatra. Számtalanszor hallottam, szememre is vetették, röpiratokat, röpcédulákat adnak ki és a diákegyesületekben harsogják, hogy a magyar parasztságnak, a legtisztább magyar rétegnek gyermekei nem juthatnak főiskolákra, egyetemekre. Ne méltóztassék a társadalmi fejlődést annyira félreismerni, hogy bárki is elképzelhesse azt, hogy az egyetemre, a középiskolába a f falusi íöldmívelőréteg gyermekei âz ö országos számarányuknak megfelelő számban jöjjenek, mert hiszen az értelmiségi réteg gyermekei s az emelkedő ipari és kereskedelmi rétegek gyermekei is természetesen odajárnak. Ne méltóztassanak tehát azt a 60 vagy 70 százalékot keresni ott, hanem azt, hogy inegfelelő : e az állandó fluktuáció, mert ez a lényeg. (Úgy van! ügy van! jobbfelől.) A társadalmi fejlődésnek is vannak bizonyos — ha nem is törvényei, de — ismétlődései és szükségszerűségei. Régi dolog az, hogy az a földmíves, az a pórosztály nem egyszerre emelkedik a legmagasabb értelmiségbe, hanem rendszerint mielőtt bemegy a városba, lesz iparos, kisiparos otthon, aztán megy a városba iparosinak, lesz valaminő segédszemélyzet akár az államnál, akár magánvállalatnál s a harmadik generáció megy majd az iparba és kereskedelembe s talán a, negyedik az értelmiségbe. Ez volt a fejlődés, mióta a világ fennáll és mindig ez lesz a természetes fejlődés. Ennek az ellenkezőjét lehet állítani, de ez csupán demagógia lehet. A kérdés tehát csak az, hogy az egyetemi hallgatók hány százaléka kisemberek gyermeke. En erre vonatko'. ütése 1940 november 2ï~én } csütörtökön. zólag készítettem egy kimutatást és eszerint a polgári iskolai tanuiok 75%-a kisemberek gyermekeibői < kerül ki, ideértve a gazdasági, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és egyéb hivatali segédmunkásokat is. végre is, ha valakinek az apja csendőr lett, altiszt lett vagy kisiparos lett egy városban, azért még nem tagadható meg a magyarsága, mert ma ezt teszik. Csak azt tekintiK. magyarnak, aki közvetlenül faluról jött. Pedig ezek éppen olyan derék magyar parasztemberek, mint azok, akik kint élnek a falun. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldaton és a középen.) Azután ezek között vannak természetesen a kisiparosok és a 15 holdon aluli kisbirtokosok gyermekei. A szakközépiskolákban. most a tanulók 42%-a ilyen származású, természetesen a gimnáziumi tanulóknál a legkisebb ez az arány; t. i. 28%. A főiskolai s egyetemi hallgatóknál az arány megint emelkedik, ott 36%-a a hallgatóknak ezek közé tartozik. Érdekes ez a lépcsőzés. Ha levonom ebből az önállóakat, vagyis ha az 1—10 holdas kisbirtokost és az iparost már nem számítom kisem* bérnek, csak azt, aki másnak az alkalmazásában áll, akkor is a főiskolai hallgatók 25 százaléka ezek közé tartozik, a gimnáziumi tanulók 20 százaléka, a szakközépiskolások 33 százaléka és a polgári iskolások 55 százaléka. Felmerül azonban a kérdés, miképpen kerülhetnek akkor más számadatok forgalomba? Azért, mert egyszerűen a statisztikák rubrikáit veszik elő és ahol azt látják, hogy »önálló iparos«, ott azt mondják: ez nagytőkés, ez nem számít. Ebben azonban természetesen a falusi kis suszter is benne van és annak a gyereke. Ezeket a számokat tehát méltóztassék óvatossággal forgatni. Hasonló óvatosság szükséges ezeknek a röpiratoknak a megítélésénél. Most egy itt van a kezemben; Fitos Vilmos úr adta ki, »Hajrá Turul« megjegyzéssel, mondván: bajtárs, a magas egyetemi tandíjnak az az eredménye, hogy két év' alatt majdnem 25 százalékkal csökkent az e°vetemi hallgatók száma Budapesten. Ezzel szemben mi a való helyzet? 1988/39-ben 11.200 hallgató volt a budapesti egyetemen, 1939/40-ben 12.200, 1940/41-ben a most beérkezett adatok szerint 13,141. Tehát növekedés állott be. Való igaz, hogy 1931/1938. évektől, vagyis hivatalba lépé sem óta a mai napig lement a hallgatók száma 14.500-1 ól 12.7000-ra. De hiszen ez természetes is, mert. közben két zsidótörvény volt és egyéb intézkedések is történtek. 1933-ban 2030 zsidó hallgató volt, ma pedig 317 van. (Maróthy Károly: Ez is sok!) Ha a zsidó hallgatók számát levonom, akkor kiderül, hogy a hallgatók száma nemhogy csökkent volna, hanem igenis nagymértékben emelkedett ez alatt az idő alatt, ellenére a magas tandíjnak, mert annyi támoga tást tudunk nyújtani egyéb szociális intézmények révén, hogy mégis csak elvégzik az egye temet a fiatalok. És a legérdekesebb ebben a statisztikában az, hogy a csökkenés ott van. ahol a legolcsóbb a tanulás: a bölcsészeti karon. A többi karon, például a jogon és a műegyetemen, ahol sokkal többe kerül a tanulás és a vizsgázás, ott emelkedő számokkal talál kozunk. (Maróthy Károly: Nem egyetlen -ti» nyezőtől függ!) Ez igen természetes, mert ÍI bölcsészeti karon van az értelmiségi túltermelés és 9da nem mennek a fiatalok. Szóval nem a tandíjjal van okozati összefüggésben a hallgatók létszámcsökkenése, hanem egészen m as szociális és közgazadsági problémákkal. (Maróthy Károly: Nemcsak a tandíjjal!).
